Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 12. kedd, a tavaszi ülésszak 4. napja - Bejelentések: Dr. Pásztor Gyula jegyző - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP) - ELNÖK (Vörös Vince): - CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP)
245 Örülök annak, hogy az államtitkár úr említette, hogy a Kormány készül valamilyen megoldásra ebben a kérdésben. Tudomásom van arról, hogy a pénzügyminiszter úr június 30ig a hitelt továbbra is bi ztosítja, tehát a Kormány a garanciát biztosítja a hitelre. Már csak azért is szüksége van erre a városnak, mert – mint említettem – ezek az épületek jelentős részben olyan célokat szolgálnak, amelyek nem a város lakosságát segítik, hanem olyan kollégiumok és olyan iskolák, ahol nemcsak a városból, hanem a megyéből és a régióból veszik igénybe ezt a szolgáltatást. Örülök annak, hogy a válasz legalább felerészben pozitív volt, éppen ezért a választ elfogadom, de arra kérem a Kormányt, illetve az államtitkár urat, hogy fontolják meg, hogy a probléma kezelésére – mivel valóban nemcsak Pécset érinti, hanem az országban más területeken is komoly problémát okozhat, bár Pécsett okozza a legnagyobbat, hiszen, mint mondtam, a fele épület ebben a városban található – , tehát fontolják meg azt, hogy a probléma kezelésére egy kormánybiztost rendelnének ki, mivel ebben az évben Pécsett – ha nem érkezne segítség – ez a probléma több mint 500 millió forint tehertételt jelentene a városnak, ami a költségvetésének több mint 10 %a. Köszönöm szépen, és a választ elfogadom. (Taps.) Határozathozatal ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Trombitás Zoltán képviselőtársam elfogadta az államtitkári választ. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae az államtitkár úr válaszát. Kérem, szavazzanak (Megtörténik.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 171 "igen" szavazattal 6 ellenében 23 tartózkodás mellett az államtitkári választ elfogadta. Dr. Csehák Judit, a Magyar Szocialista Párt képviselője interpellálni kíván a miniszterelnökhöz "A Kormány 1 8/1991. (I.28.) számú rendeletével kapcsolatban" címmel. Dr. Csehák Judit képviselőtársamat illeti a szó. Interpelláció: Dr. Csehák Judit (MSZP) – a miniszterelnökhöz – "A Kormány 18/1991. (I. 28.) számú rendeletével kapcsolatban" címmel CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP) Tisztelt Elnök Úr! A segítségét és a tanácsát szeretném kérni, mert miniszterelnök urat már korábban sem láttam, és miniszter úr az imént még megvolt. (Derültség.) Nem tudom, kihez intézhetem akkor az interpellációmat. ELNÖK (Vörös Vince) : Most érk ezik a miniszter úr, már elküldtem érte. CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP) Ha szabad lesz, akkor megvárom őt. (Megérkezik Surján László népjóléti miniszter. Taps.) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Interpellálni kívánok a miniszterelnökhöz és önhöz a Kormány 18/1991es számú rendeletével kapcsolatban, mely a Magyar Közlöny 8. számában jelent meg a múlt héten, január 28i dátummal. Mint arra valamennyien jól kell hogy emlékezzünk, a január közepén elfogadott és az 1991. évi nyugdíjemelésekről s zóló országgyűlési határozat a Kormányt hatalmazta fel az emelés részletes szabályainak a kiadására és az intézkedés végrehajtására. Ugyanakkor az 1975. évi társadalombiztosításról szóló II. törvény is úgy, hogy a Kormány kapott felhatalmazást az évközi ny ugdíjintézkedések kiadására. Mi, szocialisták vitattuk és képviselőtársaimmal együtt elhagyni javasoltuk ezt a bianco felhatalmazást, mert úgy véltük, helyesebb, ha olyan fontos ügyben, mint a nyugdíjak emelése, a részletes szabályokat is a Parlament hagyj a jóvá. Természetesen leszavazták indítványunkat. Sajnos, igen rövid idő alatt beigazolódott, hogy fenntartásunk nem volt alaptalan. A kormányrendelet, amiről már beszéltem, ugyanis azonnal megszüntetett egy kedvező szabályt, amely