Országgyűlési napló - 1990. évi téli rendkívüli ülésszak
1990. december 17. hétfő, a téli rendkívüli ülésszak 1. napja - Bejelentés a rendkívüli ülésszak napirendjének kiegészítésére - A Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1991. évi szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - HORVÁTH JÓZSEF, DR. jegyző: - ELNÖK (Szabad György): - ELNÖK (Dornbach Alajos): - KÓRÓDI MÁRIA, DR. (SZDSZ)
24 mondhattuk, hogy az önkormányzatok attól is lesznek végre igazi önkormá nyzatok, hogy anyagi eszközeikkel szabadon, kötöttségek nélkül gazdálkodhatnak; egyetlen kötelezettségük lesz, és pedig az, hogy az állam által kötelezően előírt és az állam által finanszírozott feladatokat ellássák. És most a megválasztott önkormányzatain k joggal érezhetik magukat becsapva, hiszen az államtitkár asszony előterjesztéséből az következett, hogy a Kormány egészen máshogy értelmezi a kötelező feladatokat és azok állami finanszírozását, mint ahogy azt annak idején az önkormányzati törvény tárgya lása során értelmezték. Mégpedig, ha én jól értettem, amit az államtitkár asszony mondott, akkor itt a kötelezés egyirányú kötelezés. Ez a kötelezettség csak az önkormányzatok felé jelent kötelezettséget, jelenti azt, hogy az önkormányzatok ezeket a felada tokat, ha törik, ha szakad, el kell, hogy lássák. Az államnak, az államkincstárnak pedig ezekben a feladatokban a nemzetgazdaság önkormányzatok által ellenőrizhetetlen teherbíró képességére hivatkozással már akkor is teljesít, ha adott esetben mondjuk ezek nek a feladatoknak a költségeiből pusztán 1%ot teljesít. És ebben az értelmezésben az sem zavarja a Kormányt, hogy ezek a feladatok olyan minimumok, melyeket a XX. század végén magát civilizáltnak tartó állam minden polgárának alanyi jogon kell, hogy bizt osítson. De becsapottnak érzi magát az önkormányzat a normatív támogatás kialakítási rendjével is. Hiszen a költségvetési tervezet készítői úgy tettek, mintha itt nem új önkormányzatiságot kellene kialakítani. Talán az alapelvek tisztázatlansága, talán más ok miatt ahhoz az egyszerű, bár mindeddig hatékonytalannak bizonyult módszerhez folyamodtak, hogy vették az ez évben felmerült intézményi költségeket, felszorozták olyan automatizmusokkal, amelyek sem az áremelkedést, sem az inflációt nem építik magukba, dehát legalább kerek számok, majd az eddigi 7 intézményi szintből csináltak hol ennyit, hol annyit, legutoljára éppen 19et. És ezekkel a normákkal nemcsak az a baj, hogy konzerválják a meglévő intézményhálózatot, hogy nem a tényleges igényekhez, hanem a m ár ellátottakhoz kötik a hozzájárulást, hanem az is, hogy a költségvetésben rögzített ilyen normák megszületésük pillanatától állandó feszültséget jelentenek az önkormányzatok és az önkormányzatok intézményei között. Ez a feszültség pedig abból fakad, hogy ezek a normatívák nem fedezik legfeljebb a költségek 80%át, de az óvodáknál például csak az 50%át. De fakad abból is, hogy hiába mondja ki a költségvetési törvény és az önkormányzati törvény is, hogy nem terheli az önkormányzatokat felhasználási kötötts ég, a normák törvényi deklarációjából adódóan az intézmények ezt jogos járandóságnak fogják tekinteni, és ezzel megakadályozzák azt, hogy az önkormányzat tényleg maga határozza meg, milyen tevékenységet kíván elsorvasztani, vagy milyen tevékenységet kíván fejleszteni. De becsapottnak érezheti magát az önkormányzat a címzett és céltámogatások törvényben szabályozott rendszerével is, hiszen megmaradt az elosztási rendszer, tovább működik az alkumechanizmus, csak most éppen kuratóriumnak neveztük el. Ez a kura tórium lenne jogosult a még folyamatban lévő beruházások folytatására sem elegendő pénzmennyiség elosztására. De mindezek a problémák magyarázhatók szűkös anyagi lehetőségekkel. Mégis, ha már így van, ha már szűkösek az anyagi lehetőségek, akkor talán vala mi más megoldási módot is keresni kellett volna a kormányzatnak. Például azt, hogy visszaadja az önkormányzatoknak azt a vagyont, amelyet a valamikori tanácsok hoztak létre, és fejlesztették ezeket a vállalatokat. Ismerem, de nem tartom elfogadhatónak azt az érvelést, hogy ezek a vállalatok azért nem adhatók vissza az önkormányzatoknak, mert az így privatizálásra kerülő vagyonból az államadósságot kell csökkenteni, és egyébként is egyelőre 20, esetleg valamivel több százalékot a privatizációs bevételből vis szajuttatnak az önkormányzatoknak. Ez az érvelés álláspontom szerint csak arra jó, hogy jelentősen megnövelje a vagyonügynökségre szánt kiadásokat. Privatizálni ugyanis helyi szervekkel, helyi ismeretekkel, helyi kapcsolatrendszerekkel gyorsabban és célsze rűbben lehet, különösen akkor, ha ez az
