Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. december 4. kedd, az őszi ülésszak 22. napja - Kérdések: - ELNÖK (Szabad György): - ANTALL JÓZSEF miniszterelnök:
1331 esetre, ha váratlan események mély válságot teremthetnek ebben a térségben vagy a világgazdaságban , akkor nekünk mindenképpen olyan új áthidaló segítségre van szükségünk, amit természetesen csak akkor vehetünk igénybe. Nem mondhatok mást, mint azt, hogy az ország állapota rendkívül súlyos gazdasági szempontból. Az emberek elégedetlensége felfokozott és jogos, de mit mondhatunk mi itt, együtt? Tudunke alternatívát biztosítani? Lehet, hogy van, aki azt mondja, hogy tud, de nem hiszem, hogy a fő kérdésekben képes lenne erre bármelyik politikai csoport, bármelyik politikai párt Magyarországon. Ezért csak ü dvözölni tudom mindazokat, akik akár a kormánypártban – bármelyik kormánypártban – , akár az ellenzékben – az ellenzék bármelyik pártjában – annak adtak hangot, hogy egészében nem rendelkeznek alternatív programmal, és hogy a fő kérdésekben nem tudnak jobb megoldást, mint ez a sokat szidalmazott Kormány, amelyik bizonyára ebből sokat megérdemel. Azt, hogy mindent, amit az elmúlt 6 hónapban cselekedtünk, amikor együttesen a Parlamenttel, a Parlament elé körülbelül 80 törvényjavaslatot terjesztettünk, negyvenv alahány törvényjavaslatot fogadott el az Országgyűlés – ez önmagában véve jogalkotói bravúr. Azt hiszem, ezt sokan alátámasztják, mert még válságos időkben, újrakezdéseknél, akár a kiegyezés után, akár 1919 után vagy 45 után hasonló mennyiségű törvényt – é s ez a Parlament együttes munkája – nemigen alkotott, de a Kormány, ha hibás, ha javítandó javaslatokkal is, de ezeket előkészítette . A magam részéről úgy gondolom, hogy a súlyos megpróbáltatások, amelyek az 1991es esztendőt fogják jellemezni – és amit n yíltan ki kell mondanunk – 1992 folyamán reményt nyújtanak arra, hogy megállítsuk ezt a folyamatot és elinduljunk a lassú emelkedés útján. Az átállás nehézségei nem kerülhetők ki. És ezt legjobban az jelzi, hogy a fő kérdésekben egyetértünk, é s hogy nem tud egészében senki mást mondani. Mi lehetne az alternatíva? Ha mi itt nem azzal a felelősséggel végezzük munkánkat, mint amit a Kormány megalakulásakor elmondottam, anarchia, szélsőséges ideológiák, demagóg személyiségek előtérbe kerülése, vagy ha úgy tetszik, a csodavárás járhat ezzel együtt. Nem kívánok megnevezni sem térségeket, sem országokat, sem személyeket, de tudjuk azt, hogy amikor a szegénység eluralkodik, amikor a válság megjelenik, akkor feltűnnek a sarlatánok, a mindentudók és feltű nnek a csodavárók vámszedői. Volt alkalmam olyan politikussal beszélni Párizsban, aki megjósolta a csodavárás következményeit – óvakodjunk a hamis prófétáktól! És én hiszem, hogy ebben a Házban politikai ellenfelek ülnek csak, akiknek egy dolog a politikai nézetkülönbség, de egyek abban, hogy jót akarnak ennek az országnak. Ehhez azt kérem, hogy biztosítsa nemcsak a tisztelt Ház, hanem az ország minden lakosa a stabilitást, gondoljon velünk együtt arra, hogy a stabilitás alapkérdés. A bizalom a másik, és az áldozatvállalás a harmadik. Stabilitás, bizalom és áldozatvállalás az, ami biztosítja a hazai és külföldi beruházást, és biztosítja az egyensúlyt. És nem azért idézem a múltat – és sokfélét lehetne mondani – de mindazokat, akik nagy vagyonnal rendelkeznek az egyik oldalon a vállalkozásra bíztatjuk, de a másik oldalon, akik kedvezményezetten, önmaguk által is érzetten érzik azt: próbáljanak arra gondolni, hogy kényszerhelyzetben ugyan, de azért 1848ban képes volt az akkori magyar nemesség lemondani előjoga iról, és képes volt vagyoni előnyeiről is lemondani, mert megértette az idők és a kor szavát. Ezt a példát szeretném figyelmébe ajánlani azoknak, akik tudják azt, hogy milyen előnyökkel rendelkeztek és rendelkeznek. Itt politikai megállapodásra, politikai megegyezésekre van szükség és hatékony együttműködésre, érdekegyeztetésre. Tudjuk azt – és ez nem volt sértő, ha néha azt hitték egyes szervezetek – hogy amikor arról beszéltünk, hogy a munkavállalók és a munkaadók szervezetei még nem találták meg a megfel elő kereteket Magyarországon, akkor mi nem vádaskodtunk, hanem reális képet és igényeket festettünk meg. És ha volt ennek a bizonyos taxis blokádnak nevezett eseménysornak eredménye, akkor az az, hogy munkaadók és munkavállalók, akik korábban egymás legiti mitását is kétségbe vonták, egymás mellett ültek, egymással egyetértésben közös platformot formáltak akkor is, ha bizonyos kérdésekben nem értenek egyet.
