Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. május 20. hétfő, a tavaszi ülésszak 27. napja - A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - KISS GYULA JÓZSEF, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke: - ELNÖK (Dornbach Alajos): - WEKLER FERENC, DR. (SZDSZ)
1603 Végül még egy momentumra hívnám fel a figyelmet, a 88. § 4., 5. pontjára, amelyről a múltkor már röviden szóltam. Ez Pap János képviselő úr javaslatai alapján született. Itt az információáramlásról van tehát szó, arról, hog y a jegyző köteles az önkormányzat intézkedéseiről az illetékes államigazgatási szerveket tájékoztatni, a másik pedig ennek az ellenpontja: az államigazgatási szervek kötelesek mérési adataikat a települési önkormányzatok számára térítésmentesen átadni. Ez t a két pontot javasoljuk a 88. § kiegészítésére. Kérem Önöket, illetőleg a Kormány képviselőit ezeknek a módosító javaslatoknak a támogatására. Köszönöm szépen. (Gyér taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Kérdezem, hogy a kulturális bizottság k íváne előadót állítani. (…) Tehát nem kívánnak. Kérdezem: a szociális és egészségügyi bizottság kíváne előadót állítani. Dr. Kiss Gyula elnök úr következik. Felszólaló: Dr. Kis Gyula József, a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke KIS S GYULA JÓZSEF, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miután bizottságunk csak néhány, illetékességi körébe tartozó módosító indítvánnyal foglalkozott a vita kapcsán, tisztelettel kérném, hogy a r észletes vita lezárása előtt, de a vita végén foglalhassunk állást, tekintve, hogy az eddig megnyilatkozott bizottságokhoz képest mindössze néhány kérdésben fejtenénk ki véleményünket. ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Kérdezem: a honvédelmi bizott ság kíváne előadót állítani. (…) Tehát nem. Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásra több képviselő jelentkezett. Elsőként dr. Wekler Ferenc képviselő úr következik. Felszólaló: Dr. Wekler Ferenc (SZDSZ) WEKLER FERENC, DR. (SZDSZ) Tisztelt Ház! A hatáskö ri törvény kapcsán a pénzről szeretnék beszélni, arról, hogy mibe kerül ennek a hatásköri törvénynek a megvalósítása – erről csak érintőlegesen. Bizottságunk előadója, Sóvágó László már említette, hogy bizottságunk nem javasolja jó néhány dekoncentrált sze rvnek a felállítását. Egyrészt azért nem javasolta a bizottság – és ezzel magam is teljesen egyetértek – , mert a hatásköröket az önkormányzatok meg tudják oldani, másrészt, azt hiszem, ennek anyagi vonzatai is vannak. Hozzászólásomban azonban nem elsősorba n ennek az anyagi oldaláról szeretnék beszélni, hanem arról, hogy a kötelező feladatok, amelyeket ez a törvényjavaslat az önkormányzatokra kíván hárítani, milyen anyagi vonzatokkal rendelkeznek, és ezeknek az anyagi vonzatoknak fedezetét ki biztosítja. A h atásköri törvény – az előbbiekből kiderült – nemcsak hatásköröket állapít meg az önkormányzatok számára, hanem kötelező feladatokat is, és ezek a kötelező feladatok természetesen csak úgy oldhatók meg, hogyha megvan a kötelező feladatok ellátásához szükség es anyagi forrás. Hogy mik ezek a kötelező feladatok? Szép számmal találhatunk ilyeneket a törvényjavaslatban, az állati hullák eltakarításának kérdésétől a kóbor ebek befogásáig, a rágcsálók, patkányok irtásán keresztül a népjóléti tárca és a művelődési t árca számtalan kötelező feladatáig. A magam részéről több módosító indítványt nyújtottam be ennek a kérdésnek a kezelésére. Módosító indítványaim egy része arról szól, hogy ez a törvényjavaslat ne tartalmazzon újabb kötelező feladatokat az önkormányzatok s zámára. Azért ne tartalmazzon kötelező feladatokat, mert attól, hogy valamire azt mondjuk: kötelező, a feladat még nem oldódik meg. Ha azt mondjuk, hogy az önkormányzatoknak kötelező közösségi művelődést szolgáló tereket biztosítani, attól még az adott tel epülésen még nem oldódott meg a művelődés kérdése, még akkor sem, hogyha történetesen azon az adott településen ezt a teret biztosítani tudják. Ez az egyik indokom.