Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. június 12. kedd, az Országgyűlés 13. ülésnapja - Az országgyűlési bizottsági tagságra vonatkozó összeférhetetlenségről szóló országgyűlési határozati javaslat megtárgyalása - A közkegyelem gyakorlásáról szóló törvényjavaslat megtárgyalása - KŐSZEG FERENC (SZDSZ)
574 KŐSZEG FERENC (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! A közkegyelem, a megbocsátás aktusa nem a Büntető Törvénykönyv és nem a bírósági gyakorlat kritikája – hallottuk a miniszter úr expozéjában. Mindazonáltal bármennyire rutinszerűen tér is vissza az államok életében, mindig üzenetet tartalmaz arról, hogy milyen bűncselekményre kíván a törvényhozó fátylat borítani, és melyeket üldöz teljes szigorral. A közkegyelem a régmúltban egyeg y uralkodó trónra lépésével függött össze, és azt jelentette, hogy az új uralkodóval új korszak kezdődött, tétessék hát semmissé, ami a múltból maradt ránk, az új világ eljöttekor örvendezzék együtt a nyomorult bűnös is a sokasággal! Modern korunkban az am nesztiának ezt a szinte vallási tartalmát nem kérhetjük itt számon egy törvényen; azt joggal elvárhatnók, hogy egy, a rendszerváltás, vagy ha úgy tetszik, rendszerváltozás alkalmából születő törvény a múlttal való szakítás s az újabb kezdés üzenetét hozza. E tervezet jelentősége annál is nagyobb, mivel ez az új Kormány első érdemi törvényjavaslata. E teremben szép számmal vannak védőügyvédi gyakorlatot folytató jogászok, de nem kevesen olyanok is, akik a forradalom után vagy ellenzékiként kerültek szembe a törvénnyel, hogy ezt a sajtó által olyannyira kedvelt kifejezést használjam. Ők a megmondhatói: vajon a nyomozó hatóságok gyakorlatát, a bíróságok gyakorlatát nem határoztae meg döntő módon pártállami függőségük, az ítélkező bírák függetlenségét nem korlá toztáke – és nemcsak politikai, de köztörvényes ügyekben is – az állampárttól jövő sugallatok, igazságügyi minisztériumi irányelvek, vagy a pártsemlegesnek aligha nevezhető Legfelsőbb Bíróság útmutatásai. Az előttünk fekvő törvénytervezeten azonban nyoma sincs fenntartásoknak az eddigi gyakorlattal szemben. A törvényalkotó nem kísérli meg, hogy nagyobb engedékenységgel fejezze ki, nincs meggyőződve róla, hogy ma mindenki a méltó büntetését tölti a börtönökben. Ugyanakkor az elitéltekkel szemben oly kevéssé nagylelkű törvénytervezet széles körű bűntetlenséget ígér sokaknak, akiknek a bűncselekménye vagy a bűnös felelőssége majd csak ezután derült volna ki. A rendszerváltozás alkalmából a kormány a büntetésfolytatás programját és egyúttal a bűntetlenségfolyta tás programját prezentálta az Országgyűlésnek. Az alábbiakban a törvénytervezet néhány politikai és társadalmi, szociális fonákságáról kívánok szólni. A legutóbbi, 1989. november 4én kihirdetett amnesztia mentesítette a büntetés hatálya alól a kémkedés ki vételével az állam elleni bűncselekmények, valamint a tiltott határátlépés elkövetőit. Ugyanezen törvény kizárta a kegyelemből azokat, akiknek a büntetését összbüntetésbe foglalták, amennyiben valamelyik bűncselekményükre nem vonatkozott az amnesztia. Ez j oghézagot teremtett, amelyet a jelen törvény sem szüntet meg. E joghézag következtében azok közül, akiket az elmúlt években politikai okból, többnyire izgatásért ítéltek el, számosan maradtak börtönben a legutóbbi hetekig, holott a bűncselekmény, amelyért elítélték őket, egykori alakjában már nem is létezett. Ha meggondoljuk, hogy az állambiztonsági szervezet mindig is mennyire szerette, ha a politikai ügyeket köztörvényes delictumokkal kapcsolhatta össze, ha meggondoljuk azt is, hogy a legutóbbi évek polit ikai elítéltjei általában nem középosztálybeli értelmiségiek voltak, hanem többnyire iskolázatlan és nagyon szegény emberek, akiknek – ahogy mondani szokták – egyszerűen tele lett a hócipője, nem csodálkozhatunk ezen. Legfeljebb magunkon csodálkozhatunk, h ogy választási kűzdelmeink közepette nem vettünk tudomást róluk. Egy effajta politikai elítélt ma is börtönben van, és ha az amnesztiatörvényt a tisztelt Ház változatlan formában fogadja el, ott is marad még jó ideig. Valószínű, hogy ez az ember – 1988 máj usában ítélték el – volt a Kádárrendszer utolsó politikai elítéltje. Most jó esélye van rá, hogy a Magyar Köztársaságban ő legyen az első elfeledett rab. Az államellenes bűncselekmények elkövetőinek másik csoportját a kémek alkotják. Bár a Bűntető Törvény könyv legutóbbi reformja pontosabbá tette – szerintem még mindig nem kielégítő módon – a kémkedés törvényi leírását, e bűncselekmény természetesen megmaradt. Az elítélt
