Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. június 25. hétfő, a nyári rendkívüli ülésszak 3. napja - A földről szóló 1987. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat megtárgyalása - ELNÖK (Szabad György):
144 felszólalás is túllépett a jelenlegi vita körén, egy utalással, elnöki lehetőségeimmel élve – bizonyára lesznek olyanok, akik azt fogják mondani, hogy v isszaélve – egy megjegyzést tegyek. Tudomásom szerint az Alkotmánybíróság a jelen kérdés határozatának meghozatalakor megoszlott; és legyen szabad egyetértenem ugyanakkor Torgyán Józseffel, hogy a szűk körű Alkotmánybíróság megerősítése, amelyre Országgyűl ésünk most készülődik, az elmondottak alapján is messzemenően indokolt. Elnézést kérek, ha a Házszabályon túl terjeszkedő elnöki észrevételt tettem. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az általános vitában több képviselőtársunk nem kíván szólni. Most m egjelent. nem, ez is téves jelzés. megint a miniszteri padsorból egy jelzés. Felteszem a kérdést, hogy Botos Katalin kíváne az általános vitában elhangzottakra felszólalni? (Botos Katalin államtitkár kezével tagadólag int.) Kézjelzése nyomán világos, hogy nem kíván. Ezért az általános vitát lezárom. Indítványozom a tisztelt Országgyűlésnek, hogy a törvényjavaslatot bocsássa részletes vitára. Ebben állást kell foglalnunk. Országgyűlési határozathozatal következik. Most kell szavazni! (Megtörténik.) Köszönöm . Az Országgyűlés 255 "igen" szavazattal, 7 ellenében, 6 tartózkodással állást foglalt amellett, hogy részletes vitába bocsátkozzunk a törvényjavaslat felett. Tisztelt Országgyűlés! Megkérem képviselőtársaimat, hogy aki a részletes vitában szót kér, jelezz e ezt a mikrofongomb lenyomásával. A részletes vitában senki sem kért szót. (Mozgás.) Válaszadásra szót adnék Botos Katalin államtitkárnak (Botos Katalin államtitkár tagadólag int) , de ő, noha a monitor jelzése nem egyértelmű továbbra sem, feje ingatásáva l jelzi, hogy nem kér szót, ha jól értettem. Tisztelt Országgyűlés! Akkor határozathozatal következik. Először a módosító javaslatról kell döntenünk. Emlékeztetem Önöket, hogy Balás István módosító javaslatáról van szó, amely 133as számon került el Önökhö z, és amelyről elhangzott ellentmondás nélkül a vitában, hogy azzal mind a költségvetési, mind az alkotmányügyi és törvényelőkészítő bizottság egyetért, és egyetértett az előterjesztő minisztérium is. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a módosító javaslatot. Határozathozatal következik. Kérem, most szavazni! (Megtörténik.) Köszönöm. Kimondom, hogy az Országgyűlés 255 szavazattal 2 ellenében, 16 tartózkodás mellett elfogadta Balás István módosító javaslatát. Kérdezem ezek után a tisztelt O rszággyűlést, hogy a most elfogadott módosítással együtt elfogadjae a lakáscélú állami kölcsönök utáni adófizetésről szóló 1989. évi XLIX. törvény hatályának rendezéséről szóló törvényjavaslatot? Állásfoglalás következik. Most kell szavazni! (Megtörténik. ) Köszönöm. Bejelentem, hogy az Országgyűlés 266 "igen" szavazattal, 13 tartózkodás mellett elfogadta az előterjesztett törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. A földről szóló 1987. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat megtárgyalása ELNÖK (Szabad György) : Igen tisztelt Országgyűlés! Rátérünk a következő napirendi pontnak, a földről szóló 1987. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatnak a megtárgyalására.