Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. június 12. kedd, az Országgyűlés 13. ülésnapja - A közkegyelem gyakorlásáról szóló törvényjavaslat vitájának folytatása - ELNÖK (Vörös Vince): - ELNÖK (Vörös Vince):
629 mai felszólalását bizonyos mértékben megnyugtatónak tartom, hogy az MSZP részéről sem gondoltak esetleg ilyen megoldásokr a. Feltétlenül azonban az emberben megfordult az az ötlet, az a gondolat, hogy azért egészen szokatlan amnesztiarendjavaslat mögött nincse esetleg egy ilyen hátsó szándék. Ennyit szerettem volna Oláh Sándornak erre a fölvetésére reagálni. Szokolay Zoltán említette Kőszeg Ferencnek a felszólalását. Kőszeg Ferenc nem azzal a javaslattal kapcsolatosan tett észrevételt, hanem kimondottan az eredeti szöveggel, és az eredeti szövegben – éppen Szokolay Zoltánnak nem kell mondanom – az a kritikus rész benne volt, amelyet egyébként Baka András úgy érzett, hogy nem volt benne megtalálható. Én Szokolay Zoltánnak a javaslatát rendkívül jónak tartottam, az bizonyos értelemben fedte a mienket, más kérdésben valamivel radikálisabb is volt, úgyhogy mindenképpen annak az e lfogadását javaslom. Itt azonban fel kell hívnom a tisztelt Parlamentnek a figyelmét egy apróbb ügyrendi kérdésre. Az alkotmányügyi bizottság előadója, Kutrucz Katalin hivatkozott arra, hogy az alkotmányügyi bizottság nagy többséggel elfogadta a Szokolayf éle javaslatot, azonban a javaslatnak az előterjesztője a Kormány, és tudomásom szerint a Kormány csak közvetetten nyilatkozott meg abban a kérdésben, hogy a nagyon kritikus 6. szakasz (1) bekezdés d) pontja szempontjából tartjae a javaslatát vagy nem tar tja, mivel csak az alkotmányügyi bizottságnak az állásfoglalása hangzott el az eddigiek során. Ez csak azért technikai kérdés, mert esetleg akkor új módosító javaslatként meg kell szavazni a 6. szakasz (1) bekezdése d) pontjának a mellőzésére való indítván yt. Egy egészen rövid hozzáfűznivalóm lenne még az elhangzottakhoz, részben Fodor Gábornak a felszólalásához kapcsolódóan. További apróbb hibákat is találtunk, már a miniszter úr figyelmét felhívtam például a 7. szakasznak egy pontatlanságára a mentesítés szempontjából. Nem akarom ezt most részletezni, ezzel az időt húzni, hiszen módosító javaslatot nem kívánunk előterjeszteni. Csak egy kérést szeretnék előterjeszteni mind a miniszter úrhoz, mind pedig esetleg a bírói gyakorlat irányításához. Azokat az apró bb pontatlanságokat, hiányosságokat, amelyeket a munkának a sietsége miatt kénytelenek vagyunk most bennhagyni a törvény szövegében, hogy ne kelljen módosító javaslatot előterjeszteni, és ma meg lehessen hozni ezt a törvényt, kérem, hogy lehetőség szerint akár a végrehajtási rendeletben, akár pedig – hangsúlyozom – a bírói gyakorlatnak az irányításában valamilyen módon próbálják enyhíteni. Sajnos, azt hiszem, nem kell részleteznem, hogy ilyen fésületlenségek maradtak a szövegben. Köszönöm szépen. (Gyér taps .) Határozathozatal a törvényjavaslat részletes vitára bocsájtásáról ELNÖK (Vörös Vince) : Megköszönöm Szigethy István képviselőtársam felszólalását. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az általános vitában több képviselőtársunk nem kíván szó lni, ezért azt lezárom. Indítványozom a tisztelt Országgyűlésnek, hogy a törvényjavaslatot bocsássa részletes vitára. Megkérdezem, hogy egyetérteneke ezzel, úgyhogy kérem, majd szavazzunk. Most tessék szavazni! (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom: az Or szággyűlés 239 "igen" szavazattal, 8 ellenszavazattal és 3 tartózkodással úgy döntött, hogy a törvényjavaslatot részletes vitára bocsátja. A törvényjavaslat részletes vitája ELNÖK (Vörös Vince) : Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat részletes vitája köv etkezik. Megkérem képviselőtársaimat, hogy aki a részletes vitában szót kér, az jelezze a mikrofongomb lenyomásával. Dr. Gali Ákos képviselőtársam a Magyar Demokrata Fórum részéről jelentkezett. Átadom a szót. Felszólaló: Dr. Gali Ákos (MDF)