Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. április 23. kedd, a tavaszi ülésszak 20. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - SZIGETHY ISTVÁN, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének előadója: - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
1200 egyáltalán nem mondtunk le arról, hogy a közeljövőben foglalkozzunk ezzel a kérdéssel. Bejelenthetem a tisztelt Parlament előtt, hogy a törvényjavaslat szövegszerű kidolgoz ása megkezdődött, és ennek során figyelembe fogjuk venni mindazokat a módosító indítványokat, amelyek ide mint módosító indítványok csatlakoztak volna. Gondolok itt Zimányi Tibor részletes módosító indítványára, Mécs Imre képviselő úr ide vonatkozó módosít ó indítványára, amely ennek a törvénynek a tárgyához teljesen illeszkedik, és nyilvánvalóan a kidolgozás során ez jelentőséggel bír. Már most mondhatom, hogy ezekben a kérdésekben természetesen – a kárpótlási jeggyel ellentétben – nyilvánvalóan pénzzel törté nő és ezen az alapon történő kárpótlásra gondolhatunk. Ebből következik, tisztelt Országgyűlés, hogy ezek a megoldások – mármint a javasolt megoldások – több ok miatt nem alkalmazhatóak, különböző jellegű sérelmek különböző technikájú megoldásokat tesznek szükségessé, és azt a veszélyt hordoznák – mint már említettem – , hogy teljesen parttalanná válna a kárpótlás. Úgyhogy azt tudom mondani, a vita során még jobban megerősödött a Kormány eredeti álláspontja, amely abban foglalható össze, hogy kizárólag az ál lam által és kizárólag a tulajdonban okozott sérelmeket lehet, mégpedig az állampolgároknak okozott sérelmeket lehet és kell egy törvény keretén belül orvosolni. Megerősíti ezt a tényt az is, hogy az ország teljesítőképességét – mint említettem – végeredmé nyben minden párt figyelembe vette, és gyakorlatilag abban nincs vita, hogy a kárpótlás csak korlátozott mértékű lehet. Ezt a korlátozást szolgálja az időbeli megkötés és a sokat emlegetett degresszivitás is. Ebbe a rendbe tehát nem lehet beilleszteni az i gazságtalan szabadságvesztésért járó elégtételt vagy annak orvoslását, hogy a munkavállalók hosszú éveken át nem a tényleges munkateljesítménynek megfelelő bért kaptak. Nem lehet vitás az sem, hogy csak a természetes személyek részére lehet kárpótlást nyúj tani a jelen törvények keretei között, hiszen az akkori szervezetek nagy része már nem is létezik, illetőleg a meglévőknél a tagság teljesen megváltozott, így nem azok kapnák vissza a vagyont, akiktől elvették. Kivételt képeznek ez alól az egyházak. Mint e mlítettem, az ő igényeik rendezésére külön törvény készül, a tárgyalását megkezdte a bizottság. Igen sok vitát váltott ki a javaslatban a kezdő időpont. Itt is számtalan érvet és ellenérvet lehet felsorakoztatni. A legfontosabb talán az, hogy az 1949. júni us 8át megelőző időszakban látványosabb és nagyobb államosítások történtek – ez tény. De a tömegeket, a lakosság többségét érintő sérelmeket a fenti időszakot követő időben meghozott jogszabályok alapján követték el. Különös jelentőségű problémaként vetőd ött fel a magyarországi németséget érintő kitelepítések és az ezzel járó vagyoni sérelmek kárpótlásának kérdése, és ugyancsak különös jelentőségűnek tartom a magyarországi zsidók szenvedéseinek orvoslását. Már pusztán ebből is látható, hogy ha következetes ek akarnánk lenni, annyira vissza kellene menni az időben, hogy eljutnánk egy teljesen más rendszer, egy más államberendezkedés által okozott törvénytelenségek feloldásáig. Itt is felvetődik a parttalanság veszélye, de ezen túlmenően annak hangsúlyozásával , hogy a Kormány nem zárkózik el a kérdések jövőbeli rendezésétől, de azt könnyen beláthatja a tisztelt Országgyűlés, hogy mindkét kérdéskör tekintetében nemzetközi politikai és nemzetközi jogi kérdéseket is meg kell oldani, és ez most nem képezte feladatu nkat. Egy törvény megalkotásánál viszont alapvető követelmény, hogy következetes legyen, így olyan megoldást nem tudunk támogatni, amely egyes csoportokat vagy rétegeket kiemel az általános időbeli hatály, mint kezdő időpont alól. A má sik vitatott pontja volt a javaslatnak a leszármazók igényének a rendezése. A javaslattal szemben egy jelentős ellenvélemény került megfogalmazásra a törvényes öröklés rendjének érvényesítésével kapcsolatban. Ez a törvény tárgyából fakadóan szerintem célsz erűtlen, hiszen statikusnak tekintené a régi állapotokat, márpedig a vagyon igen sokat változhat, ha a tulajdonosa rendelkezik vele. Korántsem biztos, hogy az az öröklés szabályai szerint ruházódott volna át. Elfogadható lenne azonban az örökjog szabályána k az alkalmazása akkor, ha a törvényjavaslat a reprivatizáció módszerét ajánlotta volna. Ebben az esetben ugyanis a vagyontárgyak eredendően visszajárnának, és akkor indokolt, hogy azok kapják meg őket, akik amúgy is az örökhagyó
