Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. június 3. hétfő, a tavaszi ülésszak 32. napja - A világkiállítás Budapesten 1996-ban történő megrendezéséről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (Szabad György): - SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: - ELNÖK (Szabad György): - ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ):
1936 felhatalmazza a Kormány világkiállítási kormánybiztosságát arra, hogy készítse, illetve készíttesse el egy esetlegesen 1996ban Budapesten rendezendő világkiállítás témajavaslatait, és az erre vonatkozó megvalósíthatósági tanulmányt. Ezt legkésőbb 1991. szeptember 30áig terjessze az Országgyűlés elé." Ennyi az indítvány lényege. E mellett a z indítvány mellett, ennek ésszerűsége mellett szeretnék röviden, két szempontból érvelni. Először arról szeretnék beszélni, hogy megítélésünk szerint, ha nem ezt a megoldást választjuk, mit teszünk kockára a Kormány gazdaságpolitikáját illetően; második e lemként pedig arról szeretnék röviden beszélni, hogy megítélésem szerint hogyan kell vagy kellene egy honatyának a közpénzekkel való vállalkozásról gondolkoznia. Először tehát a kormányprogram és a világkiállítás tervének összefüggéseiről szólnék. Úgy gond oljuk, hogy a Kupaprogram fő törekvése a költségvetési deficit visszaszorítása. Ezt a programot, ennek velejét a FIDESZ parlamenti frakciója mindig is támogatta, mert úgy gondoltuk, hogy az inflációellenes politikának ez az első számú parancsolata. Az is világos ugyanakkor, hogy ez a kormányprogram, amelyet a pénzügyminiszter jegyez, elsősorban azt célozza a költségvetési deficit visszaszorításával, hogy a forint belső konvertibilitását biztosítani tudja – ami viszont a magyar gazdaság talpra állításának e gyik első számú feltétele. Ez az egész program a költségvetési deficit bizonyos mértékéhez van kötve. Ha 30 milliárdot megszavazunk a világkiállításra, és vállalunk egy olyan állami garanciát, amelyről nem tudjuk pontosan, hogy milyen költségvetési kihatás okkal fog járni, akkor félő, hogy ez a program és ennek sarokköve – amit az előbb említettem – fölborul; nem lehet tartani a belső deficit visszaszorításának, a költségvetési deficit visszaszorításának azt az ütemet, amelyet a pénzügyminiszter, illetve a K ormány programjában a közvélemény elé tart. Úgy gondoljuk, ez a legfontosabb gazdasági ellenvetés a világkiállítás ilyen előkészítettség mellett való elfogadásával vagy támogatásával szemben. Ehhez képest azt a másik két gazdasági megfontolást bár súlyosna k tartjuk, de csak másodlagosnak, miszerint abban az időszakban fogja a költségvetést leginkább megterhelni a világkiállítás, amikor az ország külső adósságszolgálatának a legforróbb pillanataihoz érkezünk: †93'94ben lesznek adósságszolgálati terheink a legmagasabbak, következésképpen a legnagyobb nyomás a költségvetésnél is ekkor fog kialakulni. Ezzel éppen egybe fog esni a költségvetési finanszírozás, amely a világkiállítás megvalósításához szükséges. Szeretnék továbbá mindenkit arra emlékeztetni, hogy az állami garanciavállalás nagyon jól hangzik, de nem egy nagyon egyszerű dolog. Mert ha jól megnézzük, akkor ez az állam, ez a Parlament, ez a költségvetés már vállalt néhány állami garanciát – ha úgy tetszik, garanciavállalási képessége meglehetősen lekö tött. Vállaltunk, illetve vállalt a Parlament garanciát a TB felett, vállalt a Suzuki cég felett, vállalt a timföldgyár irányában, amit Iránban óhajtunk létrehozni, és az Ikarus gyár irányában is. Úgy gondolom tehát, hogy ennek a költségvetésnek a garancia vállalási képessége meglehetősen kimerített: itt újabb állami garanciát vállalni nem feltétlenül helyes dolog. Ezek után engedjék meg, hogy egy mondatot mondjak önöknek arról, hogy megítélésem szerint, amikor egy ilyen állami befektetésről gondolkodunk, il letve egy ilyen állami költségvetési támogatást igénylő projektet akarunk támogatni vagy elvetni, talán érdemes átgondolni, hogy miképpen kellene gondolkodni nekünk, honatyáknak, a költségvetés pénzéből történő vállalkozásokról. Általánosan elhangzott érv volt, hogy kockázata van ennek a világkiállításnak. A kockázat mértékéről megoszlanak a vélemények a különböző padsorokban ülő képviselők között, de a kockázat tényét általában senki nem vitatja. Ennek a Parlamentnek, ennek a Kormánynak, ennek a költségvet ésnek kockázatot kell vállalnia. Úgy gondolom azonban, helyes, hogy ha különbséget teszünk a kockázatvállalás fajtái között a tekintetben, hogy vállalkozó vállalja ezt vagy honatya. Mert egy honatya, kérem, a köz pénzével vállalkozik. A vállalkozó a saját pénzét teszi kockára, és a saját kockázatának felelősségét viseli. Egy honatya nem a saját pénzét, hanem az adófizetők pénzét, a köz pénzét teszi kockára, és a köz kockázatára játszik, nem pedig a sajátjára – mint egy vállalkozó.
