Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. június 3. hétfő, a tavaszi ülésszak 32. napja - A fővárosi és a fővárosi kerületi önkormányzatokról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás):
1955 melyben kerületi önkormányzati jogokat a fővárosi közgyűlés gyakorolja. Ugyanakkor a törvény kötelezi a közgy űlést, hogy záros határidőn, 60 napon belül alkosson rendeletet a központi kerületen belül az úgynevezett elöljárósági kerületek feladat- és hatásköréről, a központi kerületet illető tulajdonnal való rendelkezés szabályozásáról. Minden ellenkező híresztelé ssel szemben sem nem alkotmányellenes, sem nem önkormányzati törvényellenes a javaslatunk, hiszen az Alkotmány sehol sem mondja ki, hogy több típusú kerület nem létezhetne – ahogyan az előbb Török Ferenc is idézte – , csak kerületről beszél. Nyilvánvalóan e nnek a mostani törvényjavaslatnak a feladata, hogy adott esetben ezt a kerülettípust szabályozza. A City határai – itt természetesen vitatható a javaslatunk – : jelen pillanatban a mostani kerülethatárokat vettük figyelembe a legutolsó javaslatunkban, koráb ban több javaslatot is benyújtottunk, amelyek nem kötődtek a kerületekhez. Végül is pontosan azért, hogy az a vád ne érhessen minket, hogy a választójogi törvénnyel nem konform a javaslatunk, ezért a mostani kerülethatároknak megfelelően szeretnénk létreho zni egy olyan Cityövezetet, ahol a legkevesebb átszervezési feladat jelentkezne. Így a City többékevésbé az 1949 előtti Budapest határait követné, mégpedig a következő megoldással. Tartalmazná a belbudai és a fontosabb hegyvidéki területeket: az I., II., XI., XII. kerületet, valamint a pesti városmaghoz tartozó, illetve abba belenyúló kerületeket: V., VI., VII., VIII., IX., XII., XIV. kerületeket. Ezek válnának elöljárósági kerületté, összesen 12 kerület a jelenlegi 22ből. Ez egyébként a pesti oldalon – s a budai oldal egy része is – régi természetes határa volt Budapest városának. Így a Cityn kívül maradna és viszonylag nagyobb önállósággal rendelkezne a Budapestet északról keleti irányon át dél felé övező peremkerületi rész. A fővárosi közgyűlésen lefol ytatott vitában is felmerült, hogy igen, igen, de pontosan a szegény kerületek maradnának kívül ezen a mostani elképzelésen. Sajnos, ott is elmondtam, és itt is el kell, hogy mondjam, hogyha a mostani javaslatot fogadjuk el, akkor csak az az alternatíva, h ogy ezek a szegény kerületek még szegényebbek lesznek, hiszen amenynyiben a mostani kerületi szétaprózás megmarad, semmiféle érdekeltsége nincs a többi kerületnek, hogy azokat a kerületeket segítsék, amelyek adott esetben katasztrofális helyzetbe kerülnek. A Cityn belül – mint azt már fentebb jeleztem – a törvény keretei között a fővárosi közgyűlés rendelete döntené el, hogy mi kerülne az elöljárósági kerület feladat- és hatáskörébe. Az elöljárósági kerületek több szempontból ugyanazokat a közszolgáltatások at látnák el, mint a többi kerület, azonban két fontos jog, az ingatlanvagyon hasznosításának joga, valamint a rendezési terv elfogadásának a joga döntési szinten a központi kerületnél, azaz a fővárosi közgyűlésnél maradna. Ezekben az esetekben az elöljáró sági kerületek képviselőtestülete véleményezési vagy javaslattételi joggal élhetne. Hölgyeim és Uraim! Röviden így néz ki az a Citykoncepció, aminek elfogadását a FIDESZ javasolja. Többfajta hasonlat elhangzott a mostani törvényjavaslat vitájában, végeze tül csak annyit mondanék, mindenki tudja ma már, hogy meztelen a király, vagyis hogy a törvényjavaslat így, ahogy van, rossz, és tulajdonképpen ez nagy részben annak köszönhető, hogy a két nagy párt olyan politikai ütközést folytatott a törvényjavaslat vit ájában, ami a szakmai kérdések rovására ment. Figyelmükbe ajánlom továbbá azt is, hogy amennyiben így elfogadják a javaslatot, mindenképpen kötelezni kellene a Kormányt arra, ami a főváros közgyűlésen is elhangzott, hogy '93ig mindenképpen egy új törvénym ódosítást nyújtson be a ciklus végéig, hiszen amennyiben így marad ez a törvényjavaslat, megítélésünk szerint a város közigazgatási modellje nem változik, sőt, rossz irányba indultunk el. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Szólá sra következik dr. Török Gábor képviselő, Magyar Demokrata Fórum… (Józsa Fábián kétperces reagálásra kér szót.) A monitor szerint ön korábban jelentkezett, úgy értettem, hogy felszólalásra. (Józsa Fábián jelzi, hogy csak kétperces felszólalásra kér lehetős éget.)