Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. május 20. hétfő, a tavaszi ülésszak 27. napja - A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - KISS GYULA JÓZSEF, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke: - ELNÖK (Dornbach Alajos): - WEKLER FERENC, DR. (SZDSZ)
1604 A másik indokom pedig úgy szól, hogy az önkormányzati törvény egyértelműen utat mutat abba az irányba, mit lehet tenni, mi a kötelező a települési önkormányzatok számára. Az önkormányzati törvény fölsorol kilenc kötelező feladatot, és az 1. § (5) pontjában azt is megmondja, hogy ezeken kívül törvény újabb kötelező feladatokat megállapíthat az ön kormányzatok számára. Elvileg tehát lehetővé teszi az önkormányzati törvény, hogy ebben a hatásköri törvényben is felsoroljunk néhány feladatot, amit ellátnak az önkormányzatok. Ennek a bekezdésnek – mármint az 1. § (5) bekezdésének – második mondata arról szól, hogy a feladatok meghatározásával egyidejűleg meg kell jelölni azt is, hogy miből finanszírozzák az önkormányzatok a kötelezően ellátandó feladatot. Az Országgyűlés feladatává teszi, hogy megmondja, az önkormányzatok honnan teremtik elő ezeket a pén zeket, pontosabban: az államháztartás hogyan fogja finanszírozni ezeket a feladatokat. Módosító javaslataim nyomán néhány levelet kaptam, például a könyvtárosok szövetségeitől – ugyanis azt javasoltam, hogy ne legyen kötelező feladat minden egyes település számára a könyvtári szolgáltatás biztosítása. Nem azért javasoltam, mintha lebecsülném annak a jelentőségét, hogy egy településen a könyvtár milyen szerepet tölt be, vagy nem lennék tisztában annak a jelentőségével, hogy milyen fontos az, hogy akár egy ki stelepülésen is könyvet olvashassanak az emberek – a könyvtár más funkcióiról nem is beszélve. Módosító javaslatom beterjesztésénél a törvény szövegéhez szerettem volna igazodni, amely azt mondja: kötelező feladatokkal egyidejűleg a forrást is meg kell jel ölni. A törvényjavaslat ezt nem jelöli meg, tehát úgy gondoltam, logikus; akkor a törvény azt se jelölte meg, hogy mi a kötelező feladat az önkormányzat számára. Javaslatom nem arra irányult, hogy az önkormányzatok ne lássák el ezeket a feladatokat, ugyani s úgy gondolom, minden egyes önkormányzat tisztában van – legalábbis tisztában kellene lennie – azzal, hogy saját területén mi a legfontosabb. Az önkormányzatiság egyik alapelve éppen az, hogy a saját területén élő lakosság számára biztosítsa azokat a szol gáltatásokat, amelyekre az ott élők tartanak igényt. Fölöslegesen írom tehát elő kötelező feladatként azt, amit az önkormányzat egyébként is megtesz, saját erőből. Például nem nagyon tudnék arra példát mondani, hogy könyvtárat zártak volna be különböző tel epüléseken. Más intézményeket bezártak, de könyvtárról nincs információm. Ez azt bizonyítja, hogy az önkormányzatok tisztában vannak ennek a feladatnak a szükségességével és fontosságával. Számomra úgy tűnik, hogy sem a könyvtárosok különböző érdekvédelmi szövetségei, sem pedig a Parlament kulturális bizottsága, illetve azok a képviselők, akik fontosnak tartják, hogy a törvényben népjóléti, közművelődési feladatok szerepeljenek, nem értették meg ezt az érvelést. Ezek után úgy próbáltam ezt a dolgot feloldan i, hogy egy – úgy gondoltam, mindenki számára hasznos – módosító javaslatot nyújtok be, mégpedig a törvényjavaslat végére. Ez a módosító javaslat arról szól, hogy amennyiben ebben a törvényben felsorolásra kerülnek a kötelező feladatok, akkor a Kormány ter jesszen elő egy határozati javaslatot az Országgyűlés számára – a törvény kihirdetése előtt vagy azzal egyidejűleg – arról, hogy miből fogják az önkormányzatok finanszírozni ezeket a feladatokat. Én úgy gondoltam, hogy ez a megoldás mindenki számára előnyö s, sőt, garanciát jelent arra, hogy például a könyvtárak fenntartása vagy közösségi helyek létesítése biztosan megoldódik akkor, ha az önkormányzatok központi forrásokat kapnak ezeknek a feladatoknak az ellátására. Meglepve tapasztaltam, hogy egyetlen bizo ttság: a költségvetési bizottság támogatja ezt a javaslatomat, pedig logikailag éppen ez a bizottság ellenezhetné, mondván, hogy a költségvetésnek nincsenek forrásai. Gondolom, hogy ez a bizottság azért támogatja, mert tisztában van azzal, hogy az önkormán yzati törvény mit ír elő, és az önkormányzati törvény betűje azt mondja, hogy egyidejűleg biztosítani kell, ha pedig nem biztosítom, akkor nem lehet kihirdetni ezt a törvényjavaslatot, illetve a javaslat második része arról szól, hogy csak akkor válnak köt elező érvényűekké ezek a feladatok, amikor majd az Országgyűlés a garanciákat is biztosítja, például egy következő költségvetési évnek a kezdetén. Arra szeretném kérni tisztelt képviselőtársaimat, különösen azokat, akik érintettek ebben a kérdésben, és aki k jó szándékkal lobbiznak a különböző feladatok megjelenéséért, hogy még egyszer gondolják azt végig, hogy nem lennee célszerűbb amellett kardoskodni, hogy a kötelező feladatok