Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 4. hétfő, a tavaszi ülésszak 1. napja - Az ülés tárgysorozatának elfogadása - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ)
32 1947est vagy az 1945öst, vagy esetleg a tulajdonviszonyokba történt első, igazolhatatlan beavatkozást jelentő II. zsidótörvény esztendejét: 1939et? A legfontosabb érv ebben a körben, amely elf ogadhatatlanná teszi számunkra a kárpótlás koncepcióját, valójában az, hogy mérhetetlenül igazságtalan lenne a ma élő és a kisajátításokban teljesen vétlen nemzedékek rovására végrehajtani az egykori tulajdonosok kárpótlását. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a ká rpótlás költségeit nem az állam, hanem az egyre rosszabbul élő adófizető polgárok fogják viselni. Az érvek második csoportját nevezzük jogszerűségi érveknek. A jogszerűség szempontjából felhozható, tagadhatalanul legsúlyosabb érv az, hogy a tulajdon szent, és a tulajdonjog nem évül el. Emellett azért sem mehetünk el szó nélkül, mert a tulajdon a társadalom alapvető intézménye, az egyéni szabadság és a társadalmi gyarapodás biztosítéka. A liberalizmus klasszikus megfogalmazói szerint a tulajdon az egyén élet ét, szabadságát és javait foglalja magában, a tőle való megfosztás az alapvető szabadságjog megsértését jelenti. Zárójelben megjegyzem, hogy a tulajdon történetét vizsgálva az is világos, hogy e jog soha nem volt korlátok nélkül. Első pillantásra a tulajdo n szentségének az érve tűnik a kárpótlás mellett érvelők legerősebb állításának, bár valóságban ezen a ponton sebezhetőek leginkább. Először is azért, mert nem konzekvensek a régi rend jogrendszeréhez való viszonyukban. Nehezen magyarázható ugyanis, hogy k edvükre mazsolázgatva nyilvánítanak egyes rendelkezéseket jogszerűtlennek az elmúlt negyven évből, más szabályokat azonban az esetek többségében nem kérdőjeleznek meg. A jogszerűség talajáról csak abban az esetben igazolható kárpótlás iránti igény, ha az e lőző rendszer minden rendelkezését és jogszabályát hatályon kívül helyezzük. A döntő érv azonban, amiért a kárpótlást a jogszerűség szempontjából éppen a tulajdon szentségének az elve alapján nem fogadhatjuk el, valójában az, hogy a kárpótlást követelők eg y része e tekintetben nem jogszerűen tett szert arra a tulajdonra, amelyért most kárpótlást szeretne kapni. Ez pedig azt jelenti, hogy az 1945. évi földosztás kedvezményezettjei a tulajdonjog szentsége elvének éppoly megsértésével jutottak tulajdonukhoz, m int amilyen megsértése volt ezeknek az elveknek a kollektivizálás. (Nevetés, zaj.) A jogszerűség szempontjából nincs különbség a két helyzet között. Az érvelésnek ezt a gyenge pontját kísérlik meg elfedni akkor, amikor igen gyakran igazságossági és jogszer űségi érveket kevernek össze egymással. Így alakul ki az a tarthatatlan álláspont, amikor igen gyakran igazságossági és jogszerűségi érveket kevernek össze egymással. Így alakul ki az a tarthatatlan álláspont, hogy bár az 1945 utáni tulajdonszerzésük egy r észe nem volt jogszerű, ám igazságosnak tekintendő, és most, amikor tudják, hogy igazságtalanságot fognak okozni másoknak kárpótlási követelésükkel, a jogszerűségre hivatkoznak. A kárpótlási igény sokak esetében éppen az érvként használt tulajdon szentségé nek az elvéből következően nem igazolható a jogszerűség szempontjából. A kárpótlás elvének elfogadása mellett, illetve ellene gazdasági érdek is felhozható. A kárpótlás koncepciójának az alátámasztására gyakran hangzott el ebben a Házban is az a képtelen á llítás, amely szerint a mezőgazdasági termelés megélénkülése húzhatja ki az országot jelenlegi válságából, és bár a mezőgazdasági termelés megélénkülése valóban fontos kérdés, mindenki jól tudja, hogy ma már a mezőgazdaság Európában sehol sem húzó ágazat, és szinte minden országban támogatásra szorul, arról nem is beszélve, hogy általában az ágazatban alkalmazottak száma a fejlett országokban negyedeötöde a magyarországinak. Az MDFKisgazda javaslat ellen az a gazdasági megfontolás szól, hogy kárpótlás ese tén a tulajdon szétosztásának a szempontja nem a hatékonyság, hanem valamiféle történelmi jog. A döntő gazdasági megfontolástól vezettetve el kell utasítanunk a kárpótlás gondolatát felettébb egyszerűen; nincs rá fedezete Magyarországnak egy olyan pillanat ban, amikor a külső államadósság eléri a 22 milliárd dollárt, amikor milliók élnek az életszínvonal alatt, amikor meredeken növekszik a
