Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. május 7. kedd, a tavaszi ülésszak 24. napja - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - IVÁN GÉZA, DR. (FKgP)
1373 népeknek ez a nap egyszerre jelenti egy vesztes ország minden gyötrelmét, jelenti azt, amit a legyőzöttnek elviselnie kell – annak ellenére, hogy megkíséreltünk ebből a háborúból kilépni. De amellett, hogy a legyőzetés fájdalmait kellett elv iselni, jelenti azt is, hogy véget ért egy olyan korszak és egy olyan totális rendszernek a magyarságot elnyomó kísérlete, amelyik ezt az országot katasztrófába vezette volna. Ez az a nagy ellentmondás, amit mindenkinek azért tudni kell, és nem szabad elfe lejteni, hogy számunkra a kétféle nehézség – ha úgy tetszik – kétféle katasztrófakövetkezmények közül iszonyatos katasztrófát jelentett volna, ha az az oldal győz, amelyiknek Magyarország akkor szövetségese volt. Szeretném, ha a magyar Országgyűlés, amely ik azoknak a politikai pártoknak vagy jogutódja, vagy szellemitörténelmi utóda, amelyek mindig szembenálltak a hitleri Németország minden követelésével, országvilág előtt kifejezésre juttatná – azzal, hogy a magyar Kormány miniszterelnökének jelen felszó lalását elfogadva – kifejezésre juttatja, hogy soha semmi köze nincs olyan eszmékhez, amelyek akár a szélsőjobb, akár a szélsőbal diktatúrájához kötötték egykoron ezt az országot. Legyen ez a nap ennek a dokumentuma; legyen emlékezője, hogy ez a Magyarorsz ág és ez a magyar politikai élet szakít és szakított örökre mindezekkel az eszmékkel! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásokra kértek képviselőink közül többen lehetőséget . Kérem őket, hogy a lehető legtömörebben fejtsék ki mondanivalójukat. Elsőként Iván Géza képviselőtársunk a Független Kisgazdapárt részéről. Napirend előtti felszólaló: Dr. Iván Géza (FKgP) IVÁN GÉZA, DR. (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A magyar gazdasági életnek legsúlyosabb jelensége az ipari pangás. Ennek megszüntetésére sok kísérlet történt már, de minimális eredménnyel. Egy hatásos eszköze lenne a pangás megszüntetésének a világkiállítás mind volumenét, mind pedig rendeltetési céljait tekintve. Az Ors zággyűlés csak a székesfővárosi önkormányzati közgyűlés pozitív határozata után tudna e tárgyban törvényt alkotni. Sajnos, időközben a székesfővárosi önkormányzati közgyűlés negatív döntést hozott 1990. decemberében. Szeretném ezért a közgyűlés tagjainak f igyelmét felhívni e döntés hibás voltára és kérni a székesfővárosi önkormányzati közgyűlést a döntés megváltoztatására önálló döntésének, döntési jogának tiszteletben tartása mellett. Jön a felhívás: Székesfővárosi Önkormányzati Közgyűlé snek, Budapest. Felhívás a közös BécsBudapest Világkiállítás megrendezésére. A Magyar Köztársaság Országgyűlésének tagjaként felkérem Budapest főváros önkormányzatának közgyűlését, hogy támogassa az 1995re tervezett közös BécsBudapest Világkiállítás meg rendezését. Nézetem szerint a Köztársaság legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti szervei többségének meggyőződése, hogy az ország Európához való felzárkózása, a világgazdasági folyamatokba való szorosabb bekapcsolódása, a műszakitechnikai modernizáció gyorsítása érdekében a világkiállítás kínálta lehetőségeket nem szabad kihasználatlanul hagyni. A világkiállítás megrendezése jól szolgálná az ország több évtizedes műszaki és infrastrukturális lemaradásának csökkentését, egyben a szükséges beruházások eny hítenék a munkanélküliséget, majd a megépült létesítmények üzemeltetése további munkaalkalmat jelentene a lakosság számára. A világ érdeklődésére számot tartó esemény méltó módon kapcsolná össze a magyar államiság 1100 éves évfordulójának megünneplését az ország gazdasági megújításával, a hazánkban végbement társadalmi, politikai változások nemzetközi megismertetésével. Mindezekre figyelemmel,