Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. december 10. hétfő az őszi ülésszak 23. napja - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtt - SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ) - ELNÖK (Szabad György): - ÁDER JÁNOS, DR. (FIDESZ) - ELNÖK (Szabad György): - TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) - ELNÖK (Szabad György): - RAJKAI ZSOLT (FKgP)
1363 SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Körülbelül ugyanazt szerettem volna mondani, mint az elnök úr. Rendkívül fontos törvényjavaslatok sürgős megtárgyalása áll előttünk, azokkal kellene most a Parlamentnek foglalkoznia. Úgy gondolom, hogy a benyújtott törvényjavaslatok kormánykoalíción belüli egyeztetése a törv ényjavaslat benyújtása után kellene, hogy megtörténjék, és ha ezt elmulasztották, akkor talán tartsanak egy nyilvános frakcióülést közösen a kormánypártok, és ott vitassák ezt meg, ha mindenképpen nyilvánosan akarják megvitatni, ami egyébként egy helyes tö rekvés. A Szabad Demokraták Szövetsége a leghatározottabban ellenzi azt, hogy ennek az elmulasztott egyeztetésnek a pótlásával rabolják a plénum idejét, amikor rendkívül fontos törvényjavaslatok megvitatása és meghozatala van előttünk. (Taps.) ELNÖK (Szaba d György) : Megkérdezem Áder Jánost, hogy fönntartjae jelentkezését. Napirend előtti felszólaló: Dr. Áder János, a FIDESZképviselőcsoport nevében. ÁDER JÁNOS, DR. (FIDESZ) Elnök Úr! Azt szerettem volna megkérdezni, amire közben az elnök úrtól választ kap tunk. Lehet, hogy nem figyeltünk, de nekünk úgy tűnt, hogy nem most kezdődött el a törvényjavaslat általános vitája. Ezek szerint valóban jól figyeltünk, nem most kezdődött, az elnök úr erre már válaszolt. Köszönöm szépen. ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm s zépen. Kétperces reflexióra kért lehetőséget Torgyán József. Napirend előtti felszólaló: Dr. Torgyán József, az FKgP képviselőcsoport nevében TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) Igen tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Ház! Valóban nagyon rövid leszek. Nem egy törvén y általános vitájába kezdett bele a Kisgazdapárt frakciója. Ennyi jog megillet egy frakciót, Tisztelt Ház, és elvárom mindenkitől, hívják azt bármilyen képviselőcsoport frakciójának is, hogy annyi tisztelettel viseltessék a Kisgazdapárt frakciója iránt, ho gy ha ez a frakció a Parlament fennállása óta először frakciószinten kíván nyilatkozni, akkor arra lehetősége nyíljon. Ha ez a frakció úgy látja, hogy az ország sorsa veszélyben van, akkor elvárjuk a Szabad Demokraták Szövetségétől is, hogy az ország iránt érzett felelősségtudat hassa át őket is annyira, hogy legalább meghallgassák a politikai ellenfeleik nyilatkozatát. Igenis, mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a parasztság arra készülődik, hogy önkényes földfoglalásba kezdjen, a parasztság a végső ké tségbeesés határán áll. (Mozgolódás.) Legalább jelezni legyen jogunk, hogy mellettük állunk, és nem fogjuk őket elhagyni sohasem, ha tetszik ez a FIDESZnek, ha tetszik ez az SZDSZnek, ha nem, akkor sem. Köszönöm. ELNÖK (Szabad György) : Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra kért lehetőséget Rajkai Zsolt államtitkár mint képviselő. Napirend előtti felszólaló: Rajkai Zsolt (FKgP) RAJKAI ZSOLT (FKgP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem hiszem, hogy a hozzászólásom c sendesítené a vihart. Nemcsak mint képviselő, hanem mint államtitkár is kértem a napirend előtti hozzászólási lehetőséget. A téma, amely indokolja a lépésemet, nemcsak most, hanem hosszú évek óta rendkívüli mértékben foglalkoztatja az ország közvéleményét, súlyos politikai válságot és gazdasági problémákat vetett fel. A bős – nagymarosi vízlépcső építésével kapcsolatos vizsgálatokat, és a vizsgálatok eredményeinek néhány gondolatát szeretném ismertetni. A vízügyi ágazatnak a Közlekedési és Hírközlési Miniszt ériumba történő becsatolásával egyidőben – a kormánybiztossal