Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. november 12. hétfő, az őszi ülésszak 15. napja - Bejelentések: Tóth Sándor jegyző - A családi pótlékról szóló 1990. évi XXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat megtárgyalása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - TAKÁCS PÉTER, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója: - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - SOLT OTTILIA (SZDSZ)
878 hagyta jóvá egyhangúlag. A bővítés az 1. § (6) pontjára vonatkozik, mé gpedig az eredeti szövegben, tehát a Kormány által beterjesztett módosító szövegben egészségügyi gyermekotthon, szakosított szociális otthon vagy szociális foglalkoztató intézet szerepel, amit mi bentlakásos gyógypedagógiai intézetben elhelyezett gyermek, illetve személy után is – bővítéssel vettünk, és így az intézmény vezetője mind a négy kategóriában jogosult a családi pótlékra, kivéve – és itt van ismét egy módosítás – ha az (1) bekezdésben említett személy ehhez nem járul hozzá. Az (1) bekezdésben emlí tett személy pedig a szülő. Az intézmény vezetője a családi pótlékot az intézmény költségvetésétől elkülönítve kezeli, és biztosítja a személyre szóló felhasználást. Erre a módosításra, illetve bővítésre azért volt szükség, hogy különösebb és bonyolult bür okratikus eljárás nélkül is hozzájuthassanak az intézmény vezetői ezekhez az összegekhez, különösen olyan esetekben, ahol szülő nincs, tehát ahol tulajdonképpen, mint például a szakosított szociális otthonokban a gyermekek jelentős része, vagy nem is gyerm ekek, hanem személyek jelentős része kiskora óta szülő és gondviselő gyám nélkül tölti az életét. Eddig ezekben az intézményekben az intézet vezetője csak igen bonyolult, hosszas gyámügyi eljárás során juthatott hozzá. Ezt a bürokratikus utat kívánja leröv idíteni a javaslatunk. A másik módosító javaslat pedig a 2. § d) pontjának kiegészítését célozza. Az eredeti szöveg úgy szólt, hogy "tartósan beteg, illetve testi vagy értelmi fogyatékos is jogosult", ezt mi bővítettük azzal, hogy "a 16. életévének betölté se után is", tehát itt nincs életkorhatár. Ez tulajdonképpen benne volt értelemszerűen az eddigi fogalmazásban is, ezt akartuk azonban ezzel a bővítéssel egyértelműsíteni. Mind a két módosító javaslatot a bizottság egyhangúlag támogatta. Ezért kérem a tisz telt Házat ezen módosítások elfogadására. Köszönöm. ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Átadom a szót dr. Takács Péternek, a költségvetési bizottság előadójának. Dr. Takács Péter, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója TAKÁCS PÉTER, DR. a költsé gvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési bizottság vita nélkül, egyhangú szavazattal javasolja az Országgyűlésnek a családi pótlékról szóló 1990. évi XXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat elfogadását. A törvényjavaslathoz beérkezett módosító indítványok nem a bizottságok kompetenciájába tartoznak. Egyébként bizottságunk a szociális bizottság ajánlásával ért egyet. Köszönöm figyelmüket. ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Megkérdezem dr. Salam on László képviselő urat, az alkotmányügyi bizottság elnökét, hogy a bizottság állíte előadót? SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: Elnök Úr! A bizottság előadót nem állít. A törvényjavaslatot megtárgya lta, és általános vitára bocsátását támogatja. A módosító javaslatok megtárgyalására még nem volt módunk. ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Bejelentem a tisztelt Országgyűlésnek, hogy a törvényjavaslathoz módosító javaslatot nyújtott be a szociális bizottsá g 662es számon és dr. Vastagh Pál képviselő, Magyar Szocialista Párt, 665ös számon. A módosító javaslatokra tekintettel általános és részletes vitát kell tartanunk. A törvényjavaslat általános vitája következik. Kérem képviselőtársaimat, amennyiben részt kívánnak venni az általános vitában, jelezzék szándékukat. Szólásra következik Solt Ottilia képviselőnő, Szabad Demokraták Szövetsége. Felszólaló: Solt Ottilia (SZDSZ) SOLT OTTILIA (SZDSZ)