Országgyűlési napló - 1990. évi téli rendkívüli ülésszak
1990. december 18. kedd, a téli rendkívüli ülésszak 2. napja - A magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1989. évi XLV törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - VARGA MIHÁLY (FIDESZ)
95 VARGA MIHÁLY (FIDESZ) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény módosításáról tárgyalunk – a ho zzászólások is ezt igazolják – , központi kérdésként kell kezelnünk a törvény kulcsát, a 33. §ban található adótáblát. Ez döntően befolyásolja a költségvetés bevételi részét, részben meghatározza a kiadási oldal lehetőségeit, kihat az adóviselők jövedelmér e, és tegyük hozzá: hangulatára, közérzetére is. A 37. §hoz beadott módosító indítványok tehát nem egyszerűen változtatnak a szövegen, a törvényen, nem egyszerűen szövegmódosító, pontosító vagy kiigazító indítványok, hanem az adótörvény – idézőjelben ve tt – lelkét jelentik, legfontosabb alkotórészét, egyfajta adószemléletet, adófilozófiát. Ezért engedjék meg, hogy némileg bővebben szóljak módosító indítványom mozgatórugóiról. Az adózás, az adórendszerek mindig különböző, egymással részben ellentétes, kon fliktusban álló gazdasági, társadalompolitikai elvekre épülnek. Az egyik sokat emlegetett ilyen elv a haszonelv, a benefit principle, amely szerint annak kell megfizetnie az adót, aki abból, amire az adót költik, a hasznot húzza. Ennek példája lehet a ben zinárba épített útadó. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy számos közszolgáltatásnál, a tipikus közjavak igénybevételénél nem alkalmazható ez az elv a finanszírozás során, mivel nem lehet azonosítani az igénybe vevőket. Ezért azokat a szolgáltatásokat az általáno s adóbevételekből kell finanszírozni. A másik fontos elv a fizetőképességi elv, amit az angol szó jobban kifejez, az "ability to pay principle of taxation". Ennek az elvnek az etikai alapja az egyenlő áldozat elve, amely azt követeli, hogy minden állampolg ár egyenlő áldozatot vállaljon a közkiadásokhoz való hozzájárulásból. Az egyenlő áldozatnak többféle megközelítése is elképzelhető: egyenlő abszolút, egyenlő relatív, illetve "egyenlő határ" áldozat. Az adórendszer milyensége – degresszív, progresszív vagy arányos mivolta – attól függ, hogy melyik megközelítést választjuk. Általában az utolsót, és abból indulnak ki, hogy a pénz határhaszna csökkenő, azaz egy adóforint egy szegény ember számára nagyobb á ldozatot jelent, mint egy gazdag számára. A vertikális méltányosság elve azt mondja ki, hogy egy gazdag egyénnek relatíve is több adót kell fizetnie, mint egy szegénynek ahhoz, hogy ugyanakkora áldozatot vállaljanak a közkiadásokhoz való hozzájárulásban. M ásképpen fogalmazva: az átlagos adókulcsnak növekednie kell a fizetőképesség, a jövedelem emelkedésével. Ezt sok országban progresszív, gyakran meredeken emelkedő határadókulcsú adótáblákkal biztosítják – ám ennek az elvnek egy arányos, egységes kulcsú jö vedelemadó egy rögzített adómentességi küszöbbel is képes eleget tenni. A horizontális méltányosság az egyenlők egyenlő adóztatását írja elő. Zárójelben jegyzem meg, hogy ez az elv valószínűleg sérülhet, ha a helyi adók fajtáit nem korlátozzuk valamilyen m ódon. Mindezek csak elvont elvek, az adórendszer problémáihoz csak iránytűül szolgálhatnak, csak szempontokat adhatnak meg, de ezekből az egyes adók konkrét nagysága nem vezethető le, az politikai kompromisszum kérdése. Ennek során tekintettel kell lenni a z adózás gazdasági viselkedést, hatékonyságot torzító, csökkentő mellékhatásaira. A hatékonysági és a méltányossági elv között nyilvánvalóan konfliktus feszül, és mindkét elv szembekerülhet az adórendszer egyszerűségének igencsak fontos, a rendszer fenntar tási költségeire is jelentős hatást gyakorló céljával. Nagyon óvatosnak kell lenni a progresszivitás növelésével, mivel az ezzel együtt járó holtterhek, gazdasági viselkedésekben meglévő torzulások, úgynevezett jóléti veszteségek igen jelentősek lehetnek még tökéletes adófegyelem feltételezése mellett is. Hadd idézzek két rövid bekezdést a huszonnégy legfejlettebb tőkésország 1987ben Párizsban kiadott "Tax Reform in OECD Countries" című anyagából: "Mivel a hatékonysági veszteségek az arányost is meghaladó mértékben nőnek az adókulcs emelkedésével, egy adott nagyságú bevételt – ceteris paribus – legjobban széles alapú adókkal lehet behajtani, azt biztosítva ezáltal, hogy az adókulcsok a lehető legalacsonyabbak legyenek. Egy nem bonyolult adórendszer betartá sának
