Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. augusztus 27. hétfő, a nyári rendkívüli ülésszak 20. napja - Az állami kiskereskedelem, a vendéglátóipar és a fogyasztási szolgáltatások vagyonának privatizálásáról (értékesítéséről hasznosításáról) szóló törvényjavaslat megtárgyalása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - KOVÁCS PÁL, DR. (MSZP)
1167 Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen sokan elmondtak itt ma már nagyon okos dolgokat a törvényjavaslat, illetve a majdani törvény hatásáról, hatásairól - elemezve azt, hogy egyegy intézkedés miért úgy jó vagy úgy miért nem jó, ahogy ebben a javaslatban van. Én is a törvény hatásairól szeretnék beszélni, azonban egy egészen más nézőpontból, mégpedig azt vizsgálva, hogy milyen hatása van a privatizációnak a vállalati szociálpolitikára. Tudom, hogy ezt a felszólalást inkább akkor kellett volna vagy akkor kellene elmondani, amikor a privatizáció általános, nagy kérdéseiről van szó, de mivel a d olog úgy alakult, hogy ennek a területnek a privatizációja került elénk, úgy gondolom nem szükségtelen, ha áttekintjük ezt a kérdést. Nem lehet másból kiindulni, mint amit Tardos Márton képviselőtársunk az imént elmondott. Ő úgy fogalmazott: meg kell nézni , hogy azokat a feladatokat, amelyeket egy vállalat ellátott eddig, el kelle látni - és ki fogja ellátni. Én hozzátenném azt: meg kell nézni azokat a feladatokat is, amelyek nem esnek szorosan a vállalat profiljába, hanem attól eltérőek. Részben - de csak részben - ilyennek tartom a szociálpolitikai teendőket is, természetesen a vállalati szociálpolitikát. Azt hiszem, képviselőtársaim velem együtt tudják, hogy a magyarországi vállalati szociálpolitika ahogy az ország szociálpolitikája is - meglehetősen elt orzult, és feltétlenül átalakításra szorul. Torz voltából csak egy dolgot szeretnék kiemelni, ez pedig az, hogy igen sok olyan feladatot is átvett - mert az élet rákényszerítette , amely nem a vállalat feladata lenne, hanem a helyi közösségeké, az úgyneve zett kommunális szociálpolitika része. Mivel azonban ez a kommunális szociálpolitika bizonyos feladatokat nem tudott ellátni, bizonyos szükségleteket nem, vagy csak részben tud kielégíteni, ezek a feladatok a vállalatokra hárulnak, és ezért kisebbnagyobb szociálpolitikai rendszerek jöttek létre. Az imént egyik képviselőtársunk említette, hogy ennek a szakterületnek a privatizációja még a kisebb feladatok közé tartozik, és ha olyan területek kerülnének sorra, amelyben nagyvállalatok működnek, akkor igen neh éz dolgunk lesz. Nos, az adott témát illetően is ez a helyzet. Ma egy nagyvállalatnak szociálpolitikai tevékenysége - és az erre szánt összeg - meghaladja egy közepes magyarországi város ugyanilyen lehetőségeit. Mivel Kósa képviselőtársunk említette más vo natkozásban a Dunai Vasművet, és én dunaújvárosi lakos vagyok, elmondom Önöknek, hogy a Dunai Vasmű összegszerűen sokkal többet tud egy évben áldozni szociálpolitikára, mint Dunaújváros a hatvanezer lakosára. Ez másutt is így van. Nyilvánvaló, hogy azon a területen, aminek a privatizációjáról beszélünk, kisebb méretek vannak, azonban a vállalati szociálpolitika itt is meghaladja azokat a kereteket, amik jogosan elvárhatók lennének egy vállalattól. Mire gondolok? Nemcsak a dolgozókra terjed ki a szociálpolit ikai tevékenység. Különösen a vendéglátással foglalkozó vállalatoknál jött divatba, hogy így mondjam: vált szokássá - az a tevékenységi fajta, hogy nyugdíjas dolgozóiknak igen jelentős anyagi támogatást nyújtanak, elsősorban csökkentett térítésű étkezés bi ztosításával. Általában az a szokás, hogy az 54 forintos ebédet 11 forintért értékesítik a nyugdíjasaik számára. Ezen felül a vállalat dolgozói számára kedvezményes, kamatmentes hiteleket adnak lakásvásárlás, - építés céljára. Vagy gondoljanak a szakmunkás képzésben vállalt feladataikra, ami az oktató kabinetek berendezését és fenntartását jelenti de egyéb, más feladatokra is. Nyilvánvaló, hogy ha a vállalat aktív dolgozóinak szociális ellátását nézzük, akkor mondhatjuk azt, hogy a piacgazdaság kiépítése sor án legalább azt el kell majd érni, hogy azok ne szoruljanak szociális támogatásra - esetenként segélyekre , akik aktív dolgozók. Fennmarad azonban a probléma, hogy mi történik azokkal a támogatottakkal, akik már nem aktívak - a vállalatok nyugdíjasaival , hiszen ezeknek szükségletei olyanok, hogy mind rá fognak zúdulni a kommunális szociálpolitikára, a helyi szociálpolitikára - amelynek a lehetőségeit ismerjük. Tudom jól, milyen állapotban van Magyarországon a jóléti törvénykezés, tudom jól, hogy szociáli s reformokra van szükség. Mégis, a probléma égető volta miatt szükségesnek tartottam, hogy Önök előtt felvessem ezt a kérdést, mert a miniszter úr expozéjából úgy vettem észre, bizonyos
