Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. október 20. szombat, az őszi ülésszak 9. napja - A honvédelemről szóló 1976. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szabad György): - MÉCS IMRE (SZDSZ)
574 fogadható el. Arra kérem képviselőtársaimat, hogy ezt a javaslatot ne támogassák. Egyébként a későbbiekben se támogassanak olyan javaslatot, amely ilyen logikai bukfencre épül. Köszönöm s zépen, hogy meghallgattak. (Taps jobbról.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm szépen. Szólásra következik Mécs Imre a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. Felszólaló: Mécs Imre (SZDSZ) MÉCS IMRE (SZDSZ) Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr, Hö lgyeim és Uraim! Először is örömmel szeretném nyugtázni Für Lajos miniszter úr kiegészítő expozéját, amely annak a kompromiszszumnak a részét képezi, melyről Király Béla képviselőtársam és Tirts Tamás képviselőtársam javaslatában már szó volt. A honvédelmi bizottság legutóbbi ülésén élénk vita volt arról, hogy jelentős hátrányként élik át azok a katonák, akik jelenleg vannak szolgálatban, hogy őket később szerelik le, és nekik nagyjából ki kell tölteni a másfél év szolgálati időt. Úgy gondolom, hogy üdvözöl ni kell a Minisztérium készségét a kompromisszumra. Úgy gondoljuk, hogy számunkra is elfogadható Wachsler Tamás fenntartásainak a figylembevételével a miniszter úr javaslata, bejelentése. Egy másik dologra is szeretnék visszatérni: sajnálom, hogy tisztelt képviselőtársam, Csurka István nincs itt. Ő félrehallotta azt, amit a múlt plenáris ülésen mondtam, s ezért szükséges, hogy leszögezzünk néhány dolgot. Nem mondtam olyasmit, hogy le kívánjuk építeni a magyar hadsereget, a magyar fegyveres erőt, hanem rámut attam arra, hogy csak úgy tudunk békében élni, ha barátságban élünk a környező országokkal, nemzetekkel. Ha Csurka Istvánnak nem elegendő Mécs Imre szava, aki 1956ban védte ezt az országot, akkor figyeljen oda gróf Andrássy Gyulának posztumusz könyvére, a mi 1898ban jelent meg és a kiegyezésről szólt, amelyben ugyanezeket a gondolatokat fejtegeti és pontosan megállapítja, hogy nem tudjuk megvédeni az országot – az akkori nagy Magyarországot, ami háromszor ekkora volt – csak a jó külpolitikával, barátsággal , a kapcsolatok elmélyítésével. Odafigyelhetne gróf Teleki Pálra is – ha Mécs Imrére nem figyel – , aki nem véletlenül lett öngyilkos akkor, amikor Jugoszláviával kapcsolatban a magyar kormány hitszegő módon viselkedett, mert jól tudta, hogy barátságban kel l élni, és azt a gyűlöletláncot éppen Jugoszláviánál próbálta feltörni, amivel a körénk fonódó bilincset is föl kívánta törni. Ahelyett, ha hangosan és handabandázva a hadsereg erősítéséről beszélnénk, helyette valóban a gazdasági kapcsolatokat, a kulturál is kapcsolatokat növelnénk, Kodálynak és Bartóknak az útján haladnánk, egyetemeket hoznánk létre – például a középeurópai egyetemet – , azzal többet érünk el, mintha hadosztályokat állítanánk fegyverbe. Azt se felejtsük el, ha kardcsörtető nyilatkozatokat teszünk és mondjuk 10 ezer fővel megnöveljük a haderőnket, akkor rögtön körben 3040 ezer fővel növekszik meg a hadseregek összlétszáma. Nincs más utunk, minthogy békében éljünk, nincs más utunk, mint hogy jó viszonyban legyünk. Ami a konkrét részletes vit át illeti, szeretném felhívni ismét a szíves figyelmüket arra – melyet már többen elmondtak előttem – kétharmados törvényről van szó és nagyon fontos, hogy konszenzusra jussunk. Kérem, tekintsék jó példának azt, ami a honvédelmi bizottság és a Honvédelmi M inisztérium között történt, kérem vegyék figyelembe, hogy az Európa Tanács tanácskozó testületének a tagjai lettünk, az Európa Parlamentnek nagyon határozott és világos határozata és ajánlása van ezekben a kérdésekben. Egyértelműen leszögezik a nyugateuró pai országok – ahová fel akarunk zárkózni – , hogy a polgári szolgálat tökéletesen egyenértékű a fegyveres katonai szolgálattal, az egész világ a társadalmi szolgálat felé tart. NyugatEurópában megszervezték azt, hogy a polgári szolgálatot a fejlődő ország okban is le lehet tölteni: Afrikában – lepratelepeken – a WHO keretében, sőt preferálják azt, hogy a fiatalok más országokba menjenek segíteni, hogy megismerjék egymást. Itt nem leprásokról van szó – az előző hasonlat visszatér bennem, hanem arról van szó, hogy egy tökéletesen egyenrangú szolgálati módról
