Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. május 29. szerda, a tavaszi ülésszak 31. napja - A világkiállítás Budapesten, 1996-ban történő megrendezéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - JUHÁSZ PÁL (SZDSZ)
1913 kérni az utolsó fillérig azt, hogy mire mennek el azok a pénzek, amelyek a köz pé nzei! Köszönöm szépen a hozzászólási lehetőséget. (Taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Következik dr. Juhász Pál képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetségétől. Felszólaló: Juhász Pál (SZDSZ) JUHÁSZ PÁL (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr! Elnézé st kérek, sajnos, nem vagyok doktor, de ez nem olyan nagy baj. (Derültség.) Hölgyeim és Uraim! Nagyon jólesett nekem ma itt hallgatni – az az érdekes, hogy én tényleg egyetértek az eddig szólókkal, és az a meglepő eset fordult elő, ami eddig még talán – az t hiszem – soha, hogy nagyon párhuzamos a gondolkodásunk Torgyán József úr mostani felszólalásában mondott gondolataival. Épp ez a párhuzamosság késztetett arra, hogy szóljak. Ezt most teljesen őszintén mondom, noha a következtetésem más lesz belőle, tehát más következtetésekre jutok ezekből a meggondolásokból, mint Torgyán úr, de nem más meggondolásokból, és így értettem a rokonságot. Mert ugye ő azt hangsúlyozta, hogy igenis szükség van olyan programokra, amelyek a városokat, az ország szerkezetét változt atják; olyanokra, amelyekre fel lehet tűzni a cselekvéseket; olyanokra, amelyek a tőkehiányos térségek tőkeszívó képességét növelik – mindezt a millennium kapcsán fejtette ki – , ennek fejében igenis tudomásul kell vennünk, hogy a területileg értékes helyen lévő ingatlanainkat bizony el kell adnunk külföldieknek, mert ezen az áron tudunk tőkét szívni. Azt is elmondta, hogy bizony ez olyan nagy tragédiát nem okoz, mert a Haris köz Pesten van, akárkié, mert nem mástól veszi el, – igaz, hogy meggyőzött egy koll égám mellettem, hogy azért érezzük olyan biztosan miénknek a Haris közt, mert azóta már a kommunisták államosították (derültség) , de lehet, hogy anélkül is annak éreznénk. Csak itt vigyázzunk az arányokra, s ezzel a ráhangolódással azt akarom kifejezni, h ogy tulajdonképpen Király Zoltán úrtól kezdve az összes ilyen pozitív felszólalásnak az igényei – teljesen úgy érzem – , hogy fontos igények és valóban nem lehet negatív hangsúllyal politizálni. Csak vigyázzunk az arányokra, akár az időbeli, akár az üzleti komplexum arányaira! Időbeli arányokra – megint csak mondom a millenniumra – ne felejtsük el, hogy az a rendszerváltás után 30 évvel volt, és ne felejtsük el, hogy már negyedik évtizede volt a francia, cseh és osztrák tőke egyik kedvenc befektetési terület e Magyarország és külön Pest környéke, amikor arra sor került, és még így is vannak aggályok vele szemben – a korabeli aggályok – , elismerem, utólag sápítozásnak tűnnek. Például az egész csúszás benne volt abban a programban is, nem tervezetten, tehát végi g óvakodni kell az analógiának a túlfejtésétől. Ha viszont a mai üzleti komplexumra gondolunk – amit ma terveztünk – , az biztos, hogy szintén olyan elemekből áll, amelyek nagyon helyes és fontos elemek. Valóban szükségük van arra, hogy Budapest szerkezetil eg dél felé tolódjon. Valóban szükségünk van arra, hogy javuljon a nyugati kapcsolatunk közlekedésileg. Valóban szükségünk van arra, hogy az úthálózat, közműhálózat úgy lendüljön meg, hogy a jelenlegi belvárosba torlódó forgalmat elvigye másfelé, és ezzel az életterjedésnek is tágas lehetőségeit teremtse meg. Valóban szükségünk van arra, hogy kihasználjuk az idegenforgalmi ipart mindkét értelemben – akár abban az értelemben, hogy az alkalmas arra, hogy építőipari konjunktúrát csináljon a tönkrement ágazatba n, megélénkülést idézzen elő legalább is a válsággal küszködő ágazatban – , akár abban az értelemben, hogy az idegenforgalomból fakadó kulturális és gazdasági kapcsolatrendszerépülést fel tudjuk használni a jövendő Magyarország érdekében. Mindezek tehát, a mik ebben a világkiállítási programban szerepelnek, mind olyan célok, amelyeket ostobaság lenne nem követni, amit követni kell és nyilvánvalóan…
