Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. szeptember 4. kedd, az őszi ülésszak 2. napja - Kérdések: - ELNÖK (Dornbach Alajos): - FÜR LAJOS, DR. honvédelmi miniszter:
118 Én úgy vélem, hogy semmiképpen sem szerencsés, ha egy hivatalos kormányzati személy – még akkor is, ha ez történészi munkásságának részét képezi – a jelenlegi politikai helyzetben, amikor túlságosan is kiéleződött a viszonyunk a szomszédainkkal, ilyen félreérthető gesztusokat tesz. Különösen szerencsétlennek tartom azt, hogy ezt nem egy külpolitikailag semleges tárcának a képviselője teszi meg, ha nem pontosan a Honvédelmi Minisztériumé. Ezt – úgy gondolom – aki akarja, s vannak, akik akarják, nagyon könnyen félremagyarázhatják. Kérdezem tehát miniszter urat, hogy az emlékmű újbóli felállítása, beleértve az azon szerepelt Mussoliniidézetet is, amel y a békeszerződések hatályáról szólt, hogy a békeszerződések nem örök időre szólnak, egybeesike a Honvédelmi Minisztérium és a Kormány e kérdésben folytatott hivatalos politikájával? Amennyiben nem, kívánjae a miniszter úr az eset politikai konzekvenciái t levonni? (Taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Dr.Für Lajos honvédelmi miniszter urat illeti a szó. Dr. Für Lajos honvédelmi miniszter válasza FÜR LAJOS, DR. honvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Félház! Kedves Képviselőtá rsaim! A Honvédelmi Minisztérium vezetésétől, szakemberektől kapott információim szerint semmiféle jogszabály, semmiféle rendelkezés, semmiféle szabályzat nem zárja ki azt, hogy a honvédelem kötelékébe tartozó polgári és katonai egyének ne vegyenek részt k ülönböző társadalmi egyesülésekben, szervezetekben, beleértve a politikai pártokat is, és ott ne vállaljanak különböző tisztségeket. Két dolgot azonban kizár a szolgálati szabályzat, nevezetesen senki sem viheti be a szolgálati viszonyából származó ismeret eit egyetlen társadalmi egyesülésbe, szervezetbe. Kettő, fordítva: nem viheti be szolgálati viszonyába, szolgálati viszonyának munkakörébe egyetlen társadalmi egyesülés, szervezet politikai és egyéb jellegű célkitűzéseit. Mint tudjuk, a dolog lényegi oldal ára térve, amíg lesznek, vannak nemzetek, addig vannak és lesznek nemzeti történelmek is. (Közbeszólás jobb oldalról: Úgy van!) A nemzeti történelmeket pedig mindig a nemzet látószögéből, a nemzet nézőpontjából szokták és fogják a jövőben is rekonstruálni. Nem azért, mert a jelen azt kívánja, hanem azért, mert a múlt eseményeit átélők is ebből a látószögből élték meg a velük megtörtént történelmi eseményeket, magyarán szólva tehát azzal, ha ezt teszi a nemzeti történetírás és történelemszemlélet, a valóságo t rekonstruálja. Nyilvánvaló azonban, hogy mint minden nemzet történetében, a miénkben is vannak ütközőpontok, konfliktusok. Bármely adott nemzet legtöbb konfliktusa történelme során mindig a szomszédaival történő konfliktusokból adódott. Ezek a konfliktus ok többfokozatúak lehetnek, a legsúlyosabb a katonai konfliktus és a katonai konfliktusokat bezáró békekötések. Ezek a konfliktusok általában mindig olyan eredménnyel végződnek, hogy az egyik fél veszít, a másik fél pedig nyer. Rendkívül furcsa lenne, ha a vesztes fél úgy viselkedne múltja megítélésében, mintha nyert volna, és a nyertes fél úgy viselkedne, mintha veszített volna. Nyilvánvaló tehát, hogy ezeket a körülményeket az igazság, a történeti valóság nemzeti látószöge alapján lehet csak megítélni. Mi lyen furcsa is lenne – és senkinek eszébe nem jutna – , ha a végzetes mohácsi csatát a török nemzeti történelem szempontjából ítélné meg bárki is Magyarországon. (Bal oldalon taps.) Nyilvánvaló, hogy nekünk a mohácsi csata nem Szulejmán katonáinak diadalmas ütközete volt, hanem egy véres, tragikus következményeket magában hordozó kegyetlen csata. És ilyen volt a második Mohács is. A második Mohács, amit a magyar történelemben Trianon zárt le, és amelynek a folyamata 1914ben indult el, és ezt a trianoni béké vel zárták le.
