Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. szeptember 17. hétfő, az őszi ülésszak 5. napja - Az állami kiskereskedelem, a vendéglátóipar és a fogyasztási szolgáltatások vagyonának privatizálásáról (értékesítéséről, hasznosításáról) szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szabad György): - TARDOS MÁRTON (SZDSZ)
295 megoldva. Úgy gondolom, az a kritika, hogy a javaslat nincs eléggé előkészítve, és ezért jó lenne a felülvizsgálata, nem volt megalapozatlan. És azt, hogy nem volt megalapozatlan, azt az mutatja, hogy az a számtalan módosító javaslat, amiben órákon belül vagy a holnapi nap folyamán itt szavaznunk kell, és amelynek az áttekintése is nagyon nehéz helyzetbe fogja hozni a képviselőtársaimat, mint jómagamat is, az még rengeteg ügyet nyitva hagy, amelyek megoldását a javaslattevők sem tekinthetik olyannak, hogy megnyugtató lenne. Mi az, amire szeretném fölhívni a figyelmet? Arra, hogy egy nagyon nagy, a Parlament által közösen elfogadott programnak egy nagyon kis, kezdő lépése és a legkönnyebben megvalósítható lépése, mert egyegy üzlet, egyegy kisvállalat megszerzéséhez a tőkét könnyebben lehet mozgósítani, mint egy olyan egységhez, amely ennél nagyságrendileg nagyobb. Más okok is vannak, ami miatt ez így va n, de ez a legfontosabb. Ennek alapján tudnunk kell, hogy itt egy nagyon nehéz feladat kezdeti lépését fogjuk megtenni. Roszík Gábor képviselőtársam felszólalása pedig világosan azt mutatja, hogy még ennek a kis lépésnek a megtétele is milyen nagy nehézség eket okoz. Hiszen úgy gondolom, hogy a kormánypárt általunk is támogatott elképzelésének nem lényegtelen része, hogy nyilvánosan kell árverésre bocsátani azt az állami vagyontárgyat, amit el akarunk adni. Hogy nem lehet titokban, nem lehet egyes szakértők fölmérése alapján megcsinálni. A múltkor már kifejtettem – nem Roszík Gábor véleményét ismerve, hanem az ő véleményét nem ismerve, de sokak véleményét tudva – , nem tudjuk, mennyit érnek ezek a vállalatok. Mindig támadható lesz minden üzlet. A polgári jog n em ad védelmet az ellen, hogy ebben az ügyben tökéletes megoldásokat hozzunk. Ha az állam, azaz a közösség vagyonát egyes személyeknek – belföldieknek és külföldieknek – eladjuk, akkor az egyedüli dolog, ami megmenthet attól, hogy azzal vádoljanak, elkótya vetyéljük a nép vagyonát, ha nyíltan tesszük, ha világossá tesszük, mit akarunk csinálni, milyen céllal csináljuk és milyen feltételekkel csináljuk. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a nyilvános árveréssel és más formájával, a nyilvános tárgyalással, nem le sz rengeteg társadalmi probléma, nem fog feszültséget okozni, nem fog igazságtalansággal járni, nem hozhat létre olyan helyzetet, amire Roszík Gábor képviselőtársam jogosan hivatkozott: ha privatizálni fogunk egy vállalatot, amiről tudjuk, hogy a privatizá lására kéthárom év múlva vagy akár csak három hónap múlva kerül sor, és ha a jelenleg vele gazdálkodó személy nem fog részt venni, vagy nem számít arra, hogy sikeresen részt vehet ebben a privatizálási folyamatban, akkor olyan nemzetivagyonellenes cselek edetekbe kezdjen, mint amire ő utalt. Azon felül, hogy ez egy nagy dolognak a kezdő lépése, föl szeretném hívni az Önök figyelmét arra, amire felhívtam korábban is: ezzel intézményesen foglalkozni kell. Azzal is, hogy meggyőzzük a magyar társadalmat a priv atizálás gyakorlati lépésének szükségességéről, és hogy létrehozzuk azokat az intézményeket, ahol a privatizálást sikeresen végre lehet hajtani a legkisebb társadalmi feszültséggel. A törvény ebben a kérdésben kinyitja az utat: nem azt mondja, hogy az Álla mi Vagyonügynökség fogja megvalósítani a privatizálást, de nem tisztázza, hogyan fog történni. Mellékesen megjegyezve, de a dolog szempontjából egyáltalán nem mellékes kérdésként hangsúlyozom: azokra az intézkedésekre nem került sor, amelyekkel létrejöttek volna azok a vállalatok, vagy elkezdődött volna azoknak a vállalatoknak a szerveződése, amelyek a privatizálási folyamatot sikeresen végre tudják hajtani, amelyek a privatizálási folyamat privatizálásában aktívan részt fognak venni. És ameddig ez nem tört énik meg, addig nagy támadásoknak lehetünk mindannyian kitéve. A következő észrevétel, amit tenni szeretnék, az: nem világos, mi is történik akkor, amikor a Vagyonügynökség hatáskörébe vonja a privatizálásra kerülő vállalatot vagy annak egy részét. Nevezet esen arról van szó, hogy egy állami szerv beavatkozik egy vállalat életébe, és a vállalattal, korábbi tevékenységével kapcsolatos gondokat és kötelességeket nem tisztázza a törvény, hogyan fogja kezelni. Ha a Vagyonügynökség elvehet a vállalattól egy részl eget, és meghagyja a régi vállalatot működni azokon a területeken, amelyeket nem államosított, egyáltalán nem biztos, hogy
