Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 25. hétfő, a tavaszi ülésszak 7. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - PÁLOS MIKLÓS, DR. (KDNP)
431 Kénytelen vol tam álláspontomat most is ehhez alakítani, nemcsak azért, mert a formaságok kényszerítenek erre, hanem azért, mert belső meggyőződésem is ez. Egy darabig én is eljátszottam a gondolattal, hogy nem lett volnae célszerűbb ebben az egyetlen kérdésben még egy szer megkérdezni a népet, de azután eszembe jutott a hatszori választás, szavazás, az emberek urnák elé való csábítása, és egyrészt ezért, másrészt pedig azért hessegettem el magamtól a gondolatot, mert az a véleményem, hogy ebben a kérdésben csak részlege s népszavazást lett volna célszerű és igazságos tartani. Mégpedig ebben a kérdésben csak azoknak lett volna szavazati joguk, akik kárt szenvedtek. (Taps a jobb oldalon és Dénes János független képviselő részéről.) Nem lehetett volna a népet erkölcsileg egy olyan felelős döntés elé állítani, hogy azokat is megkérdezzük, akiknek ugyan nem volt, de esetleg többségi elv alapján, feladva ezeréves erkölcsi tételeket, most oda szavazzanak, hogy osztozzanak a más emberektől vitathatalanul erkölcstelenül és az írott joggal is szemben álló rablásban. Azt hiszem, ennek a kárpótlásnak két alapvető tényezőjét kell mindenekelőtt mérlegelés tárgyává tennünk. Egyrészt a ténylegesen vagyonától megfosztott embereket, másrészt pedig azokat, akiket személyükben ért olyan kár, o lyan megaláztatás, hogy bizonyos kárpótlásra jogosultak. Sajnos azonban sokszor ez a kettő egybeesik. Vannak, akiknek a vagyonai vesztek el, és ugyanakkor személyükben is olyan mély megaláztatások, megpróbáltatások érték, hogy mind a két címen jogosultak l ennének kárpótlásra. A vagyoni jellegű kárpótlást én négy fő kérdés köré csoportosítottam. A föld, az egyéb vagyontárgyak, az időpont és a kártérítés módja. Hogy a föld a magyar ember életében mit jelent, erről Zsiros Géza nagyon szépen, ékesszavúan szólt már, én nem kívánok ebbe belebocsátkozni. Azt hiszem, a föld valamennyiünk számára nemcsak egyszerűen termelési eszköz, hanem több annál, az anyaföld, a szülőföld, és itt feltétlenül abból kell kiindulnunk, hogy a magyar föld lehetőleg magyar tulajdonban m aradjon, és azoknak a tulajdonába kerüljön vissza (taps a jobb oldalon) , akiktől azt teljesen jogtalanul – ha szabad ezt a kifejezést használnom – fegyveres erőszakkal és állami szintre emelt törvénytelenséggel elrabolták. Az 1878. évi V. törvény, amely a jogtörténetbe Csemegi Kódex néven került be, 1961ig állta az idők próbáját, és csak azt követte az új magyar Büntető Törvénykönyv. Ebben van egy olyan paszszus, amely kimondja, hogy aki idegen ingó vagy ingatlan dolgot mástól erőszak vagy testi épség ell en irányuló fenyegetéssel azzal a céllal vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, az a rablás büntettét követi el. Ez történt meg kérem szépen 1945 után, és ha jól emlékszem, tartott egészen 1988ig, mert mindig volt egy olyan jogintézmény az elmúlt tá rsadalmi rendszerben, amelyik biztosította, hogy az általa inkriminált cselekmények miatt vagyoni hátrányt is az emberek nyakába varrt. Az egyéb vagyontárgyak kárpótlásánál abból kell kiindulni, hogy lehete egy eredeti állapot visszaállításával reprivatiz álni, vagy pedig valóban a kárpótlásnak azt a módozatát kell választani, amikor megközelítő pontossággal azonos mértékű kárpótlást kap a kárt szenvedett. Kétségtelenül a költségvetésre bizonyos tehertételt jelent a reprivatizáció, azonban távolról sem jele nt az államnak olyan megterhelést, mint amit pénzügyminiszter úr – érzésem szerint – előre jelzett. Valaki az egyik választási nagygyűlésen nagyon okosan azt mondta, a legolcsóbb privatizáció a reprivatizáció. Ha visszaadnánk, vissza tudnánk adni mindenkin ek azt, amit tőle jogtalanul elvettek, akkor a költségvetés egy fillérrel sem szegényedne, legfeljebb gyarapodna, mert ismét kialakulna az a vagyonos réteg, az a vagyonos polgárság, amelyik adófizető és a költségvetést duzzasztaná. (Taps a jobb oldalon.) T udjuk azonban azt, hogy ez lehetetlen. A föld vonatkozásában azonban igen. A földnek a reprivatizációja nem más, mint mérőszalag és határkaró kérdése. A magyar föld ott van a határban, a magyar földet igénylik azok, akiktől elvették, a magyar földet ki kel l mérni. Létrehoztunk egy olyan adófizető réteget, amely nem fogyasztja a költségvetés javait, hanem gyarapítja. (Taps a jobb oldalon.)
