Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. november 27. kedd, az őszi ülésszak 20. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - SZABÓ LAJOS, DR. (FKgP)
1149 Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy van ez, hogy az embernek az egyik szeme sír, a másik meg nevet. Sírni azért kellene, mert hiszen lényegesen nagyobb eredményre számítottunk, nevetni pedig azért, mert végül eredmé nnyel járt az interpellációnk. Elfogadtuk, és megértettük a pénzügyminiszter úr hozzáállását, mert pozitívan, segítő szándékkal állt a mi interpellációnk elbírálásához. Kérem a szőlőtermelőket, ezt a kis segítséget is úgy vegyék, hogy ebben a nehéz időszak ban az a félmilliárd forint, amit erre fordít a kormányzat, egy pozitív segítség. Elfogadjuk a választ. Köszönjük szépen. (Gyér taps.) Határozathozatal ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Megkérdezem képviselőtársaimat, kíváne valaki ebben az ügyben szólni. (N em.) Jelentkező nincs, tehát határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a gazdasági bizottságnak Szarvas Béla és Kelemen József interpellációjának vizsgálatáról szóló jelentését. Kérem, szavazzanak. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot: az államtitkári szavazatokkal 160 "igen" szavazattal 15 ellenében, 54 tartózkodás mellett az interpellációra adott választ az Országgyűlés elfogadta. Dr. Szabó Lajos független kisgazdapárti képviselőtársunk interpellálni kíván a közlekedési miniszterhez az elavult közlekedési járműpark tárgykörében. Dr. Szabó Lajos képviselőtársunkat illeti a szó. Interpelláció: Dr. Szabó Lajos (FKgP) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - az elavult közlekedési járműpark tárgykörében SZABÓ LAJ OS, DR. (FKgP) Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Általános probléma ma a környezetvédelem, az energiafölhasználás és a kettő viszonya. Tudjuk, hogy a közúti közlekedés elavult járműparkja, idejétmúlt műszaki konstrukciója nagyban felelős a környezetszennyezésért, a pazarló energiafelhasználásért. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium is írja egy tanulmányában, hogy a legnagyobb üzemanyagfelhasználást igénylő közúti közlekedés eszközállományának korszerűsítése jelentené a leginkább számott evő fajlagos javulást, de természeténél fogva ez igényli a legnagyobb befektetést, és átfutási ideje is a leghosszabb, a járműállomány nagyságánál fogva. Ismert, hogy a vasúti villamosvontatás energiafelhasználása árutonnakilométerre vetítve kö zel egynegyede a közúti szállításban felhasználtnak. Tény, hogy az elmúlt időszak elhibázott közlekedéspolitikája, úgynevezett koncepciós programja, koncepciója, rendkívüli károkat okozott az országnak. Jelenleg a tiszta, környezetbarát és lényegesen olcsó bb vasúti szállítás részaránya a teljes közlekedési ágazat energiafelhasználásában mindössze 15 százalék. A közúti közlekedésben ez megközelíti a 80 százalékot. Engedjenek meg egy összehasonlító példát. Hódmezővásárhely és Szeged között naponta 45 pár autó busz közlekedik, megtesznek 2520 kilométert. Egy autóbusz száz kilométerre 35 liter gázolajat fogyaszt. Ez összesen, naponta 882 liter. Egy autóbusz átlagosan 60 főt szállít, menetideje 35 perc. Vasúton egy szóló B2es motor 67 ülőhellyel, száz kilométerr e 16 liter gázolajat fogyaszt a busz 35 literével szemben. Ugyanarra a napi összes kilométerre ez 400 liter gázolajat jelent. A vasúti menetidő 36 perc. A dízelvontatás esetében tehát kevesebb mint fele az üzemanyagköltség a személyszállításénál. A tehers zállításnál a vasút jelentősége még nagyobb, hiszen egy M44es mozdony egy vezetővel 130 IFA teherkocsiszerelvény rakománysúlyát képes elhúzni. E mozdony gázolajfogyasztása például Hódmezővásárhely és Szikáncs között 10,7 kilométeren 1470 tonna rakománny al összesen 60 liter.