Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 19. kedd, a tavaszi ülésszak 6. napja - Kérdések: - ELNÖK (Vörös Vince): - TÓTH SÁNDOR jegyző: - ELNÖK (Vörös Vince): - ELNÖK (Szabad György): - TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
379 részvénytársasággá való alakulás a szövetkezeti törvény megalkotása előtt keresztülvihető és lehetséges, akkor ez azt fogja jelenteni, hogy a földeken kívül minden va gyon részjeggyé fog átalakulni, és a részjegy kapcsán átkerül a gazdagabb vidékek vagy gazdagabb pénzügyi egységek tulajdonába, mert ezekkel a részjegyekkel a tulajdonosok jelentős része nem fog tudni mit kezdeni. Ez megint csak azzal lesz azonos, hogy a m eglévő szegény területek teljesen elszegényednek. Egész egyszerűen nincs mód megakadályozni ezeket a részvénytársasággá alakulásokat, mert a termelőszövetkezetek felkészült vezérkara olyan módon tudja levezényelni ezeket a közgyűléseket, hogy a jogban jára tlan, egyszerű tszdolgozóknak nem lesz lehetőségük ezt megakadályozni, pláne Sasad esetében. Hadd utaljak arra, hogy ott forgatókönyvszerűen elkészítették az egész eljárás lebonyolítását egészen addig, hogy igen jelentős személyiségeket kívánnak díszvendé gként meghívni, hogy már eleve ne is legyen lehetősége a termelőszövetkezet tagjainak arra, hogy ezt az eljárást megakadályozzák. Ez az egyik napirendi pont előtti felszólalásom, ami miatt szót kértem. A másik - igen röviden kívánom csak ismertetni - tulaj donképpen első hallásra lerágott csontnak tűnik; a társadalmi szervezetek kezelői jogának felhasználásával keletkezett szerződések, adásvételi szerződések, ajándékozási szerződések, látszatadásvételi szerződések, 100 forintos vételár mellett, melyeket 198 9ben a KISZ és jogutódja, a DEMISZ bonyolítottak le. Ezek azért látszanak lerágott csontnak, mert ha jól emlékszem, Becker képviselő úrnak is volt részben ezt érintő interpellációja vagy kérdése, arra már nem emlékszem pontosan. Nem is fogadta el a Ház az ezzel kapcsolatos választ. Amiért most mégis a tisztelt Ház elé hozom sürgősséggel, az abból fakadó gondom, hogy ezekkel az ingatlanokkal kapcsolatban, amelyek annak idején oly módon nyertek elbírálást, hogy szabályos volt a rájuk kötött ügylet - akár ajá ndékozás, akár adásvétel volt , a Legfőbb Ügyészség folytatta le a vizsgálatot, és megállapította, hogy törvényszerű volt ezeknek az ingatlanoknak a tulajdonosváltozása, mert hiszen ingyenes ügylettel át lehetett ruházni ezeknek az ingatlanoknak a tulajdo nát, ezért a 100 forintos vételár kikötésére nem is volt szükség. Ezeknek az ingatlanoknak a további sorsa akként alakult, hogy a legkülönbözőbb továbbgördítése történt ezeknek az érintett ingatlanoknak, és így lassan el fog fogyni az állami tulajdon, ha a tisztelt Ház időben egy vizsgálóbizottságot nem fog felállítani azzal a rendeltetéssel, hogy pörgesse vissza ezeknek az állami tulajdonban volt ingatlanoknak a jogi sorsát, hogyan alakultak ezek át, hogyan mentődtek át, hogyan kerültek ki a magyar állam, a magyar nép rendelkezése alól. Az teszi aktuálissá még a kérdés felvetését, hogy a Legfőbb Ügyészség vizsgálata óta a Legfelsőbb Bíróság is egy konkrét ügyben állást foglalt. A Legfelsőbb Bíróság homlokegyenest ellenkezően foglalt állást, mint a Legfőbb Ü gyészség. Konkrétan arról van sző, hogy a Legfőbb Ügyészség a földtörvényre hivatkozott, tehát az 1989 évi I. törvény 15. szakaszára, holott már 1969 óta érvényben volt a 32/1969. sz. minisztertanácsi rendelet, amely viszont szűkítőleg kimondta, hogy az ál lami tulajdonú ingatlanok, amelyek társadalmi szervek kezelésében voltak, milyen módon voltak átruházhatók. Két jogcímet jelölt meg ez a jogszabály, nevezetesen az adásvételt és a cserét mint kizárólagos jogcímeket, amelyek kapcsán ezek az állami tulajdonú ingatlanok továbbadhatók voltak. A Legfőbb Ügyészség vizsgálata tehát jogilag téves volt, mert a Legfőbb Ügyészség a földtörvény 15. szakaszára hivatkozott, holott a földtörvény 2. szakasz (2) bekezdése kimondta azt, hogy más alacsonyabb jogszabályok is i rányadók a szóban forgó állami tulajdonú ingatlanok adásvételével, illetőleg tulajdonváltozásával kapcsolatban, de ezt a Legfőbb Ügyészség figyelmen kívül hagyta. A Legfelsőbb Bíróság azonban az ún. Gerbeaudház kapcsán hozott jogerős bírói ítéletet felülv izsgálva rámutatott arra, hogy a Legfőbb Ügyészségnek a hivatkozott vizsgálatában foglalt jogszabályértelmezés téves, ugyanis a 32/1969. sz. minisztertanácsi rendelet szerint kellett eljárni helyesen ebben az ügyben, ez pedig az adásvételt és a cserét írt a elő mint olyan jogcímet, amelynek kapcsán az állami tulajdonok más tulajdonába átkerülhettek, és kimondotta a Legfelsőbb Bíróság,
