Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. szeptember 17. hétfő, az őszi ülésszak 5. napja - Az állami kiskereskedelem, a vendéglátóipar és a fogyasztási szolgáltatások vagyonának privatizálásáról (értékesítéséről, hasznosításáról) szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szabad György): - BALÁS ISTVÁN, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság alelnöke: - ELNÖK (Szabad György): - GERBOVITS JENŐ tárca nélküli miniszter:
297 Úgy gondolom, hogy az Önök belátására kell bízni azt, hogy ebben a kérdésben hogyan szavazzanak, vegyék figyelembe, hogy egy nagyon nehéz ügyben járnak el, hogy ez az első lépés, amit ebben az ügyben valamit tesznek, és hogy akárhogy is járunk el most, a következő napokban, hetekben, hónapokban sz ámtalan javító intézkedéssel kell a kialakult törvényt továbbfejleszteni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm a felszólalást. Szólásra következik Balás István, a Magyar Demokrata Fórum részéről. Felszólaló: Dr. Balás István (MD F) BALÁS ISTVÁN, DR. az alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottság alelnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem mint képviselő, hanem mint bizottsági előadó kívánok röviden szólni. Roszík Gábor képviselőtársunk felvetésé re utalok, arra, hogy az általa említett rendelkezés nem a 9., hanem a 11. §hoz tartozik, ahol az üzlet szerződéses vezetőjének a különböző szempontú preferálásáról tesz javaslatot Horváth Béla. Azt a javaslatát, amely a 9. §hoz tartozott volna, írásban visszamondta. A 11.§ kapcsán bizottságunk megtárgyalta ezt a kérdést, sikerült a munkalapot előkerítenem, és kifejezetten ellene foglalt állást. Ennek az volt az indoka, hogy az ott felvetett kérdéseket a törvényjavaslat 9., 10. és 11. §ainál különkülön megvizsgálta és az egyes szakaszokhoz illeszthető részeket rendezte. Címszavakban: a pályázat, árverés vagy versenytárgyalás kérdéséről a 9. § (1) bekezdése, ugyanennek a kérdéskörnek bánatpénzzel történő erősítése a (2) bekezdésben szerepel. A szerződéses üzlet vezetőjének azonos feltételekkel történő előnyben részesítése azonos ajánlatok esetén a 10. § a) pontjában szerepel, az elővásárlási jogot a 11. §ra tett javaslat rendezi. Részletesebben, amennyiben a képviselő úr igényli, Horváth Bélával összeülhe tünk és a szünetben ezeket tisztázhatjuk. Úgy gondolom, hogy a Ház elé elegendő volt ennyit közölni. (Szórványos taps.) ELNÖK (Szabad György) : Szólásra következik Gerbovits Jenő tárca nélküli miniszter úr. Felszólaló: Gerbovits Jenő tárca nélküli miniszte r. GERBOVITS JENŐ tárca nélküli miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Roszík Gábor képviselőtársam hozzászólására próbálnék reflektálni, amikor nagyra értékelem nagylelkűségét, azonban megítélésem szerint ez nem a jótékonyság, nem a nagylelkűség terü lete, hanem kőkemény küzdelem világa, amiről most tárgyalunk. Az az aggódás, hogy hagyjuk az üzletvezetőket, falból ígérők jönnek, ez mind igaz, ennek a valószínűsége mind fennáll, azonban ne menjen csúszkálni, akinek nincs korcsolya a cipőjén. Ez egy váll alkozás, ezt nem tudjuk kikerülni, hiszen valamikor †45 előtt bárminemű anyagi tulajdonságú mozgás volt a településeken, az mindig nyílt árverésen történt, úgy cserélt gazdát. Így volt etikus, így volt módi. Én nem tudom, ha egy ilyen dolgot, ha nyílt árve rés nélkül, nyilvánosság kizárásával bonyolítanánk le, egyrészt hogy számolunk el a társadalom előtt vagy netán a volt tulajdonossal szemben. Hogy nem fognak addig a bérlők beruházni? – megítélésem szerint egy szerződés köttetett annak idején, amelybe vagy belefoglalták az ilyen irányú kötelmeket vagy nem. Ha nem, akkor úgy is értelmetlen, ha igen, tessék számonkérni. Abban tökéletesen igaza van Roszík Gábor képviselőtársamnak, hogy ők aztán igazán tudják, értik, hogy annak az objektumnak mi az értéke, én c sak ehhez egy gondolattal: én még olyan szentet nem láttam, akinek ne maga felé hajlott volna a keze. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)