Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 25. hétfő, a tavaszi ülésszak 7. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - SZÁJER JÓZSEF, DR. (FIDESZ)
428 A FIDESZ parlamenti csoportja a fenn váz oltakból eredően politikai döntést hozott, amikor vállalta a kárpótlás gondolatát, a kárpótlás gondolatának az elvetését és a most tárgyalt törvénynek az elutasítását. Döntésünk fő motívuma a kárpótlás végrehajtásának lehetetlensége, a vele ma okozott jogs értések és gazdasági igazságtalanságok elkerülése. Ebben a politikai döntésünkben mérlegeltük és összhangba hoztuk a tulajdon, a jogszerűség, az igazságosság és a gazdaságosság elveit. Tisztelt Ház! A tulajdonhoz való jog szabadságjog, amelybe az állam nem , vagy csak korlátozottan, különleges felhatalmazás alapján avatkozhat bele. Nagyon nyomós érveket kell felhoznia ahhoz, amikor ezt teszi. Amikor a Parlament azt fontolgatja most, hogy belenyúljone a tulajdonjog kérdésébe a reprivatizáció szellemé ben, akkor vizsgálnia kell, mennyire terjed az állam felhatalmazása ezeknek megváltoztatására. Az állam saját tulajdonáról természetesen rendelkezhet, sőt, kevés jobbat tehet, mint hogy egy privatizációs program keretében minél előbb rendelkezik is. Mások tulajdona feletti rendelkezésre azonban kétséges az állam joga. A nyári alkotmánymódosításkor az én javaslatomra került bele alaptörvényünkbe az a passzus, amely a tulajdont alanyi szabadságjogként biztosította a polgárok számára. Ha ezt valóban komolyan v esszük, akkor el kell vitatnunk az állam és a Parlament jogát a beavatkozásra. Az alanyi jogok ugyanis függetlenek az államtól. Ha a tulajdonjog szabadságjog, akkor sérelme egy alapvető szabadság sérelme is. Ilyen sérelem tömegével fordult elő az előző kor szakban, különösen annak elején. Ha a tulajdonjogot szabadságjognak tekintjük, akkor annak múltbeli sérelmét a többi szabadságjog sérelmével egy szinten kezelhetjük. Nincs is semmi indok arra, hogy másképpen kezeljük egyik szabadságjog megsértését, mint a másikat. Így a tulajdoni sérelmek reparációja megmaradhat a szimbolikus és az országnak jóval kisebb gazdasági terhet jelentő szinten. Megindulhat az a program, amely a mai, piacképes teljesítmények alapján teszi magántulajdonosokká az ország polgárait. Va lamennyien érezzük azonban, hogy a tulajdon bizonyos értelemben más, megfoghatóbb megjelenése egy jognak, mint nagyon sok más polgári jogosultság. A tulajdonnak egyik lényegi eleme a ténylegesség, a dologszerűség. A tulajdonjog olyan jog, amely a többi sza badságjognak biztosítékát is adni képes. A tulajdonjog szentsége eszméjének is valahol itt kereshetjük a gyökerét. Ha a tulajdon történetét vizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy ez a jog azonban soha nem létezett korlátok nélkül. Korlátja volt többek között az előbb említett ténylegesség és az időbeliség. A jogbiztonság, a társadalmi konfliktusok csökkentése érdekében már a római jog korrigálta a tulajdon abszolút elvét az elévülés és az elbirtoklás intézményével. Azt, hogy a tulajdoni jogcímek bizonytalansága mennyire zavarja a jogbiztonságot, ma már a bőrünkön érezhetjük – erről az előbb is ejtettem néhány szót. A tulajdoni jog biztonságát, paradox módon, épp az elévülés és elbirtoklás elve adta a tulajdon több ezer éve során. Ez az elv arról szól, hogy az idő múlása bizonyos feltételek mellett tulajdonosokká teszi azokat, akik bizonyos dolgokat sajátjukként használtak, még ha annak szerzése hibás is volt. Ez az elv belekalkulálja a történelmet a tulajdonba. A világ ezen tájékán ez nem egy haszontalan eszme! A magyar magánjogi törvénykönyv tervezete, mely a két háború közötti polgári joggyakorlat alapját képezte, 32 évben szabta meg az elbirtoklás idejét, a római jog a leghosszabb elbirtoklási időt 40 évben rögzítette, és Angliában találtam egy 1832es törvényt, amely 60 évet állapít meg az elbirtoklásra. Az elbirtoklás alatt természetesen nem a szűk értelemben vett jogi fogalmát értem ennek, hanem egy szélesebben vett politikai fogalmát – inkább analógiát. Megfontolandó e tekintetben David Humenak, a nagy brit moralistának az eszméje: "Valaki jogcíme egy tulajdoni tárgyhoz lehet ma bármilyen világos és bizonyos, homályos és kétes lesz 50 év múlva, még ha a tényeket, amelyekre alapíttatik, a legnagyobb bizonyossággal és biztonsággal lehet is igazolni. Ugyanazon t ények ugyanis nem ugyanazzal a befolyással bírnak ilyen hosszú idő múltán. A hosszú
