Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. augusztus 27. hétfő, a nyári rendkívüli ülésszak 20. napja - Az állami kiskereskedelem, a vendéglátóipar és a fogyasztási szolgáltatások vagyonának privatizálásáról (értékesítéséről hasznosításáról) szóló törvényjavaslat megtárgyalása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - KÓRÓDI MÁRIA, DR. jegyző: - ELNÖK (Dornbach Alajos): - OLÁH SÁNDOR (FKgP)
1158 álláspontom helytelen, akkor helytelen álláspontomat feladnám és támogatólag nyilatkoznék a törvénytervezetről. Nem tudtak meggyőzni erről: nem tudtak azért, mert ez a törvénytervezet egyetlen utalást sem tartalmaz arra, hogy - esetleg csak abszolút abszurd helyzetekben - az üzlet, a szolgáltató egység, a vendéglő volt tulajdonosát, akitől azt elvették, valamilyen formában mégis vegyük figyelembe az adásvétel, a privatizálás technikája során. Nem akarok rögtön abszurd példákkal, példák sorozatával előhozakodni itt. Még az értékesítési lehetőségből is bizonyos fokig korlátozottabb a patikák esete, ahol a dinasztikus családok ugyanabban az épületben, ahol laktak, építették a patikájukat, mert ez egy olyan szakma volt, ahol éjjelnappal a beteg rendelkezésére kellett állni, hiszen ez a törvény még megkülönböztetetten kedvezőtlenül foglalkozik például a patikusokkal. Neveket lehetne említeni, olyan kisembereket, nem nagy tőkével rendelkező vállalkozókat, kise mbereket, akik egy élet munkájával hoztak össze egy kis boltot, így például Budakeszin egy kis textilüzletet és nem kaphatják vissza, mert ma nem ők a szerződéses kezelőik. Még az az előnyük sincs meg, nemhogy vissza nem kaphatják, még az az előnye sincs m eg a volt tulajdonosnak, akitől elvették, eltulajdonították - mondhatnám tovább (ellopták, elbitorolták) a meghatározást - a tulajdonát, még az a joga sincs meg, hogy valami elővásárlási joggal vagy kedvezőbb feltétellel bírálják el, azonos ajánlatok eseté n sem. Ez a törvényjavaslat úgy próbál tulajdont rendezni, hogy szerintem alapvető morális kérdéseket nem rendez. Itt, a Parlamentben egyegy szóhasználat miatt hamar alakul ki hisztérikus állapot, ezért nagyon vigyázni kell arra, mit mond az ember, hogy j elzi a helyzetet, az eseteket. Úgy érzem, itt egy kicsit olyasmiről van szó, hogy az összerabolt holmi tetejéről hirdetjük a magántulajdon szentségét. Aki most lesz vállalkozó, mennyi biztonságot, mennyi morális biztonságot fog érezni vállalkozása kezdetén ? Nem kis pénzekről van szó a vállalkozás során és itt hadd térjek rá a másik elvi fenntartásomra, amely ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban személyemet érinti, mármint saját személyes lelkiismeretemet. Ez pedig az: ki lesz versenyképes ajánlattevő, a privatizált üzletnél? Tessék végiggondolni. Nem filléres boltokról van szó, százezres, milliós biztosítékokat kell nyújtani, lehelyezni, hiszen 15 fős, alkalmazottat foglalkoztató üzletek, vendéglátóegységek privatizálásáról van szó. Nem kis érték ez kérem , kinek van erre pénze? A normál, tisztességes életet folytató embernek? Vagy pedig valami különleges, extra módon összeszedett, összegyűjtött tőkével vállalkozónak? Kik felé privatizál a szabad választásokon megválasztott új magyar Parlament? Azok felé, a kik ezzel a hatalmas tőkével rendelkeznek? Nem ezek voltak a mi választóink, ezek voltak, vannak és lesznek a mi ellenségeink, ezek felé privatizálunk. A másik aggályom: ki fogja fizetni a révészt? Ki fogja megfizetni a privatizálásnak a költségét? A válla lkozó? Ha ügyes ember, bebiztosítja magát. Megveszi a boltot, imageáért fizet, eszmei díjakért fizet, hitelkamatot fizet, magyarán mondva a kereskedelmi árrésre, az adó és egyebekről nem beszélve, természetesen olyan költségrárakódások lesznek, amit ő nyi lván a tisztelt vásárlóra, és a tisztelt fogyasztóra át fog hárítani. Mi fogjuk megfizetni, a társadalom fogja megfizetni. Ezt tudjuk. De vajon abban az esetben, ha reprivatizálás történik, legalább olyan esetekben, ahol napnál világosabban felfedezhető, m egtalálható és joghelyzetébe visszahelyezhető a tulajdonos? Ő más anyagi feltételek mellett és más jövőképépítéssel indul el. És ez a következő aggályom. Ebben a törvényben nem találom a szakmai hozzáértés keresését. Itt úgy volt szó a módosításban erről, hogy a kereskedő és az iparos szót nem merjük használni, az adásvétel fogalmát nem merjük használni, vállalkozó szót látunk, és nem vesszük észre, ami más esetben, más privatizálásnál olyan nagyon kétséges, hogy vajon a szakértelem és a végzendő munka hog yan találkozik össze. Vagy hogyan találkozik össze a tulajdonjog és a használatjoga? Ez a privatizálás nem tesz ilyen disztinkciót, nem keres szakmai felkészültséget, itt csak kellő vállalkozói készség, képesség, a pénz
