Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 4. hétfő, a tavaszi ülésszak 1. napja - Az ülés tárgysorozatának elfogadása - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ)
31 Ezért a Magyarországot ma irányító kormánykoalíció megalakulásának pillanatától kezdve alá van aknázva, és bármelyik pillanatban felrobbanással fenyeget. Nem véletlen, hogy a koalíció álláspontja a földkérdésről az elmúlt hónapokban állandóan és követhetetlenül változott. Volt már itt szó 1947es állapotok visszaállításáról, majd az 1947es viszonyok szimbolikus elismeré séről, de gyakorlati visszaállíthatatlanságáról, a teljes reprivatizációról, privatizálásról, alkotmányosságról, és a végén már csak azt találgathattuk, hogy kinek kit sikerül majd rászednie. Ennek az áldatlan huzavonának a terméke az előttünk fekvő törvén yjavaslat is. Sajnos, egyre inkább azt kell gondolnunk, hogy akit végül rászednek, az az ország lakossága lesz. Senki sem gondolhatja ugyanis komolyan, hogy a privatizációt, a földkérdést és a többi súlyos problémát, amelyek miatt még ma sem indulhatott me g a gazdaság egészséges működése, ez a törvény most megoldja. Azt pedig még kevésbé, hogy a törvényjavaslat képes lesz véget vetni a koalíción belüli csatározásoknak. A két párt konfliktusa nem oldódott fel, jelzi ezt a törvénytervezetben megjelölt 1949es időhatár. További törvények várhatók – fenyeget az előterjesztés – , és mi kellőképpen meg vagyunk ijedve. Nem fér kétség ahhoz sem, hogy valójában nem kárpótlási, hanem csak annak álcázott földreprivatizációs törvényjavaslat fekszik előttünk. A pártok elő ttem szóló szónokainak álláspontjai, bár több ponton is eltértek egymástól, egy valamiben közösek voltak: elfogadták a kárpótlást mint az új tulajdonviszonyok létrehozásához vezető egyik lehetséges megoldást, valamint legtöbbjük tárgyalásra alkalmasnak tar totta a törvényjavaslatot. A FIDESZfrakció álláspontja alapvetően eltér az előttünk szólóktól. Mi úgy véljük, hogy az igazi kárpótlás nem lehetséges, és ezen az úton nem juthatunk el az általunk is kívánt működőképes, magántulajdonra épülő gazdasá ghoz. Ezért mi elutasítjuk a kárpótlás koncepcióját. Továbbá elvetjük az előttünk fekvő törvényjavaslatot is, mert nem tesz eleget egy törvénnyel szemben támasztandó legminimálisabb kodifikációs elvárásoknak sem. Ha valaki véleményt akar formálni a beterje sztett törvényjavaslatról, nem kerülheti meg, hogy világossá tegye, miképpen viszonyul a kárpótlás gondolatához általában. A kárpótlás mellett, illetve ellene felhozható érvek három különböző csoportba sorolhatók. Ezek pedig a következők: igazságossági, jo gszerűségi és gazdaságossági érvek. A tisztánlátás megköveteli, hogy ne keverjük össze az eltérő természetű érveket. Ezért először: a társadalmi igazságosság mellett szóló érvek kétségtelenül súlyosak. Felhozható, hogy az emberek tulajdontól való megfosztá sa egyéni és családi tragédiákat idézett elő, nemzedékek munkájának eredményét semmisítette meg. Feltehető továbbá az a kérdés is, hogy épülhete törvénytelenségek elfogadására jogállam. A társadalmi igazságosság szem előtt tartása azonban érveket ad azok kezébe is, akik a kárpótlást nem fogadják el, hiszen mások életében is okozott tragédiát a bolsevik diktatúra, nemcsak a volt tulajdonosokkal szemben történtek igazságtalanságok az elmúlt 40 esztendőben, hanem a privilegizáltakat leszámítva az egész társad alommal szemben. Gondoljunk csak arra, hogy az állam polgáraitól, tőkésektől, földbirtokosoktól, zsidóktól, németektől, gazdáktól, kisiparosoktól, és kereskedőktől, politikailag gyanúsaktól, osztályidegenektől, stb. nemcsak vagyontárgyakat vettek el. Élete k, szabadság, állások, előmeneteli és tanulási lehetőségek: ezek a hátrányok az igazságosság szempontjából legalább olyan súlyosak voltak, mint a vagyontárgyak elkobzása. Súlyos érv az is, hogy az elmúlt négy évtizedben a megtermelt nemzeti vagyon már az á llami tulajdon keretei között jött létre és ehhez a volt tulajdonosoknak semmivel sincs több joguk, mint bármelyik magyar állampolgárnak. Feltesszük a kérdést: Miért kellene igazságosnak elfogadni a negyven évvel ezelőtti tulajdonviszonyokat? Miért éppen a z 1949es állapotot fogadjuk el vízválasztónak, miért nem az
