Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 18. hétfő, a tavaszi ülésszak 5. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - ELNÖK (Vörös Vince):
282 Tisztelettel megkérem Mizsei Kálmán urat és a hozzá hasonló urakat, ne nyilatkozzanak úgy, mint a HVG február 16i számában. Ne uszítsanak, és vegyék észre, hogy a mezőgazdaságot képviselő pártok és szakemberek már régen túlhaladták a hozzájuk hasonlók sekélyes demagógiáját. (A FIDESZ padsoraiban derültség.) Valódi érdeküket felismerve a régi és az új parasztság példát mutat a nemzet iránt érzett felelősségből és emberi méltóságból. Népünk ma hihetetlen terheket és áldozatokat vállal, anyagi és erkölcsi felemelkedéséhez nyugalomra van szüksége. Népellenes bűntettet követ el mindenki, aki fölösleg es izgalmakat és feszültségeket kelt. (Ellenzéki taps.) Csak nyugalomban lehet alkotni. (Taps.) Végezetül egykét kérdésre szeretnék válaszolni: kik hasznosítják legjobban a vagyont, ki legyen az új tulajdonos – szociológiai felmérés, ez tudomány. (A FIDES Z padsoraiban derültség.) Három generáció kell a változáshoz, nálunk garancia, biztató, hogy a második generációban lesz még elég vállalkozó szellem, de van egy másik biztatásunk is, hogy vannak olyan mezőgazdaságunk számára lehetséges piacok, ahol már elt elt három generáció, és ott nem fog olyan hamar a magántermelés beindulni. A régi és az új polgárság ma már jelentős számban azonos. Dr. Lakos László kollégámnak: Nagy Ferenc néhai miniszterelnök úr életrajzi visszaemlékezésében arról panaszkodik, hogy 45ben a földrendező bizottságokban a kommunisták sok visszaélést és törvénytelenséget követtek el. A lakosság hány százaléka folytat mezőgazdasági termelést? Én azt hiszem, hogy erre a legegyszerűbb felelet az, hogy az egész vidék és a főváros egy része. Nag yon hamis, csalóka összehasonlítás az, hogy a mezőgazdaságban ennyi vagy annyi százalék dolgozik. Hány hektáron lehet gazdálkodni és megélni? Bár én mezővárosban születtem és mezőgazdaságban éltem az életem, nem mernék, kedves Ugrin Emese, általánosságokba n számokkal dobálózni, mert ez rendkívül bonyolult, összetett dolog. Egyben biztos vagyok, ennek eldöntésére csak az érintett személyek illetékesek. Az erőszak és a túlszabályozás akkor is hibás és rossz emlékeket vált ki, ha ez valami naiv jóakaratból, es etleg hozzá nem értésből fakad. Mennyi föld tűnt el, vane elég föld? A földnyilvántartási adatok szerint ma, ha az 1947es tulajdonosok mind élnének és mind visszakérnék az akkori tulajdonukat, 1 300 000 hektár szabad földterület maradna. A beépített terü letekre pedig két nagyon egyszerű megoldást ajánlok, hogy ne legyen gond, ahol országút van, mit kell vele csinálni: csereföldet kell adni vagy utólagos kisajátítási eljárást lefolytatni. Aki egy kicsit akar ismerkedni a német kitelepítések körüli problémá kkal, olvassa el Nagy Ferenc néhai miniszterelnök visszaemlékezéseit, ezekre nagyon jó felvilágosítást kap. A magyar történelem egyik szégyene, de nem a magyar kormány saját elhatározásából történt. Az áttelepített felvidékiek vagyonfelméréséről nagyon rés zletes nyilvántartásai vannak a Magyar Államkincstárnak, ugyanis azzal kapcsolatban pontos elszámolás történt Csehszlovákia és Magyarország között, és a Csehszlovákiának fizetett háborús kár – kártérítés, minek nevezzem. (közbeszólás: jóvátétel) .jóvátétel egy részét Magyarország Csehszlovákiának ezekkel a vagyonokkal fizette meg. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Tisztelt Képviselőtársaim! A következő három felszólaló szünet után: Vastagh Pál, Áder János és Gáspá r Miklós lesz. Legyen szabad – mielőtt a szünetet kihirdetem – emlékeztetni, különösen a frakcióvezetőket arra, hogy amikor a házbizottságon a vita esetleges korlátozásának a kérdése felmerült, több frakcióvezető az önkorlátozásra utalt, amiről egyfelől a frakcióvezetők, másfelől a tisztelt képviselőtársak maguk fognak gondoskodni. Köszönöm szépen. (Szünet: 16 órától 16 óra 24 percig – Elnök: Vörös Vince – Jegyzők: dr. Horváth József és Trombitás Zoltán.) ELNÖK (Vörös Vince) :