Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. december 4. kedd, az őszi ülésszak 22. napja - A vállalkozási nyereségadóról és az állami vagyon utáni részesedésről szóló törvényjavaslat, illetve az általános forgalmi adóról szóló 1989. évi XL. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, illetve a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény... - ELNÖK (Szabad György): - BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
1276 jövedelmekre jutó centralizációnövekedés megint és elősorban azokat sújtja – a bérből és fizetésből élőket – , akiknek nincs esélyük sem a kompenzálásra, és ki kell mondani, sem a kibúvásra, ami megvan – sajnos – más területeken. Tudjuk, lá tjuk, az egyébként húzóerőt képviselő vállalkozói szféra jövedelmeinek jelentős része eltűnik az adóalapokban. Nem jelenik meg. Vannak erőfeszítések, és utána óriási támadások következnek be, gondoljanak például a számlaadási kötelezettséggel szembeni hisz tériára, gondoljanak arra. Ismét hallom, és ebben az esetben messze nem tudunk egyetérteni a szabad demokraták álláspontjával, hogy vissza akarják hozni az átalányadóztatást, ami nem más, mint a költségátalányok és jövedelmek egy részének garantált eltitk olása a rendszerben. Ismerjük – 20 évig csináltuk – összes gondját, baját, most ha újra visszahozzuk, most egy olyan – nyugodtan mondhatom – vívmányt dobunk ki az ablakon, amely már egyszer a becslési eljárást, a költségátalányozást, illetve jövedelemátalá nyozást végre megszüntette a magyar adórendszerben, még akkor is, hogyha persze vannak mellette érvek (jobb oldalon szórványos taps) de ezzel együtt azt gondolom, nem ez a megoldás. De az igazi probléma, tisztelt Ház, az, amiről – és ebben egyetértünk a sz abad demokratákkal – a személyi jövedelemadó centralizációja kapcsán már esett szó. Ez a 3 százalék, tisztelt Ház, ami az ez év végi 17 százalékos centralizációhoz képest kialakult, ez önmagában véve 2730 milliárd forint többletadó elvonását jelenti 1991ben. Ezt jelenti az adótábla valorizálásának elhalasztása. Ez az a generális kérdés, amivel mi nem tudunk egyetérteni. Nem azt mondjuk, hogy a teljes bérinfláció mértékének megfelelő valorizálást kell végrehajtani, ez lehetetlen, hiszen ez önmagában véve v alószínűleg egy 60 milliárd forintos kiesést jelentene, de a három százalékos centralizáció csökkentést elkerülhetetlennek tartjuk. Erre három módszert látunk lehetségesnek: az első módszer – tisztelt Ház – a költségvetési vitában vitatandó meg, ez a költs égvetés kiadásainak a mérséklése. Látunk rá lehetőséget, de nyilván ezt majd össze kell kombinálni a költségvetési deficit csökkentésére irányuló, egyébként ugyancsak megalapozott szándékokkal. A második egy kombinált megoldás, aminek az a lényege, hogy ne a lakossággal akarja megfizettetni a Kormány a kieső 60 milliárdot, azt a 60 milliárdot, amely a szocialista kereskedelem összeomlása miatt 1991ben nem realizálható. Lehet, hogy véletlen, de a figyelmükbe ajánlom, 60 milliárd kiesés az egyik oldalon, 53 milliárdos személyi jövedelemadónövekmény a másik oldalon. Sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy a kettő között nincs meg a direkt összefüggés. Lehet tehát egy olyan kombináció, hogy a 60 milliárdos, vállalkozói szférában megjelenő jövedelemcsökke nést ebből a szférából termeljük ki, vagy úgy, hogy ne csak 33 milliárd legyen a támogatások csökkentése, hanem ha lehet ennél nagyobb mértékű, vagy úgy, ha már a támogatáscsökkentéssel nem tudjuk ezt a 60 milliárdot pótolni, akkor a kieső rész az állami v állalati, illetve szövetkezeti szféra jövedelemcentralizáció növelésével legyen megvalósítható. A harmadik megoldási mód egy ugyancsak kombinált módszer: kiadáscsökkentés, illetve adóalapkedvezmények, preferenciák szűkítése a személyi jövedelemadóban, pél dául a költségátalányok ismételt felülvizsgálata, az adóalapok kibővítése és ezáltal a centralizáció mértékének a csökkentése. Olyan adótáblamódosítási javaslatokat nyújtunk be, amelyek az egyik oldalon a legalacsonyabb sávokban, a 90 000 és 300 000 forin tos éves jövedelemsávokban csökkenti az adóprogressziót, a másik oldalon a költségátalányok felülvizsgálatával az adóalapok kibővítését szolgálja. Nyilván más kombinációk is elképzelhetők – alapvetőnek és döntőnek tekintjük, hogy ez a 27 milliárd körüli te hercsökkenés ebben a körben végrehajtható legyen, ellenkező esetben olyan felszültségekkel találja szemben magát ez a társadalom, amelyet nem bír ki – , hiszen nemcsak az alacsony jövedelmeknél lesz a legnagyobb az adócentralizáció növekedés, hanem ebben a körben fog robbanni az összes áremelkedés. A támogatáscsökkentés miatt a szolgáltatások, az élelmiszerek, a lakásterhek, a gyógyszerek, mindenfajta olyan át nem hárítható költségtöbblet, amely a 35 százalékos átlagos fogyasztói árindexen belül messze maga sabb lesz. Ezt mindenféleképpen el kell kerülni.
