Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 25. hétfő, a tavaszi ülésszak 7. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - MIZSEI BÉLA, DR. (FKgP)
429 időn át tartó birtoklás bármely dolog megszerzéséhez jogcímet ad." Mindezt Hume a tulajdon igazságos jellemvonásaként említi, olyanként, mint ami a békés együttélés záloga. Ami miatt ma Magyarországon a kommunista államosításokkal kapcsolatban egyáltalán fölmerül a tulajdoni rehabilitáció kérdése, ez éppen az, hogy az államosított javakhoz kapcsolódó igények még nem olyan régiek, hogy teljesen irracionálissá tegyék azok megv alósítását, ugyanakkor az elmúlt negyven esztendő ahhoz már elég hosszú volt, hogy kellően összekuszálja az egyes tulajdoni tárgyakhoz kapcsolódó és gyakran versengő jogcímeket. Ha valaki a tulajdon szentségének alapjáról akarná igazolni a korábbi földtula jdonát, akkor annak azzal is szembe kellene néznie, hogy visszaigénylésénél a jogos szerzésen túl ma már azt is igazolni kellene, hogy valóban jogos tulajdonostól és jogszerűen szerzett, és hogy az előd is így tette és így tovább. Ezt a középkor jogtudomán ya úgy nevezte, hogy az ördöngös bizonyítás – probatio diabolica – , abból a színjátékból vett példával, hogy az ördögnek bizonyítania kellett egy árva lélekről azt, hogy az ő hatalma alatt áll – természetesen reménytelenül. Hasonlóan reménytelen egy ilyen vállalkozás ma is. Egy '47es kisgazdaság tulajdonosa, mint például az én anyai nagyapám, csak a földje egy részére és maximum két évre visszamenőleg tudta volna igazolni a jogos birtoklást, ugyanis a földosztás jogcíme nem felelt volna már meg a nemo plus iuris elvének. Azt is meg kell azonban jegyezni itt, amit nagyon gyakran elfelejtünk, hogy a '45ös földosztás egy jóvátételt, illetve megváltást is belefogalmazott az ezzel foglalkozó szabályba. Megváltást kellett volna ugyanis tíz éven belül fizetni eze kért a földekért. Ez a megváltás akkoriban nem történt meg. A tulajdon egyik fő társadalmi szerepe épp az, hogy biztosítani képes a stabilitást és a kiszámíthatóságot. Hogy ismét egy filozófust idézzek, egy osztrákamerikai filozófust, Friedrich Hayeket, a ki a tulajdonról így szólt: "A tulajdon az egyetlen megoldás, amit eddig kitaláltak arra, hogy az egyén szabadságát összhangba hozzák a konfliktus hiányával. A jog, szabadság és tulajdon elválaszthatatlan hármasságot képeznek." A tulajdonjog aktuális probl émája az időtényező miatt, az azóta eltelt hosszú idő miatt ma a döntés határmezsgyéjén jelenik meg. A tulajdonjog és a jogszerűség elve nem hozható fel döntő érvként a tulajdoni rehabilitáció és a kárpótlás elve mellett, mert a tulajdonjog eszméje legaláb b annyi érvet ad a kárpótlást tagadók részére, mint az ellenkezőknek. Az állásfoglalásnál a többi, tehát az igazságossági és gazdaságossági szempontok lesznek mérvadók, és nem a tulajdonjog. A FIDESZ parlamenti frakciója nevében – mind a kárpótlással kapcs olatos nézetünk, mind pedig a beterjesztett kárpótlási törvényjavaslattal kapcsolatos nézetünk miatt – azt kérjük képviselőtársainktól, hogy ne bocsássák részletes vitára ezt a javaslatot. Amennyiben ezt tennénk, akkor vállaljuk azt, hogy ehhez módosító in dítványokat csak technikai jellegűeket teszünk, de nem kívánunk részt venni a törvényjavaslat részletes vitájában. Végezetül: ha többen hajlamosak lennének azt gondolni, hogy a tulajdonváltozás jelenlegi problémaköre annyira új dolog, hogy szinte megoldhat atlan morális dilemma elé állítja a kérdésben döntést hozókat, akkor jobb arra emlékezni, hogy Magyarország és az emberiség történetében ezek a dilemmák már számtalanszor felmerültek. Ennek a megoldására vonatkozó technikák gyakorlatias, jó és több évezred alatt kiállt találmánynak bizonyultak. Azt pedig már a régi görögök is tudták, hogy ugyanabba a folyóba nem lehet kétszer belelépni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a FIDESZ soraiban.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Szólásra következik dr. Pálos Miklós képv iselő, Kereszténydemokrata Néppárt. (Mizsei Béla jelentkezik.) Bocsánat, képviselő úr! Mizsei képviselő úr kíván reagálni. Felszólaló: Dr. Mizsei Béla (FKgP) MIZSEI BÉLA, DR. (FKgP)