Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. május 21. kedd, a tavaszi ülésszak 28. napja - A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - TAKÁCS PÉTER, DR. (MDF)
1660 sajnálom, hogy mindkét képviselőtársam politikai és ideológiai érvrendszerébe olyan áttetsző politikai csúsztatásokat szőtt, amelyek igazában maguk is kételkednek. Nem élhetek vissza a tisztelt Ház türelmével, így hát nem vehetem bonckés alá a két korábban szóló képviselőtársam minden érvét, ezért csak a leghatásosabbaknak szánt szólamokra utalnék. Képviselőtársaimnak alaposan meg kellene vizsgálniok, hogy a Kormánynak avagy a lelkiismereti szabadsággal valóban élni ak aró társadalomnak vane szüksége az egyházak szolgálataira; hogy ezek az egyház által nyújtott szolgáltatások biztosíthatóke az egyházak által visszakívánt ingatlanok nélkül; azoknak a viszszaigényelt ingatlanoknak a birtoklásával, fenntartásával az állam , az önkormányzat avagy az egyház képese hatékonyabban, humánusabban szolgálni a társadalmat. Történelmi, társadalmi és publicisztikai forrásokból szerzett ismereteim arról győztek meg, hogy e képzeletbeli versenyen nem az egyházak kullognak az utolsó hel yen. Ezért hangzik disszonánsan az én fülemben Jánosi György azon érve, amely szerint a törvénytervezet – idézem – a koalíció nyíltan vállalt ideológiájának vagyoni intézményi alapjait teremti meg. Úgy hiszem, Fodor Gábor képviselőtársam is téved, amikor f inom iróniával IV. Henrik Párizsát óhajtja láttatni Esztergomban és Debrecenben. Ennél még II. József felvilágosodott abszolutizmusa is kegyesebb volt a szerzetesrendekhez, amikor rendeletével feloszlatta a zárdákat és a kolostorokat, de megkímélte a gyógy ító és a tanító rendeket. Ő tudta, hogy tanítókra, ápolókra nem annyira a királynak, a császárnak, inkább a föld népének lett légyen szüksége. Megbocsát nekem Fodor Gábor képviselőtársam, amiért nem ugyanazon monográfiákból tanultuk a históriát. (Taps a jo bb oldalon.) Én úgy tudtam és úgy tanítom máig is, hogy Esztergomra, Debrecenre Pázmány Péternek, Eötvös Józsefnek, Széchenyinek, Deáknak, Batthyány Lajosnak, Babitsnak, Sík Sándornak, Radnótinak, Bethlen Gábornak, Csokonainak, Adynak, Móricznak volt szüks ége, nem pedig I. Ferencnek, minden osztrákok császárának és nem Ferenc József későn koronázott királynak. Mint ahogyan az 1800as évek elejétől a Helytartó Tanács akaratával dacoló piaristák magyar nyelven tanító gimnáziumaira is inkább szüksége volt a re formkor nagy nemzedékének, mint Metternichnek. Igaz, ez már nemcsak értelmezés, hanem a demokrácia következetes vállalásának kérdése is. Az viszont már Metternich ravaszságán is túltesz, amikor a törvénytervezet 2. §ának (2) bekezdésében felsorolt funkció khoz ingatlant biztosítani szándékozó akarat ellen mindkét képviselőtársam azzal érvel, hogy amennyiben ez megvalósul – idézem – , nem tudja az állam biztosítani a szabad választás lehetőségét az oktatás, a kultúra, az egészségügy és a szociális ellátás ter ületén. Az én demokráciaértelmezésemben a lelkiismereti szabadság nem azt jelenti, hogy hívő és ateista csak a közömbösséget választhatja. Tetszetős ugyan Fodor Gábor képviselőtársam Eötvös népképviseleti törvényére hivatkozó érve, csak éppen megfeledkeze tt arról, hogy éppen ez a Parlament alkotta meg azt az önkormányzati törvényt, amelyben kötelezi az államot, hogy az önkormányzatok kötelező feladatainak ellátásához tulajdont és költségvetési normákat rendeljen. Ezen kötelező feladatok között sok minden m ás mellett ott szerepel az oktatás éppúgy, mint az egészségügyi és szociális ellátás. Nem úri becsületszó kötelezi hát a Kormányt és a koalíciót, hanem kétharmados alkotmányerejű törvény, hogy a szabad választást garantáló ígéretéről meg ne feledkezzen. Ez ért hullik vissza érzésem szerint Jánosi György képviselőtársamra a törvényen kívüli vagyonszerző kalandozások vádja. Enyhe szarkazmusának gyakorlatával eddigelé a történelem során tudtommal az európai kultúrkörben csak a törelmet nem ismerő ateisták, avag y éppen a zsidókeresztény kultúrát nem ismerő, azt magukévá nem sajátító hatalmak éltek. Hadd ne emlékeztessek rá, hogy a magyar államiság megteremtése óta Magyarországon kívül. Ezért üt vissza Fodor Gábor képviselőtársam Thomas Jeffersontól idézett szép állítása is, mely szerint a zsarnokság bűnébe esik mindenki, aki arra kényszerít egy embert, hogy pénzzel járuljon hozzá egy olyan meggyőződés terjesztéséhez, amelyet nem vall, amely számára idegen. Szeretem
