Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. május 29. szerda, a tavaszi ülésszak 31. napja - A világkiállítás Budapesten, 1996-ban történő megrendezéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - SZABAD GYÖRGY (MDF)
1909 Ebben a helyzetben lehetetlen nem gondolnom eleinkre. Hiszen a millennium előtt időben őseink hasonló gondokkal küzdöttek, mint mi most. Akkor sem volt pénz. Az országnak 60% arányban kellett külföldi tőkét igénybe vennie ahhoz, hogy a millennium előkészületeit tisztességgel megcsináljuk. Elődeinknek volt annyi bátorságuk, hogy ezt a lehetőséget igénybe vették. Ha mi a döntésnél késlekedni fogunk, ha újabb és újabb számításokat kérünk a Kormányon számon, amely számítások, hangsúlyozom, sehova nem fognak vezetni, akkor vajon nem szalasztjuke el azt a lehetőséget, melyet minél később ragadunk meg, annál kisebb lehetőség lesz. Ha visszagondolok bátor elődeinkre, arra, hogy például a mille nnium előtt közel két évtized alatt a belváros nagy részét fölépítették, nyilvánvalóan akkor is fölmerült a képviselőtársakban az, hogy vajon megtehetie egy Parlament, hogy adott esetben a külföldi tőke kezére játssza több mint a felét. Ma már csak onnan tudjuk, hogy ez megtörtént, hogy van egy Haris köz. A belváros a miénk. Lényegében elődeink merészségének volt köszönhető, hogy évtizedeket rohantunk előre a történelemben. Ennek a merészségnek volt köszönhető, hogy ebben az országban épült fel először Eur ópában a fogaskerekű vasút, a földalatti vasút, és tulajdonképpen mi mutattunk példát az egész világnak. Hangsúlyozom: most hasonlóan nehéz helyzetben vagyunk. Arra kérem az igen tisztelt képviselőtársaimat, hogy ebben a nehéz helyzetben a számomra rendkív ül szimpatikusan az ország kitörési lehetőségét felvállaló Kormány mellé álljunk pártállásra való tekintet nélkül, mint ahogyan a millennium előtt is egy politikai kiegyezés előzte meg a gazdasági döntést, és próbáljuk az országunkat egy ilyen összefogássa l egy olyan lehetőség elé állítani, mint a millennium előtt volt. Engedjék meg nekem, hogy a rövid felszólalást azzal fejezzem be, hogy vállaljuk mi is olyan bátran ezt a kockázatot, mint ahogyan a Kormány vállalta. Ismétlem: minél hamarabb vállaljuk azt, annál nagyobb lesz a sanszunk arra, hogy az eredményes lesz. Köszönöm a türelmüket. (Taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Következik dr. Szabad György képviselő úr a Magyar Demokrata Fórumtól. Felszólaló: Szabad György (MDF) SZABAD GYÖRGY (MDF) Tisztelt Képviselőház! A világkiállítás mellett szeretnék szólni nagyon röviden érvelve. Ha külföldön megkérdezik, vagy külföldiek idelátogatnak, s azt kérik, hogy egy mondatban határozzuk meg, mi is a célunk, akkor ezt úgy szoktam megoldani, hogy azt mo ndom: célunk a parlamentáris demokrácián alapuló jogállam stabilizálása és keretei között a gazdaság és a társadalom dinamizálása. Ha megkérdezik azt, hogy ez utóbbi tekintetében mit tekintünk a legfontosabbnak, akkor azt mondjuk, hogy a vállalkozás bátors ágának az ösztönzését. Nem akarok itt sem vitatkozni, sem helyeselve kapcsolódni az elmondottakhoz, tartalmilag teszem ezt meg. Úgy gondolom, hogy az egész Országgyűlés, amikor a vállalkozás szabadságát igyekszik garantálni, amikor törvényhozásával a válla lkozásra akar ösztönözni, helyesen jár el. A világkiállítás – ez elhangzott az előbb – egy nagy nemzeti vállalkozás. Nincsenek abszolút garanciái, nem is teremthetők meg, amint a piac és verseny viszonyai között nincs sem állam, sem párt, sem világhatalom, amelyik abszolút garanciákat nyújt. De ha mi egy fordulatot teszünk a vállalkozás élénkítésére, sőt primátusának elismertetésére, ha mi ösztönözzük a kisembert arra, hogy kockáztasson, és egzisztenciáját a kockáztatással egybekötve próbálja megteremteni, akkor bölcs mérlegelés alapján nem szabad, hogy bizonyos kockázatoktól visszariadjunk. Annyit jelent ez, hogy vabankot játszunk és kártyásként az ország, a gazdaság, a társadalom jövőjével játszunk? Erről semmi esetre sincs szó. De nincs szó arról, hogy a hajdani patronáló állam garanciáiban reménykedve visszariadjunk az igazi kockázatoktól. Olyanoktól, amelyekben valóban lehet veszíteni, de valóban lehet sokat a jövő számára megnyerni. Hol van az a biztonsági határ, amire viszont figyelnünk kell? Úgy gondo lom, a méretekben van. Nem érzem, hogy egyetlen, a világkiállítás ellen szóló érv szakmailag kellően megalapozott lenne. De megalapozott lehet az, hogy óvjanak bennünket
