Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. október 16. kedd, az őszi ülésszak 8. napja - Bejelentés: Bossányi Katalin jegyző - Interpellációk: - ELNÖK (Szabad György): - HATVANI ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
519 annak, hogy miért figyeltünk oda az elmaradt térségekre. Azt hiszem, hogy a helyi önkormányzatokról szóló törvény önmagában is mutatja azt, hogy milyen fokozott gonddal ügyelt, kísérelt meg ügyelni a Kormány és értelemszerűen a Parlament is az elmaradott térségekre. Mást nem akarok kiemelni, mint pontosan egy szabad demokrata képviselő javaslatára beépített azon törvényi rendelkezést, hogy 1994ig meg kell oldani a vidéki terület ek egészséges ivóvízellátását. Azt hiszem, hogy miután ezt a törvényt épp 98 százalékkal fogadta el a Parlament, önmagában mutatja azt, hogy az ellenzék, de a kormányzó pártok is egyértelmű szándékkal bírnak az elmaradott települések fölfejlesztésére. Nagy on pontosan mutatja a Kormány elhatározott szándékát az, hogy akkor, amikor a miniszterelnök úr, aki helyett én most válaszolok, kint volt Olaszországban, egyik leglényegesebb megállapodása az volt, amikor az olasz ipari rekonstrukciós intézettel megállapo dott pontosan a keletmagyarországi elmaradott térségek fejlesztését célzandó kockázati tőketársaság létrehozására az infrastruktúra kiépítése céljából. Egyébként minden napilapban ezen információ, ezen megállapodás, ha hírként is, és nem elég súllyal, mint amit megérdemelt volna, de megjelent. Én úgy vélem, hogy az IRIvel kötött megállapodás önmagában is komoly és nagy horderejű lépés lehet. Nem kétséges, hogy a munkaerőtartalékkal rendelkező kelet- és északmagyarországi területek a szomszédos Csehszlová kiával, Romániával, illetve a Szovjetunióval kialakított és kialakítandó jó viszonyok eredményeként felértékelődhetnek, hiszen ezek a területek - elsősorban a Szovjetunióra gondolok - megfelelő piaci lehetőséget biztosítanak. Pontosan ezért szorgalmazzuk a határmenti települések fejlesztését, határátkelő állomásokat létesítünk KeletMagyarországon. Minden jogszabályi döntésektől függ még, de nagyon komoly a kilátás arra, hogy vámszabadterületet hozzunk létre, és önmagában a helyi önkormányzatok működésére épített cél- és célzott támogatási rendszer amelynek jóváhagyása a Parlament feladata lesz még ebben az évben - ezen elhatározott szándékunkat támasztja alá, és én úgy gondolom, hogy ezekkel a részletekkel és szinte aprónak tűnő momentumokkal megadtam a vá laszt arra, hogy a Kormány rendelkezik politikával az elmaradott térségeket illetően. Még talán egykét kérdésre kitérnék, amelyek megfelelő súllyal kiegészítenék az általam elmondottakat. Bevezetni szándékozunk a térségi adókedvezményrendszert, amely els ősorban a gazdaságilag elmaradt térségek gazdasági elmaradottságának felszámolására irányul. Azt hiszem, lassan túlléptem az időt. Köszönöm a kérdést. Nem tudom, megfelelőe a válasz. Annak elfogadását kérem. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Megkér dezem Hatvani Zoltánt, elfogadjae a miniszter úr válaszát. HATVANI ZOLTÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Miniszter Úr! Nemcsak hivatalból, egyébként sem tudom - sajnos - teljes egészében elfogadni a választ, habár előre kell bocsátanom, volt két olyan eleme, amel y valóban tetszik nekem, de ez igazán akkor tetszene, ha egy kidolgozott, valódi településfejlesztési politikában olvashatnám, vagy láttam volna azokat. Ezek történetesen az adókedvezménnyel és a hitellehetőséggel kapcsolatban felvetett kérdések. Figyelméb e ajánlom a Kormány tisztelt képviselőinek a Figyelő szeptember 6ai számában Laczkó László megjelent cikkét e tárgyban, amely nagyon figyelemre méltóan feszegeti ezt az ügyet. Én itt most csak annyit említek meg: ezek a területek nem elsősorban - mint már régebben is mondtam adományokat várnak. Azt hiszem, azt elvárhatjuk, hogy biztosítva legyenek a minimális létfeltételek, mint az iható víz és az, hogy egy szülő asszonyhoz ne bábaasszonynak kelljen kimennie, mint a XVIII. században, hanem telefonálni lehe ssen a mentőkért. Azt hiszem, ezt ma már minimálisan el kell, hogy várjuk Magyarország bármely településén. De sokkal inkább azokban a térségekben munkaalkalmakat, munkalehetőségeket várunk, a vállalkozás lehetőségeit. Ott