Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 25. hétfő, a tavaszi ülésszak 7. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - SZÁJER JÓZSEF, DR. (FIDESZ)
427 Mizsei Béla bácsi arról is beszélt, képviselőtársam arról is beszélt, hogy jól jönne a nyugdíjkiegészítés néhány gazdálkodónak. Talán nem is vette észre, hogy FIDESZes álláspontra helyezkedett ebben a kérdésben. Hogyha figyelmesen hallgatta Orbán Viktor nak a felszólalását, annak a végét, akkor láthatta, hogy mi azt javasoltuk, hogy nem tulajdoni kárpótlásról legyen szó, hanem azoknak, akiket jogaikban, tulajdonjogukban, szabadságjogukban megsértettek, azoknak a jóvátétel jegyében, elválasztva a tulajdoni kérdésektől, nyugdíjkiegészítést biztosítsanak. Arra a vádra nem szeretnék reagálni, ami többször is elhangzott a mai vita során is és korábban is, hogy a fideszesek azért vallanak kárpótlásellenes nézeteket, mert nem élhették át azt az időszakot. Erre mi már megválaszoltunk: családunk éppúgy érintve volt, valamint történelmi ismereteink nekünk is vannak, és ez azért sem megfelelő, az ilyen kérdésfelvetés, mert megkérdőjelezi a mi álláspontunknak a morális alapját és megfontoltságát. Csak egy rövid reagálá s Daróczy képviselőtársamnak az előbb elmondottakra, hogy a képviselők ne legyenek benne a kárpótlás kedvezményesei között. Azt hiszem, hogy ez éppolyan módon sértené az állampolgári jogegyenlőséget, mint maga a kárpótlási javaslat, amely szintén diszkrimi nál a kárpótlásnak a jogosítottjai között. Akkor hadd térjek rá a mondandómnak a lényegi részére. A tulajdoni rehabilitáció hívei legerősebb érvüknek a tulajdon szentségének az elvét tartják. Most arról szeretnék szólni, hogy ez miért nincsen így. Ugyan a tulajdonjog elve természetes kiindulása a kárpótlásnak, de nem ad egyértelmű eligazítást arra, hogy miként kell a kárpótlás kérdéséhez viszonyulni. A kárpótlás politikai kérdés, amelynek eldöntésénél az igazságosság, a jogszerűség és a gazdaságosság szempo ntjait egyaránt mérlegelni kell. Erről már nagyon sok szó volt az eddigi vitában. Nem is csupán arról van itt szó, hogy mondjuk, a gazdaságosság elvét részesítjüke előnyben az igazságosság vagy a jogszerűség elvével szemben, ez ugyanis túlzottan leegyszer űsítené a kérdést, és egyben megfellebbezhetetlenné tenné az erre adandó választ. Az előttünk álló politikai feladvány arról is szól, hogy a jogszerűségnek vagy az igazságosságnak mely elvét tekintjük előbbre valónak, illetve mit tekintünk jogszerűségnek é s igazságosságnak. Így azonban a válasz már nem olyan egyértelmű. A ma fennálló tulajdonviszonyokat egy demokratikusan elfogadott Alkotmány védi, és egy, a múltbeli jogcímekre vonatkozó jogszerűségi elv ezzel elég nyilvánvalóan kollízióban látszik lenni. D e miként jelennek meg ennek a jogszerűségnek a dilemmái? Néhány kérdés: felépíthetőe az általunk vágyott jogállam a korábbi jogtiprások roncsain, vagy épp a jogállam eszméi miatt kötelességünk a kárpótlás? Nem arról vane szó, hogy a tulajdonjog elvének e rőssége alapozó eszméje minden jogállamnak, amely megsértése lehetetlenné teszi annak elérését? De akkor kinek a tulajdonát kell védeni, a régi vagy az új tulajdonosokét? Melyik az igazságos, és melyik nézi az ország gazdasági kilábalásának érdekeit, melye k azok a csoportok – és erről is nyíltan kell beszélni – , amelyeket az egyik kedvezményes, és kik a másik haszonélvezői? A politikai döntéseknek ezekre a kérdésekre kell feleletet adnia, és azt nem végzi el helyette semmiféle elv, nem is csomagolható abba. A döntés felelősségét viselni kell, és ennek fejében állni az egyszerűsített szempontok nevében intézett támadásokat. Szabó Iván képviselőtársam szavai ezt a felelősséget látszottak felvállalni, amikor új társadalmi szerződést hirdettek, látván, hogy a be terjesztett javaslat képtelen a kérdést következetesen megoldani. Szerinte ugyanis nem kell követni a hatályos öröklési jog vagy tulajdonjog vagy a gazdaságosság elveit, mert mindezt átfogalmazhatja a társadalmi szerződés. Kérdés azonban, hogy ki akarja ez t a szerződést megkötni, kinek a nevében és milyen felhatalmazással. Mi a társadalmi szerződés jogi és igazságossági elveket társadalmilag átértelmező erejének legitimációja? A Kormány által benyújtott tervezetet ismerve szükség is van a társadalmi szerződ és fügefalevelére, mert az abban foglalt javaslat sem nem jogszerű, sem nem igazságos, sem nem gazdaságos. Az ezzel kapcsolatos példákat nem sorolnám, hiszen számtalanszor elhangzott a Parlamentnek ebből a részéből.
