Országgyűlési napló - 1990. évi téli rendkívüli ülésszak
1990. december 17. hétfő, a téli rendkívüli ülésszak 1. napja - Bejelentés a rendkívüli ülésszak napirendjének kiegészítésére - A Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1991. évi szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - NYERS REZSŐ (MSZP)
9 Néhány kérdésben azonban még nyitottnak kell tekintenünk a jövendő esztendőt. Lehete és hog yan lehet mérsékelni a termelés és a fogyasztás csökkenését? Három évre előrenézve fokozni lehete a hazai és a külföldi vállalkozóknak az érdekeltségét? Sok szó hangzott el erről a Parlamentben. Miként lehet a lakosság anyagi terhelését elviselhető mérték en tartani? Ezekre a kérdésekre csak egy alaposan előkészített és részleteiben is jól összehangolt hároméves gazdasági stratégia alapján adható éves méretekben is válasz. Ez viszont nem lehet a Kormány belső ügye, amit jelen ülésen csak tájékoztatásul isme rtet meg az Országgyűléssel. A nehézségek elviseléséhez, a gazdasági túléléshez a mainál lényegesen nagyobb gazdálkodási biztonságérzetre, bizalomra van szükség. A politikában pedig a múltból eredő és újkeletű bizalmatlanság oldódására. Az előző kormányok szüntelen bírálatából még nem születik jó kormányzás. A választási programok sem jelentenek ehhez elégséges alapot, sajnos. A szocialistákra szavazó állampolgárok, akiknek nevében beszélek, nem a mai Kormányt akarták uralomra juttatni, mégis abban érdekelt ek, hogy a Kormány találjon kiutat a válságból. Ehhez azonban a kényszerek pontosabb számbavételére, a lehetőségek jobb feltárására van szükség. Sajnos azt kell megállapítani, hogy a jelen kormányzat – jelenlegi alatt a most változó kormányzatot értem – ne m jutott tovább az előző Kormány által megkezdett gazdaságpolitikán, sem koncepciójában, sem pedig a kormányzás hatékonyságában. A hároméves program jó kiindulási alap lehet egy tisztázó vitához, a lehetőségek, a célok és eszközök összefüggő elrendezéséhez . Ehhez alapos parlamenti és Parlamenten kívüli munkára van azonban szükség, mert a program jelenlegi formájában önmagában kevés lenne. Helyeslem, hogy a gazdaság növekedését a program az exportlehetőségektől és az exportképességtől teszi függővé. A külső pénzügyi és kereskedelmi függőségünk miatt ez olyan tényszerűség, hogy egy ettől eltekintő belgazdaságpolitika különösen veszélyes lenne az ország számára. A Kormánynak azonban keresnie kell a kiutat abban is, hogy a világgazdasághoz történő jobb illeszked éssel párhuzamosan 1992től fokozatosan megteremtse a belső piac bővülésének feltételeit. Hiszen nagyon fontos a gazdasági, pénzügyi helyzet kiegyensúlyozottsága, de ez önmagában még nem teremti meg sem a modernizációnak, sem a lakosság jólétének a feltéte leit. Ezt csak az egyensúllyal párosuló növekedés segíti elő. Nem vehetjük komolyan azt a régi pesti adomát, amely szerint az egyszerű kereskedő abból élt volna meg, hogy veszteséges üzletét vasárnaponként zárva tartotta. A hároméves előretekintés alapvető politikai kérdése, miként lesz a helyzet mostani romlásából 1991 után javulás. A Kormány a számszerű jövőképet felvázolja a tervezetben, de keveset mond a hozzá vezető cselekvéssorozatról. A kezdő év siralmas helyzetét Botos Katalin államtitkár sem tudta összhangba hozni a javulónak ígért jövendő két esztendővel. Milyen vagyonpolitikával, milyen jövedelemelosztással, milyen strukturális változással léphetünk át egy felfelé vezető útra? Igazából nyitott maradt ez a kérdés. A privatizációt, a kereskedelmi és hitelkapcsolatok liberalizálását mi szocialisták is támogatjuk. Abban az értelemben tesszük ezt, hogy a gazdaság jövedelemtermelőképességének növelése legyen a vezérlő elv. Ennek elősegítője legyen a magántulajdon szélesítése, ne pedig az öncél. Helyesle m a privatizáció gyorsítását is olyan értelemben, hogy minél hamarabb meg kell teremteni a zökkenőmentes privatizáció gazdasági, jogi, pénzügyi feltételeit, mert ezek ma még nem kielégíthetőek. Nem lenne helyes valamiféle központi erőltetéstől várni a sike rt, vagyonügynökségi akcióktól, mert ez sok ingatag magánvállalkozáshoz vezetne. Végül is inkább rontaná a cselekvés minőségét. A privatizációs folyamatot a gazdálkodók maguk tudják ésszerűen és jól bonyolítani. Így válhat szerves folyamattá és igazán haté konnyá a nemzetgazdaság számára. A privatizációban nem merülhet ki azonban egy egyszerű struktúrapolitika hazánkban. Nagyon fontos, hogy a privatizációs folyamat előmozdítása mellett a Kormány törődjön azon vállalati szférának az érdekeltségével és
