Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. augusztus 28. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 21. napja - Kérdés: - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - HOPPA JÓZSEF, DR. (MDF) - ELNÖK (Szűrös Mátyás):
1219 Csepelen a kényszerszabadságolások ezekben a napokban fejeződt ek be. Már csak 15 nap, alig 2 hét van a vállalati tanácsok újraválasztásáig. Ha semmi más kifogás nem lenne a dolog ellen, ez is megfontolásra kellene hogy késztesse a döntéshozókat. Úgy tudom - igyekeztem elmondani, s ez meglehetősen nagy nyilvánosságot kapott , hogy az érdekképviseleti szervezetek testülete, az Érdekképviseleti Tanács valóban még nem ült össze ebben az ügyben, de egyenként is meg lehetett volna kérdezni ezeket a szervezeteket, és egymástól függetlenül - de amennyire tudom, egyeztetetten is - jelentős kifogásokat emeltek a vállalati tanácsok ilyen módon való újraválasztása ellen, lényegében azzal egybehangzóan, amit az imént elmondtam. Ezek a legfőbb észrevételek ahhoz, amit a Miniszter úr elmondott. Ennek alapján ismétlem meg, hogy a vál aszát nem tudom elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae a Miniszter úr válaszát. Kérem, szavazzanak! (Megtörténik: 158 igen, 95 nem, 12 tartózkodás.) Kimondom a határozatot: A miniszteri v álasszal az interpelláló képviselő nem értett egyet, a választ az Országgyűlés 158 "igen" szavazattal, 95 ellenszavazattal és 12 tartózkodással elfogadta. Kérdés: ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Dr. Hoppa József képviselő, Magyar Demokrata Fórum, kérdést intéz a pé nzügyminiszterhez a bányászoknak járó hűségjutalom kifizetése tárgyában. Dr. Hoppa József képviselőt illeti a szó. Kérdés: Dr. Hoppa József (MDF) képviselő a pénzügyminiszterhez a bányászoknak járó hűségjutalom kifizetése tárgyában HOPPA JÓZSEF, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Biztos vagyok benne, hogy nem váltok ki olyan éles reakciót, mint Magyar Bálint felszólalása a képviselők köréből. Ez a kérdés is tízezreket érint az országban. Baranya megye 4es számú választókörzeté nek a képviselője vagyok, ahol két fontos bányásztelepülés van: Mázaszászvár és Komló. Azt hiszem, a körzetben nincs olyan település, amely valamilyen útonmódon ne kötődnék a bányászathoz. Azt hiszem, azt mindenki tudja, hogy a bányászok ezen a héten ünnepelnek: a hét végén bányásznap lesz. Ennek az ünnepnek igen fontos eseménye számukra a hűségjutalom fölvétele. Annak a hűségjutalomnak a fölvétele, amely az utóbbi években mindig gondot okoz ott: fizetik, nem fizetik, vagy valami más gond előkerül. Tudom, hogy ez most már nem gond, megoldódott, viszont nem mindegy a bányászok számára, hogy a hűségjutalom adómentese. Ismerve a bányászok életét, egyetértek azzal a követelésükkel, hogy a hűségju talom adómentes legyen, bár zárójelben megjegyzem, hogy nem mindegy, 2300 ezer forintos hűségjutalmat vesz föl valaki vagy 3040 ezer forintosat, esetleg ugyanannyi eltöltött idő után. A komlói munkástanács tagjai kezén forog egy határozattervezet, melyet itt tartok a kezemben, s amely szerint a jövedelemadót úgy kell módosítani, hogy a hűségjutalom ne essék adózás alá. Ilyen szellemű döntést vártak volna biztosan, viszont a kifüggesztett listákon az adó levonásáról tájékozódhattak a bányászok. Úgy gondolom , hogy még a hűségjutalom felvétele előtt a bányászoknak joguk van tudni azt, hogy mi várható a jövőben ebben a kérdésben. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. A kérdésre Botos Katalin pénzügyminisztériumi államtitkár válaszol. Átadom a szót. Botos Katalin pénzügyminisztériumi államtitkár válasza