Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. július 4. szerda, a nyári rendkívüli ülésszak 7. napja - A népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló 1989. évi XVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - HORVÁTH JÓZSEF (MDF) - ELNÖK (Szabad György): - HACK PÉTER, DR. (SZDSZ)
371 ellenérvnek. Egy munkahelyen ugyanis – éppen a függőségi viszonyok következtében – ez a presszió olyan megfoghatatlan is lehet, hogy semmiféle bíróság nem tudja ezt bizonyítani. Ezért tartom fontosnak, hogy a tilalom ellen vétők a vétségi kategóriában mondassanak ki bűnösnek, amennyiben cselekményük súlya, társadalmi veszélyessége elég nagy ahhoz, hogy valóban bíróság elé kerüljenek. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Megköszönöm Kőszeg Ferenc felszólalását. Fels zólalásra következik Horváth József a Magyar Demokrata Fórum részéről. Felszólaló: Dr. Horváth József (MDF) HORVÁTH JÓZSEF (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon örülök, hogy most kaptam szót, mert így legalább azonnal reagálhatok arra, hogy miért javasoltam szabálysértést, és miért nem értek egyet a vétség kategóriájával. Kőszeg Ferenc képviselőtársunkkal teljesen egyetértek abban, hogy a munkahelyi függőség miatt valamilyen módon szankcionálni kell a munkahelyen történő aláírásgyűjtést, már csak azért is, m ert ő is említette, hogy valóban mostanában egyre több spontán népi hirdetés kezdeményezi ezt az akciót. Nem tartom azonban indokoltnak, hogy olyan súlyos szankciót helyezzünk kilátásba ezekre az esetekre, amely szélsőséges esetben egyéves szabadságvesztés t is maga után vonhat. Nem hiszem, hogy a cselekmények társadalmi veszélyessége ezt indokolná. Úgy ítélem meg, hogy erre tökéletesen megfelel a szabálysértési forma, annak viszont – javaslatom szerint – legsúlyosabb büntetési tételével megfogalmazva; ez a 20 000 Ftos összeg. Én úgy érzem, hogy igaz ugyan, hogy a szabálysértést lehet bizonytalan kategóriának minősíteni, azt is lehet mondani, hogy az elmúlt időszakban könnyen rá lehetett fogni valakire, de én bízom abban, hogy fejlődik annyit a magyar jog és a magyar jogalkalmazás, hogy elvárhatjuk a jogalkalmazóktól, hogy ebben a kérdésben ne valamilyen konvencionális alapon döntsenek, hanem előbb mértékadóan mérlegeljenek. A gyenge lábon álló bizonyítási helyet és az azzal összefüggő munkahelyi presszionálá s lehetősége ugyanúgy fennáll vétség, mint szabálysértés esetében, úgyhogy én azt javaslom a tisztelt Háznak, hogy a szabálysértés mellett foglaljon állást. Szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét egy dologra, mégpedig arra, hogy ez a kérdés a jelenlev ő képviselők kétharmadának a szavazatát igényli valamelyik mellett. Miután először a szabálysértési alakzat fog szavazásra kerülni, kérem, gondolják meg, hogy amennyiben egyik sem kapja meg a kétharmadot, ebben a vonatkozásban nem lesz szankcionálva a munk ahelyen történő aláírásgyűjtés. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Megköszönöm Horváth József felszólalását. Szólásra kérem Hack Pétert a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. Felszólaló: Dr. Hack Péter (SZDSZ) HACK PÉTER, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Arról kívánok beszélni, hogy miért nem tartjuk elfogadhatónak azt az álláspontot, azt a módosító indítványt, hogy a népszavazás a helyhatósági választásokkal egy napon történjék. Ezt az álláspontunkat nem olyan régen kifejtettem itt a Parlamentben, de azér t kell megismételnem, mert Gál Zoltán arra hívatkozott, hogy a bizottsági üléseken csak leszavazzák a jó indítványokat, nem érvelnek ellenük. Ez annyiban nem felel meg a valóságnak, hogy ezt ma délelőtt hosszan tárgyalta a bizottság, és érveltünk az ellen a megoldás ellen, hogy egyidőben legyen a két szavazás: a népszavazás és a helyhatósági választás. A hatályos népszavazási törvény szándékosan zárja ki azt, hogy a helyi választás, illetőleg az országos választás a népszavazással együtt legyen. Ennek az in tézménynek az a felismerés az alapja, hogy a két jogintézmény céljaiban alapvetően eltér