Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. június 12. kedd, az Országgyűlés 13. ülésnapja - Az országgyűlési bizottsági tagságra vonatkozó összeférhetetlenségről szóló országgyűlési határozati javaslat megtárgyalása - A közkegyelem gyakorlásáról szóló törvényjavaslat megtárgyalása - KŐSZEG FERENC (SZDSZ)
575 kémekre egyetlen amnesztia sem vonatkozott. A kémelhárítás mai vezetői nyilatkozataikba n többször céloztak rá, hogy elsődleges feladatuknak a beszivárgott Securitate ügynökök leleplezését tekintik. Tudomásom szerint azonban egyetlen Securitate ügynök sincs börtönben. A büntetésüket töltő kémeket mind nyugati hírszerző szervezetekkel való kap csolatuk miatt ítélték el. Jelenleg hatan vannak fegyházban, ketten közülük hamarosan szabadulnak, négynek azonban még hosszú ideje van hátra. Egyikük, akit életfogytiglani börtönre, fegyházra ítéltek, 2005ben fog szabadulni, és minthogy 52 éves, kérdés, megérie. E helyt azonban nem egyéni ügyekkel akarok foglalkozni, ezt majd egy közeli alkalommal más formában megteszem. Azt szeretném megtudni, vajon jól gondoltae a törvényalkotó, hogy a kémkedés, sőt az állambiztonság vagy katonai titok kiszolgáltatásá nak bűntettét most a rendszerváltás idején a legsúlyosabb erőszakos bűncselekményekkel helyezte egy színvonalra, és az elkövetőket szinte minden kegyelemből kizárta. Félreértés ne essék, kémkedni csúnya dolog. (Derültség.) Nem hiszem, és nem fogadom el, ho gy a kémkedés közös nevezőre hozható az ellenzéki politikai tevékenységgel, bár ellenzékiként jól tudtam, hogy az állambiztonsági szervezet, illetve a politikai vezetés ezt az azonosítást bármikor megteheti. Mindannyian ismerjük Konrád őrmester történetét, akit most ítéltek el, mert a NATO legféltettebb titkait kiszolgáltatta a magyar, illetve a csehszlovák hírszerzésnek. Ezekre a titkokra azonban aligha Magyarországnak volt szüksége. Az információ azonnal ment tovább a szovjet hírszerzéshez. Tudható az is, hogy a szovjet hírszerzés magyarországi megbízottjai napi szinten vettek részt hazai hírszerzésünk irányításában. Vajon olyan egyértelműe, hogy aki fenntartás nélkül együttműködött a szovjet hírszerzéssel, az kötelességteljesítő katona, jó hazafi, ellenb en akit megrémített a szovjet kézbe jutó bizalmas információk tömege, és figyelmeztette az amerikai hírszerzést, hogy lék van a hajón, az elvetemült hazaáruló? Vajon a rendszerváltozás után, ha valóban megtörtént, a törvényhozónak nem kellenee elgondolkoz ni ezen? De hagyjuk az erkölcsi kérdéseket! Tudjuk, a kémügyeket katonai bíróságok tárgyalták, a legszigorúbb titokban, az ítéletet még az elítéltek sem kapták kézhez. Kizárhatóe ilyen körülmények között, hogy a vizsgálótisztek, az ügyészek, ha fizikai bá ntalmazást nem alkalmaztak is, részben fenyegetéssel, pszichikai terrorral kényszerítették ki a vallomásokat? Védőt a terheltek csak egy szűk listáról választhattak, többségüket egy nyugalmazott hadbíró védte, és hírszerző tisztek voltak az ülnökök is. Eze knek a vádlottaknak nem jutott osztályrészül az, ami Konrád őrmesternek igen, a fair trial. Márpedig, ha a tisztes eljárásban kételkedünk, akkor kételkednünk kell az ítélet megalapozottságában is, és nem hagyhatjuk jóvá, hogy a szabadon választott Parlamen t első kegyelmi törvénye ne tegyen különbséget a kémkedésért a múlt rendszerben elítéltek és a rablógyilkosok között. Ellentétben a kérlelhetetlenséggel, amely a már elítélteket sújtja, a törvény meglepően nagyvonalú módon ígér bűntetlenséget azoknak, akik et még nem ítéltek el, illetve, akiknek a cselekményére még fény sem derült. Érthetetlen ez a logika, hisz akit elítéltek, bűnhődött már az eljárás során, az eljárási kegyelemmel viszont a törvényhozó megfosztja önmagát és a társadalmat attól, hogy fény de rüljön az igazságra. Mintha valaki valamilyen okból el akarná kerülni, hogy megtudjuk, mi is történt. A választási kűzdelem során némely párt, különösen a Magyar Demokrata Fórum tavaszi nagytakarításról beszélt, a régi rend kompromittálódott tisztségviselő inek kiseprűzéséről. Az MDFhez közel álló körökből elhangzott olyan javaslat is, hogy meg kell vizsgálni, helytálltake az egykori magasabb beosztású vezetők a hódoltság éveiben. Ehhez mérten elképesztő, hogy a törvénytervezet eredeti változata, amelyet a z igazságügyi kormányzat terjesztett elő, bűntetlenséget kívánt biztosítani a hivatali hatalommal való visszaélések, a vesztegetésnek, a hűtlen kezelésnek, azaz a magas vezető állásúak tipikus bűncselekményeinek. Az ember eltöpreng, vajon ezt a javaslatot ebben a formában az új demokrata Kormány minisztériuma
