Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 18. hétfő, a tavaszi ülésszak 5. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - PERJÉS GÁBOR, DR. (MDF)
306 írta – , elsikkad minden nyugod t reformpolitika, s kátyúba jut az oly nagy reményekkel megindult magyar demokratikus fejlődés. Az ország politikai fáradságát jelentő riasztó közegből a fojtogató hínárt szétvágva a polgárosodás folyamatával lehet felszabadulni. Az elproletarizálódás vesz élyével szemben az országnak tudatosan élni kell és élni lehet a szabaddá válásnak azokkal a lehetőségeivel, amit a tulajdon jelent. Bibó István e tulajdonformák között a családi ház, a kéziparos műhely mellett a legfontosabbnak a mezőgazdasági kisbirtokot tartotta. S a következő gondolattal fejezte be Bibó István fejtegetését. A polgárosodás programjának ezek az aktuális tartalmai azonban csupán megnyilvánulási formái egy mélyebb tartalomnak, mely az egyetemes európai társadalomfejlődés történeti folyamatá ból következik, s a gazdasági, kulturális, politikai síkon egyaránt tudatos, önálló, szabadságával élni tudó, kiszolgáltatottságot nem tűrő ember ideáljának az elfogadását is jelenti. Tisztelt Képviselőtársaim! A bibói gondolat alapján fordulópontnak tarto m az Országgyűlés 1020as számon benyújtott kárpótlási törvénytervezetét, mert csendes forradalmunkban, a rendszerváltozás folyamatában döntő és visszafordíthatatlan lépést jelentett. Az eredményeként kialakuló, izmosodó, tulajdonnal bíró polgári réteg a d emokrácia társadalmi bázisának kiszélesedését, a belső restauráció lehetőségének még a megszűnését is biztosítja. Számos találgatás látott napvilágot, hogy mi okozta a kárpótlási szándék kinyilvánítása és a törvénytervezet megjelenése közötti hat hónapos k ésést. A politikai akarat kinyilvánítása és gyakorlati törvényi megvalósítása között gyötrelmes, kételyektől terhes út vezet. A kiindulópont, az igazságtétel, a kárpótlás jogossága nem vitatható. A Magyar Köztársaság megalakulása óta számos intézkedés tört ént a történeti igazságtétel nevében. Külön intézkedések kártalanítják az elmúlt rendszer politikai elítéltjeit, kitelepítetteket és internáltakat. Higgyék el képviselőtársaim, a kárpótlási törvénytervezet létrejötte valós dilemmát, és nem hat hónapja tart ó kormánypárt színjátékot takar – ahogy egyesek állítják. Csak saját morális kételyeimet sorolom fel. Ki és hogyan kártalanítja azokat, akik meg nem érdemelt hátrányt szenvedtek egzisztenciális, erkölcsi alapon, akik nem kerültek ugyan börtönbe, nem intern áltak, mégis az elmúlt rendszer kényszerpályára juttatta őket, egyetemet nem végeztek, szakmát nem tanulhattak, munkakörükben, előmenetelükben politikai okból hátrányt szenvedtek, és most életkoruk vagy megromlott egészségük kizárja, hogy a civil társadalo mban képességüknek, tehetségüknek megfelelő helyet töltsenek be. A megoldást számukra csak az jelentheti, ha ezt az igazságtalan állapotot erkölcsi alapon is megszüntetjük és teljessé tesszük az etikai rendszerváltást. Az MDF eddig is támogatta, és ezután is támogatni fog minden ezirányú kezdeményezést. A részletes kártalanítás kérdése. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy termőföld esetében, bizonyos korlátok között, nem érhetik el a száz százalékot. Itt, tisztelt Képviselőtársaim, a gondolatsort megszak ítom, és Tölgyessy Péter képviselőtársam beszédére szeretnék reflektálni. Mindannyian emlékezünk arra, amikor beszédében a pártok kárpótlási elképzeléseit szemléletes képekben jelenítette meg. A pszichológusok szerint a képekben látás, a képekben gondolkod ás, egyáltalán a képek korai gyermekkorunkból erednek. Az ő gyermekkorában, harmincnégy évvel ezelőtt valóban indultak olyan vonatok, amelyekre csak a kiválasztottak szállhattak fel, s akár Moszkva, Leningrád vagy Nyugat, akár a karrier volt a végcél, az i nduló vonat ablakából tudósok, politikusok, tábornokok, téeszelnökök, gyárigazgatók integettek vissza a lemaradókra széles és elégedett mosollyal az arcukon. Az én gyermekkori vonatom a második világháború után indult, s ezzel tudom illusztrálni az SZDSZ á ltal mindenkinek ígért húszezer forintos kárpótlást. Az általam látott kép igen érzékletes: az ország aprajanagyja ott tülekedik a vonat körül, fürtökben lógnak a vagonokon, ütközőkön az emberek, batyukkal a hátukon, még a vagonok tetejét is elborítják. V égre a vezető megadja a jelt az indulásra, halvány füst száll fel, lassan kipöfög a vonat az állomásról. Egykét kilométer után
