Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. július 10. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 9. napja - Az 1990. évi pénzügyi egyensúly javításáról szóló javaslatok vitájának folytatása - FÜZESSY TIBOR, DR. (KDNP)
508 Köszönöm az államtitkárnő válaszát. Több kérdés a napirendünkön nincs, ezért Rabár Ferenc pénzügyiniszter úr expozéjának vitáját folytatjuk. Következő felszó lalónk a Kereszténydemokrata Néppárt részéről dr. Füzessy Tibor képviselőtársam. Átadom a szót. A Kereszténydemokrata Néppárt megbízott előadója: Dr. Füzessy Tibor FÜZESSY TIBOR, DR. (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, hogy a Kormány tagj ain és szakértőin kívül tulajdonképpen nagyon szűk azoknak a köre, akik megfelelő, kellő szakértelemmel, és talán még inkább kellő, a részletekbe való, és az információs adatokba való bepillantási lehetőséggel rendelkeznek ahhoz, hogy megfelelő alátámaszto ttsággal és szakszerűséggel el tudják bírálni azt, hogy az előttünk lévő csomagnak a tervezett intézkedései valóban a legszükségesebb intézkedéseke, és valóban alkalmasake arra, amely célt kitűznek maguk elé, hogy a költségvetés egyensúlyát helyrebillent sék. Sem én magam, sem kereszténydemokrata képviselőtársaim nem tartozunk ebbe a szűk körbe. Megmondom őszintén, hogy egy kissé riadtan figyeltük azt a káprázatos tüzérségi párbajt, amit azok vívtak, akik a beavatottak kis körébe tartozóknak tekinthetők. A zt hiszem, hogy akik ebbe a szűk szakértői körbe nem tartoznak, azoknak a döntési lehetősége meglehetősen csekély, és meglehetősen szűk területre korlátozódik. Tulajdonképpen a kérdés az, hogy elfogadjuke azt, el tudjuke hinni azt, hogy azoknak a szakért elme, és azoknak a szándéka, akik ezt a csomagot előterjesztették, megfelelőe meg tudunke bízni a Kormányban és az előterjesztőkben vagy sem. Ha nem tudunk bízni, akkor igennel kell szavaznunk. A kereszténydemokraták a csomagtervre igennel fognak szavazn i. Azonban, hogy mégse az a látszat maradjon fenn, mint hogyha minket a szavazásunkban teljesen a bizalom vagy a vakhit kérdése irányítana, engedjék meg, hogy ehhez az igen szavazathoz néhány fenntartást, néhány gondolatot fűzzek. A magyar történelem első inflációja a XII. században zajlott le. Szent László királyunk kétévenként új pénzt veretett, és méghozzá egyre jobb, egyre keményebb, egyre nehezebb, egyre több ezüstöt tartalmazó pénzt. Ezt kétévenként át is váltották. Az átváltás nem volt olcsó dolog, m ert illetéket kellett fizetni. Az átváltóknak azonban mégis megérte, mert a korábbi pénzükért jobb pénzt kaptak. A későbbi királyoknak – úgy látszik – azonban költségvetési gondjaik voltak, mert – nyilván szaktanácsadóik tanácsára – rájöttek arra, hogy nem kell mindig jobb pénzt kiadni, előnyösebb a költségvetésnek, ha csökkentik a pénznek a súlyát, és csökkentik annak az ezüsttartalmát. Így jöttek létre azok a minipénzek, amiket a numizmatikusok nagyon jól ismernek, és amik talán a világtörténelem legkiseb b pénzérméit eredményezték. A magyar történelem és egyben a világtörténelem – legsúlyosabb inflációja a második világháborút követően zajlott le. Egészen pontosan 400 ezer kvadrillió pengőt váltottak át egyetlen forintra. Ha azonban ezeknek az inflációs fo lyamatoknak a gazdasági mellékhatásait és mellékkörülményeit szemléljük, akkor megállapíthatjuk azt, hogy a XII. század gazdasági fejlődése egyenes vonalú és egyenletes volt, és a XII. század végére, III. Béla királyunk uralma alatt Magyarország az európai nagyhatalmak és az európai gazdasági nagyhatalmak sorába emelkedett. Ami pedig a második világháború utáni időszakot illeti, ez alatt a nem egészen másfél év alatt az ország tulajdonképpen lényegében kiheverte a világháborúnak a legsúlyosabb hátrányait és legsúlyosabb megrázkódtatásait. Ezzel a két példával szerettem volna illusztrálni – és még számos, egészen újkori példával is illusztrálható lenne – hogy az inflációs folyamatok egyáltalában nem azonosak a gazdasági
