Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. július 24. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 15. napja - A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslat megtárgyalása - ELNÖK (Szabad György): - ÁDER JÁNOS, DR. (FIDESZ)
852 Úgy ítéljük meg, hogy a törvénytervezetben elénk tárt megoldások: a tisztán egyéni kerületi rendszer, az egy szavazatot kétszer értékelő rendszer vagy a kétszavazatos rendszer mindegyike lehetetlenné teszi az arányos képvis elet érvényesítését és kialakulását. E rendszerek mellett elsősorban az hozható fel érvként, hogy olyan homogén képviselőtestület kialakítása előtt egyengetik az utat, amelyben kevesebb vitára kerül sor, és könnyebb lesz a döntések meghozatala. Vannak azon ban a rendszernek hátrányai is. Az első: az aránytalan választási rendszerekbe sokkal kevésbé épülnek be azok a helyi politikai ellensúlyok, amelyek a politikai akarat úgynevezett szertelenné válását megakadályozzák. A második: az arányos képviseleti rends zer ezzel szemben nehezíti ugyan a döntéshozatalt, de a kényszerítő kompromisszumkeresés több esélyt jelent arra, hogy időálló, a következő választási cikluson túlmutató szabályozásra kerüljön sor. Ugyanakkor elősegíti azoknak a politikai szokásjogoknak a kialakulását, amelyek mind a helyi hatalmat birtoklók, mind az ellenzékiek számára kiszámíthatóvá teszik a politizálást. A harmadik: az egyéni kerületi rendszer egyik legnagyobb hátránya, hogy olyan politikai csoportok sem jutnak képviselethez, amelyek jel entős szavazóbázist tudhatnak maguk mögött. Gondoljunk csak arra, hogy ha tisztán egyéni kerületi rendszerben történtek volna a parlamenti választások - miként azt annak idején az MSZP javasolta , akkor sem a Kisgazdapártnak, sem az MSZPnek, sem a KDNPn ek, sem a FlDESZnek nem lenne túl sok képviselője itt a Parlamentben! Ez lenne az igazi - gondolhatják most néhányan az MDF soraiban. De hol lenne a valódi rendszerváltás, amelynek nemcsak a pártok cserélődésével kell járnia, de a politikai szervezetek át alakulásával is? Kényszerítenée például valaha is az uralkodó pártot, hogy olyan szabályokat dolgozzon ki, és olyan személyeket válasszon a különböző tisztségekbe, amelyek és akik tényleg hatalmi egyensúlyt jelentenek? Gondoljunk például az Alkotmánybírós ágra! A negyedik: az egyéni területi rendszer egyszerre jelenti a katasztrofális vereség és a diadalmas győzelem lehetőségét. A mindenkori győztesek a következő választásokon akár megsemmisítő vereséget is szenvedhetnek. És ehhez még csak az sem kell, hogy a korábbi szavazók nagy része meggondolja magát; esetenként elég néhány százalék szavazatveszteség, néhány száz vagy néhány ezer szavazó átpártolása a rivális politikai erők valamelyikéhez, s máris a választókerület többségében ellenzéki győzelem születik . A korábban hatalmat gyakorló képviselőtestületek mögött álló választott politikai képviseletnek pedig - annak ellenére, hogy a párt támogatóinak száma nem csökken drámaian - a következő választásokig aligalig marad erre lehetőségük. Az ötödik: ez a vesz élyhelyzet bizonytalan önkormányzatokat eredményez, hiszen amikor már közelít a következd választások időpontja - amire természetesen mindig korábban kerül sor, mint ahogy azt a hatalmat gyakorlók szeretnék, és ameddig választási ígéreteiket teljesíthetnék , egyre kevesebb határozott intézkedésre lehet számítani. A hatodik: miután a parlamenti és az önkormányzati választások távol esnek egymástól, könnyen bekövetkezhet, hogy a helyhatósági választások a kormánypártok népszerűségi barométerének süllyedését mutatja. A többségében ellenzéki irányítás alá kerülő önkormányzatok és a kormány között nehezedne a politikai érintkezés, s úgy vélem, mindkét fél számára üdvös lenne elkerülni azt, hogy az egyszerű parlamenti többség az önkormányzatok jogainak nyirbálásá val foglalkozzon. A hetedik: ugyancsak jelentős hátrányt jelentenek a képviselőtestületekbe be nem került, ugyanakkor jelentős szavazóbázissal rendelkező helyi szervezetek, ha olyan politikai magatartást alakítanak ki, ami a kompromisszumkeresés elvetésébő l és a "ha mi lennénk hatalomban, mindent jobban csinálnánk" szuggerálásából építkezik. A listás rendszer jobban fenntartja a közéleti aktivitást is. Az egyéni vereség mindig megszégyenítőbb, mint a listás kudarc, hiszen a választási eredmény a listáról be nem jutott képviselő számára is lehet siker, ha a szervezet legalább a várakozásoknak megfelelően szerepelt.
