Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 19. kedd, a tavaszi ülésszak 6. napja - A megyei (fővárosi) földművelésügyi hivatal létesítéséről és egyes hatáskört megállapító jogszabályi rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslat megtárgyalása - ELNÖK (Szabad György): - LAKOS LÁSZLÓ, DR. (MSZP) - ELNÖK (Szabad György): - SZABÓ LAJOS, DR. - ELNÖK (Szabad György): - ZSUPOS LAJOS (MDF)
385 hanem kölcsönre és a kárpótlási törvényre van szükségük. Én elhiszem, hogy a termelőszövetkezetek csak úgy tudnak termelni, ha kölcsönt kapnak, de a kisgazdá k jobb szeretnek úgy termelni, ha nem kell kölcsönt felvenni, ha azonban felvették azt a kölcsönt, és nincs olyan hivatal, amely biztosítsa a megfelelő tanácsadást, minden intézkedést biztosítson, amely fontos ahhoz, hogy biztonsággal termeljenek, mi lesz akkor, ha nem tudják megadni a kölcsönt. Volt közben olyan vélemény is, hogy miért nem az önkormányzathoz tartozik. Erre a miniszter úr a választ megadta, ezért a magam részéről nagyon köszönöm a szót és a figyelmet. ELNÖK (Szabad György) : Soron következik Lakos László a Magyar Szocialista Párt részéről. Felszólaló: Dr. Lakos László (MSZP) LAKOS LÁSZLÓ, DR. (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Földművelésügyi Hivatalokról álláspontomat korábban részletesen kifejtettem, és mivel ez az új terv ezet koncepciójában attól nem különbözik, nem szükséges megismételnem. Annyit azonban el kell mondanom, hogy a szocialista képviselők a Földművelésügyi Hivatalok létrehozását nem fogadják el az új agrárszabályozás megalapozásának. A törvény ugyanis nem vál lalkozik az igazgatási rendszer átalakítására, melynek keretében külön kellene választani egyrészt a törvényalkotói, szabályozási, az ellenőrzési és a szolgáltatási feladatokat, másrészt az állami hatósági, az önkormányzati, a szakmai érdekképviseleti fela datokat célszerűen a párhuzamosan tárgyalt hatáskörtelepítési vagy másképpen önkormányzati törvény keretében és nem új hivatalok létrehozásával. Tisztelt Ház! A kormánypártok két képviselője meggondolatlannak és szakmailag megalapozatlannak minősítette a tárgyban az előző változat tárgyalásakor kifejtett és beterjesztett módosító javaslataimat. Ennek ellenére az új törvénytervezet paragrafusainak a felét az én javaslataim alapján átdolgozva terjesztette be a Magyar Köztársaság Kormánya. Újabbakat nem kíván ok beterjeszteni, köszönöm megtiszteld figyelmüket. (Az MSZP padsoraiban taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm szépen. Soron következik Szabó Lajos képviselőtársunk a Független Kisgazdapárt részéről. SZABÓ LAJOS, DR. Nem kértem szót, Horváth László kért s zót. ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Akkor soron következik Zsupos Lajos a Magyar Demokrata Fórum részéről. Felszólaló: Zsupos Lajos (MDF) ZSUPOS LAJOS (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A gazdasági bizottság megtárgyalta a szóban forgó törvényjavasl atot és a hozzá beterjesztett módosító javaslatokat. A beterjesztett, majd visszavont és újból beterjesztett törvényjavaslat gyakorlatilag magába foglalja a módosító javaslatok egy részét. A szakminiszter a bizottság véleményezése és a saját elgondolása al apján a módosító javaslatok jelentős részét beépítette az új törvényjavaslatba az alábbiak szerint. Az 1. § (4) bekezdéséhez 155 1 es sorszám alatt Lakos László által beterjesztett módosító javaslatot elfogadta, azt beépítette, valamint a 2. § t) pontjáho z több módosító javaslat érkezett: 1607es számmal Pap János, 1621es számmal Rott Nándor és 1467es számmal Tarján Lászlóné terjesztett be javaslatot, ezt szintén beépítette a szakminiszter az új törvényjavaslatba. Ezt követően egy új 5. § került a javasl atba, 1527es számmal Wekler Ferenc, az önkormányzati bizottság elnöke terjesztette be, valamint 1551es számmal Lakos László a 6. § (1) bekezdésére vonatkozóan terjesztett be módosító javaslatot, és ez szintén szerepel az átdolgozott törvényjavaslatban.