Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. szeptember 17. hétfő, az őszi ülésszak 5. napja - Az állami kiskereskedelem, a vendéglátóipar és a fogyasztási szolgáltatások vagyonának privatizálásáról (értékesítéséről, hasznosításáról) szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: - ELNÖK (Szabad György): - BOD PÉTER ÁKOS, DR. ipari és kereskedelmi miniszter:
345 Vagyonügynökség, most azonban ex lege, a törvényből kifolyólag kell privatizálnia, mégpedig záros határidőn belül, tehát nem egy állami szerv döntésére bízza az ügyet, hanem a törvényhozás erejével, fellépésével kényszeríti ki, indítja el a privatizálást. Az némileg zavaró, hogy szocialista párti képviselőtársaim egyike szerint nem kell törvény, mert elégséges az Állami Vagyonügynökség, és egy másik vélemény szerint ez a Vagyonügynökség nem alkalmas arra, és az itt leírt metódus és a korrupciónak is beépített intézményévé válhat. A két vélemény között most nem akarok igazságot tenni, én azt vallom, hogy kell törvény, kell sajátos, külön szabályozás erre a sajátos körre. Még azt a kiegészítést tenném, mielőtt a vitakérdésekre rátérek és a Kormány álláspontját kifejteném, hogy a leírt szövegnek nem része – értelemszerűen, mint semmilyen törvénynek nem lehet része – olyasvalami, ami más törvényben majd szerepelni fog. Nem része tehát a kárpótlási törvény, mert ilyen még nincs, az erre való utalást is kihúztuk, pontosabban a Kormány kihúzásra javasolja, nem mintha nem tartanánk fontosnak, de nem szükséges egy törvénytervezetben megjelentetni azt, ami később úgyis szabályozva lesz. Ugyanúgy nem tudt unk kitérni ebben, bár nagy volt a csábítás, a helyiséggazdálkodási jogszabályok felülvizsgálatára, itt valóban nagyon kusza a helyzet, rendet kell előbbutóbb csinálni, valóban meg kell szüntetni néhány intézményt, jogosan kritizált intézményeket, mint az IKVt, de azt gondolom, nem ez az a törvénytervezet, amelynek kapcsán ez a fontos lépés megteendő. Nem tér ki a törvényjavaslat részletesen, bár elég erős nyomás nehezedett ránk, hogy az állami vagyonnal való gazdálkodás technikáit is törvénybe iktassuk, hiszen az Állami Vagyonügynökségről szóló korábban elfogadott törvény lényegében rögzíti, hogy a Vagyonügynökség milyen formák között végezze munkáját. És végül nem lehet egy törvénynek része a foglalkoztatási gondok kezelé se, noha az a kormánypolitikának értelemszerűen fontos része, a kormány a felelősségét nem háríthatja át, nem is kívánja, de nem ebben a törvényben szükséges mindenről gondoskodni, a kormány a maga felelősségével ezekben az ügyekben úgyis szembe kell, hogy nézzen. Ezek után hadd térjek rá néhány vitakérdésre, de értelemszerűen nem fogom tudni az összes hozzászóló összes kérdését szóba hozni, márcsak azért is, mert vannak egymást kizáró kérdésfeltevések, és vannak olyan technikai kérdések, amelyek végül is a nagyon intenzív bizottsági vita során már meglehetősen mély elemzés tárgyát képezték. Hadd bocsássam előre, hogy külön köszönetet kívánok mondani nem csupán a bizottsági munkának, nem csupán a bizottságban részt vevőknek, hanem Horváth József MDFes képvi selőnek és Eörsi Mátyás SZDSZes képviselőtársunknak, akik igen részletes, szakszerű javaslattervezettel segítették a törvény módosítását, a törvényjavaslat fejlesztését. Nos, az első kérdés, ami talán a legvitatottabb kérdés volt: mi a privatizáció tárgya . Én azt hiszem, itt van némi félreértés, hiszen alapvetően valóban a privatizáció tárgya az üzlet, telephely, műhely. Üzlet alatt pedig az üzlethelyiség, a berendezés és a felszerelési tárgyak valamilyen jogcímen történő használata értendő, amint Szabó Iv án elmondta egyébként, a cég, a firma elválhat a vagyontól. Utánanézve azt tapasztaltuk, hogy a két háború közötti időszakban Magyarországon a fővárosban a kereskedőknek mintegy 15 százaléka volt annak az ingatlannak a tulajdonosa, amelyben a telephelye, t ehát az üzlete, raktára működött. Vidéken más volt a helyzet, most is más, ott valóban a kereskedők nagyobb hányada működik abban az épületben, amelynek a tulajdonjogát is bírja. Ez volt egyébként az oka annak – ez a nemzetközileg is ismert helyzet – , hogy már az I. világháborút megelőzően külön törvény szabályozta az üzletek eladását, ez az úgynevezett üzletátruházási törvény. És azt gondolom, NyugatEurópában ugyanúgy eléggé elterjedt helyzet, hogy más az üzlet joga és más a tulajdonjog. Egyébként – és ez némi félreértés – a törvényjavaslat mind a kétfajta privatizálásra lehetőséget nyújt, tehát lehetőséget nyújt arra is, mert hiszen nem zárja
