Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. december 4. kedd, az őszi ülésszak 22. napja - A vállalkozási nyereségadóról és az állami vagyon utáni részesedésről szóló törvényjavaslat, valamint az általános forgalmi adóról szóló 1989. évi XL. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvé... - DÉNES JÁNOS (független) - ELNÖK (Dornbach Alajos): - FEKETE GYULA, DR. (MDF)
1337 DÉNES JÁNOS (független) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hog y az előttem felszólalók mind az örökséget, amit a múltból örököltek, mind a lehetőséget, amelyek igen szűken rendelkezésünkre állanak, taglalták, és igencsak ékes szavakkal ecsetelték az ellehetetlenülést, és az abban kikeresendő szűk mezsgyét, amin halad nunk lehet. Lehetővé teszi a miniszterelnök úr beszámolója is, hogy én rendkívül rövid legyek. Elsősorban az adóalany fogalmáról szeretnék beszélni. Tudniillik abban a szerencsétlen helyzetben vagyunk, hogy amit örököltünk, abból adódik az, hogy akiket adó ztatunk, zömmel nem adóalanyok. Keresetből, bérből, fizetésből, szociális alsó nívón élő embereket adóztatunk, ugyanakkor akik nyereséggel, jövedelemmel rendelkeznek mindent elkövetnek, és maximális nagy lehetőséggel teszik, hogy az adóztatás alól ki is vo nják magukat. Az én megjelenésem, amit a tisztelt törvényalkotók figyelmébe ajánlok, ha netalántán nem is lehet már beépíteni ebbe a közvetlenül kialakítandó adóztatási elképzelésbe, de a tisztelt Ház figyelmébe ajánlom különösképpen a négyéves ciklust ill etően. Mégpediglen a következő szempontból: hát van egy határmezsgye, amely alatt vannak a szociális segélyből, a kis nyugdíjból és a bérből, fizetésből élők, és utána van egy, a mezsgyén második oldal, ahol a jövedelemből és a nyereségből, hogy úgy mondja m, jól élők vannak. Nyilvánvaló, hogy az adóalanyok tulajdonképpen a jövedelemből és a nyereségből élők. Különösképpen fontos ezt a szempontot tekintetbe venni, hiszen egy olyan társadalom kialakítása küszöbén vagyunk, ahol a jövedelmezőségek, a keresetek nagyon nagy határral, széles skálán széthúzódnak. Magyarul: én azt ajánlom a jövő adóztatási koncepciójába, hogy kifejezetten a jövedelmet és a nyereséget adóztassuk, a bérből, a fizetésből élőket, a szociális segély nívóján élőket viszont ne. A kettő közö tt egy lépcsőzetes megoldást ajánlok, hiszen nem lehet egyből átlépni a másik fokozatba, ahol a mindenkori hazai életszínvonal határozza meg ennek a küszöbnek és ennek a lépcsőzetességnek a mértékét. Ezt ajánlanám a tisztelt Ház figyelmébe. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Kis taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Következik dr. Fekete Gyula képviselő úr a Magyar Demokrata Fórumtól. Felszólaló: Dr. Fekete Gyula (MDF) FEKETE GYULA, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólás om első részét a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság kormánykoalícióhoz tartozó képviselői megbízásából mondom el. Abban állapodtunk meg, hogy hozzájárulunk a három törvényjavaslat általános vitára bocsátásához, amennyiben módunk lesz kiegészítő idní tványokat tenni. Olyanokat, amelyek némileg tükrözni fogják a választóink előtt tett ígéreteinket, hozzájárulnak eddigi arculatunk és arcunk megőrzéséhez. Be kellett persze látnunk azt, hogy ilyen rövid idő alatt nem tudjuk pótolni azt a munkát néhányan, a mit a végrehajtó hatalomban egy fél év alatt nem végeztek el, így csak a legfontosabbra juthat időnk. Mi ez? A koalíciós kormány mindhárom pártja megfogalmazta a választási programjában az adórendszer igazságosabbá tételét, annak az adózási alapelvnek az é rvényesítését, hogy az adózás a teherbíráshoz igazodjék. Elsősorban ezen kívánunk segíteni. Európában példátlan az a magyarországi adózási mód, miszerint az eltartottak létszámától függetlenül adóztatják a családokat. Ez nem az ország gazdaságának a függvé nye, hanem a szociális szemléleté, humanizmusé. Hiszen nálunknál szegényebb vagy velünk egy életnívón élő országokban is, például Máltán, Cipruson, Portugáliában, Írországban figyelembe veszik a jövedelemadózás terén az eltartottak számát, a gazdagabbakról most nem is beszélek.