Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. július 4. szerda, a nyári rendkívüli ülésszak 7. napja - A népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló 1989. évi XVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - OLÁH SÁNDOR (FKgP)
374 Miután a szövegezésben az MSZP nem vett ré szt, adta be utólag azokat a módosító indítványait, amely miatt többek között a tegnapi napon nem tudtuk ezt a kérdést lezárni és amely miatt a rendkívüli ülésszakon belül rendkívüli ülésnapot kellett kitűzni. Köszönöm szépen. (Jobb oldalon taps.) ELNÖK (S zabad György) : Megköszönöm Balás István felszólalását, szólásra következik Oláh Sándor, a Független Kisgazdapárt részéről. Felszólaló: Oláh Sándor (FKgP) OLÁH SÁNDOR (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy választói levél van a kezemben, nem olvasom fe l, mert tudom, erre allergiás a Parlament (derültség) , egyetlen mondatát, az elejét azért nem, mert becsületsértő megjegyzéseket tartalmaz egyikmásik képviselőre. A vidék, ahol jómagam is élek, ez Csongrád megye és Derekegyháza. Nem akar választást, amit sorozatos gyűlésen ki is fejtettek. "Kérem Sándor bácsit tisztelettel, ennek a fontos ügynek az érdekében szóljon, valamint értesítsen a várható döntésről." Kedves Bónus János! A demokrácia szabálya azt követeli, hogy ez a Parlament megszavazza a népszava zás lehetőségét, tehát a várható döntés az, hogy népszavazás lesz ebben az országban, annak ellenére, hogy a népnek valójában a kezdeményezők nem magyarázták meg, hogy ez mivel jár. Hadd mondjuk el, ha három módosító képviselő javaslatára gondolok és igaz az 500 milliós várható költség, kaptak a demokráciától személyenként 170 milliós "hancúr alapot" (jobb oldalon taps) , és ha 250 000 aláírót emlegetnek, mint törvényes aláírót, ők is kaptak a demokráciától fejenként 2 000 forintot azért, hogy megmondják, h ogy mit akar a nép. Hadd idézzem Önöknek vissza a június 19i, keddi ülésünket, amelyik azzal kezdődött, hogy Tölgyessy Péter úr a napirend előtt felszólalt és állást foglalt: igen, döntsön a nép! Akkor ismertünk egy 50 százalékban visszakozó kompromisszum os javaslatot Király Zoltán és Németh Miklós képviselő uraktól, és én a hozzászólásomban, felvázolva, hogy mivel jár egy ilyen népszavazás, kértem, tegyék meg a második lépést is. Nem tették meg. Persze a kompromiszszumkészségre a szabad demokratáktól nem szokatlan módon gyorsan leütötték a labdát, mert rögtön felismerték, hogy a 22es csapdájába sétált be a MSZP és Király Zoltán ezzel a kezdeményezéssel. Egy olyan politikai csapdába, amiből most szeretnének módosító javaslataikkal kimászni. (Jobb oldalon taps.) Hogy miért nem vállalják közvetlen ezt a népszavazást, miért akarnak fű alatt az önkormányzati választás keretébe bebújni, hogy valamit legalább a látszatból mentsenek, miért nem vállalják nyugodtan annak a felelősségét, hogy hány százezer ember és a sok millió választásra jogosultból hány százalék fog elmenni erre a népi kezdeményezésre. A "népi kezdeményezés"t idézőjelben kell mondani, mert nem magyarázzák meg az embereknek, hogy mivel jár ez a kezdeményezés. Megfogalmazódott itt egy aggály, hogy a kérdésfeltevés jóe ahhoz, hogy a népszavazáson megjelenő nyugodtan és igazságosan, lelkiismerete szerint tudjon dönteni. Igaz, nem jó. Itt elhangzott a szónoki emelvényről egy alternatíva: Göncz Árpád mondta el személyesen, az a Göncz Árpád, akit, azt h iszem, ennek a Parlamentnek a túlnyomó többsége személyében is bizalommal támogat. Mit mondott el? Ha a népszavazás eredménye olyan lesz, vállalja a megmérettetést. (Közbeszólás bal oldalról: Nagyon helyes!) . Ha a népszavazás eredménye másmilyen lesz, vál lalja a parlamenti döntés felelősségét. Kérem a kezdeményezőket: fogalmazzák meg egyértelműen Göncz Árpáddal szemben milyen alternatívát képviselnek? (Taps a jobb oldalon) Kit képviselnek? Az urnához szólított szavazópolgár akkor fogja tudni igazán, hogy mi a választás tétje. Ki áll Göncz Árpáddal szemben? Egy új király vagy egy régi királyfi? Kit állítanak oda? (Taps.) Elhangzik sorban az elhatároló nyilatkozat. Eddig az összes, posszibilisnek ismert elnökjelöltünk elhatárolja magát tőle. Úgy nyilatkozna k sorban. Ki akkor az alternatíva? Ki mellett fog szólni a népszavazás? Tessék megmondani!