Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 11. hétfő, a tavaszi ülésszak 3. napja - Az ülés tárgysorozatának elfogadása - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - TÖLGYESSY PÉTER, DR. (SZDSZ)
144 életnívónövekedésre szám íthatna bárki is Magyarországon. Ugyanekkor ez idő alatt, ha végrehajtjuk a magántulajdonba adást Magyarországon, egy szűk csoport, néhány ezer, néhány tízezer ember hihetetlenül gazdag emberré fog válni. Sehol a világtörténelemben ilyen gyors tőkefelhalmo zódás valószínűleg még nem volt, mint ami elé mi nézünk. Képzeljék el, az ország zöme egyre szegényebb lesz, vagy legalábbis stagnál az életnívója, és ekkor néhányan rakétasebességgel válnak milliomosból milliárdossá. Ez óriási feszültségeket fog kelteni m ár pusztán a tény miatt, ezért óriási jelentősége van annak, hogy a tulajdonosok olyan személyek legyenek, akiket a társadalom elfogad tulajdonosnak. Összegezve én azt mondanám, hogy a közgazdasági és a politikai szempontoknak egyaránt meg kell felelni azo knak a személyeknek, akik tulajdonosok lesznek. Most már ennek megfelelően próbálnám mérlegre tenni ezt a négy álláspontot, ami elhangzott a vitában. Az első volt a Kormányé. Én attól félek, hogy a Kormány egy se hús, se hal privatizációt hirdet meg, a mag ántulajdonba adás a Kormány számára úgy tűnik, egy lopakodó privatizációt jelez, ahol részenként és elemenként döntünk a nemzeti vagyonról, ahelyett hogy a döntést lehetőleg egy időben, a különböző igényeket egyaránt mérlegre téve hoznánk meg. Ezt valahogy úgy írnám le, mint egy pályaudvart, ahol a pályaudvaron már hónapok óta, tavasz óta ott van Magyarország lakossága, azok az emberek, akik szeretnének tulajdonossá válni, meg a külföldi befektetők, már itt a tél, és mindenki toporogva várja, hogy megérkezz ék végre a magántulajdonba adásnak a vonata. Ehelyett most, februárban bezötyög egy kopott, ütöttkopott vagon, a kárpótlási törvény, ami azt mondja, hogy azok, akiknek 1949 után tulajdonuk volt, szálljanak fel erre a vagonra, de íziben, mert csak egy perc ig fog itt állni ez a vagon, és utána kihalad a pályaudvarról. (Taps a balközépen.) Aztán ígéret hangzik el arra, hogy majd valamikor jön egy másik vagon, ahol az 1949 előtti tulajdonosok jelentkezhetnek, aztán a börtönviseltek, aztán talán az önkormányzat ok is, talán a társadalombiztosítás is, talán valamikor lesz dolgozói részvény is, talán valamikor elindul egy gyorsított privatizáció. De mind egyenként, különkülön, és aztán a végén megjelenik a kincstár őre, és azt mondja, hogy már nincs vagyon, és ti ott 9 millióan, 9,5 millióan menjetek ki csak a rakodópályaudvarra, és vegyétek föl az államadósság batyuját, és ti, magyar állampolgárok, ti mind, 10 millióan vigyétek el ezt a batyut a szebb és boldogabb jövő felé. Én azt mondanám, hogy így privatizálni nem szabad. (Taps az SZDSZ soraiban.) Így nem lesz valójában privatizációs döntés ebben az országban, hanem részenként döntünk a különböző privatizációs lehetőségekről, részenként a kárpótlásról és a többiről. Az egyes igényeket a vagyon egészével állítjuk szembe, ahelyett hogy egymással mérnénk össze, hogy melyik az indokolt igény. Én azt hiszem, hogy elő kellene készíteni egy olyan privatizációs döntést, ahol valamennyi igényről dönthetne az Országgyűlés, mert különben valamennyi utasa ennek a privatizáci ónak csalódni fog a privatizációban. Azok is, akik fölkerültek ezekre a vonatokra, és azok is, akik csak a terheket fogják viselni. Ebből hihetetlen nagy elégedetlenség származhat, és a Kormánynak is súlyos gondjai lehetnek ebből. A másik dolog, amit el sz eretnék mondani konkrétan erről a törvényről: azt lehet állítani, hogy azok a technikák, amiket javasol ez a törvény, nevezetesen, hogy egy komplikált bizonyítási eljárásban kell bizonyítani az egykori vagyont, nagyon rövid idő alatt ahhoz fognak vezetni, hogy a mostani, OTP előtt álló sorok idilli állapotot fognak képezni ahhoz képest, ami várható a földhivataloknál és másutt. Amikor nagy nehezen megszerzik ezt a kárpótlási jegyet az ország polgárai, a jogosultak, akkor jön csak el az igazi csalódás, mert kiderül, hogy nincs privatizációs kínálat, és ezek a jegyek gyorsan értéküket vesztő értékpapírok lesznek. Itt jön elő a másik probléma: azokkal a privatizációs technikákkal, azokkal az eljárásokkal, amelyeket a Kormány eddig javasolt, aligha lehet a köztá rsaság vagyonát gyorsan privatizálni. Egy centralizált vagyonügynökséges rendszerrel azt lehet elérni, hogy igen lassú, hosszúhosszú évekig tartó privatizációs folyamat lesz, ahol a korrupció fog hódítani, és mindenki elégedetlen lesz ezzel a privatizáció val.
