Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. május 9. szerda, az Országgyűlés 3. ülése - A Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról szóló törvényjavaslat megtárgyalása - KÓNYA IMRE, DR. (MDF)
41 Felszólaló: Dr. Kónya Imre (MDF) KÓ NYA IMRE, DR. (MDF) Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! Három hozzászóláshoz szeretnék kapcsolódni, mindenekelőtt Vastagh Pál képviselőtársunk hozzászólásához. Az ő hozzászólása egyrészt valóban általánosságban szólt a javaslathoz, másrészt pedig in dokolta a saját módosító javaslatát. Ami az általános hozzászólását illeti, itt tulajdonképpen két aggodalom fogalmazódott meg: egyrészt a politikai megállapodással kapcsolatos aggodalom, másrészt pedig az az aggodalom, hogy a Kormány valamilyen módon - az új parlamentáris rendszerben - fölé kerülhet az Országgyűlésnek. Én úgy hiszem - miután jóhiszeműen közelítem meg ezt a kérdést, hogy ez az aggodalom valamiféle régi beidegződésekből táplálkozik. Régi beidegződésekből, amikor tudjuk, hogy az állampárt és a pártállam rendszerében bizonyos politikai döntések előzték meg a törvényhozási munkát, és ez a törvényhozás merő formalitás volt az esetek nagy többségében. Az a vita, amit a Parlament előtt láttunk, az egy előre eldöntött kérdésekről szóló, valójában ne m tartalmi vita volt, mondhatjuk azt, hogy az esetek többségében színjátéknak lehetett volna minősíteni. Én azt hiszem, hogy most egy egészen más politikai, történelmi szituációba érkeztünk, a parlamentáris demokrácia szituációjába, és ilyen körülmények kö zött nem szabad elfelejteni, hogy szabad választásokon legitimált, a választópolgárok szavazatával megerősített politikai pártoknak a megállapodása egészen más megítélés alá kell hogy essék, mint az állampárt diktátuma. Nem zárható ki, hogy azok a politika i pártok, amelyek a parlamentarizmus színterén különböző helyekre kerültek, bizonyos alapvető kérdésekben politikai megállapodást kössenek egymással, és hogy ez nem fogja kizárni a parlamentarizmus érvényesülését, hanem éppen hogy elősegíti, annak a végső biztosítéka az, hogy az Országgyűlés, a szabadon választott képviselők, mi fogjuk megtárgyalni ezeket a konkrét javaslatokat, és felelősségünk tudatában fogunk dönteni róluk. A pártoknak a megállapodása, a politikai megállapodás egyfajta keret, de a végső döntést a magyar Országgyűlés fogja meghozni, mi fogjuk meghozni. Nem érzem tehát, hogy bármiféle aggodalomra adhatna okot az, hogy valamiféle politikai megállapodás előzte meg a mai törvényhozói munkánkat, és azt a munkát is, amely jelentősebb előkészítés után gondosabb és körültekintőbb megvitatást követően majd a jövendő országgyűlési ülés elé fog kerülni a Parlament az alkotmánymódosítás nagy része. Bizonyos sietség, ami azt gondolom, hogy indokolt azért, hogy az országnak lehessen végre kormánya, és ne m érzem, hogy emiatt a közvéleményben bármiféle aggodalom lenne jelen. Nem érzem, hogy a közvélemény aggodalommal figyelné, hogy mindjárt alkotmánymódosítással kezdjük a munkánkat. Úgy érzem, hogy a közvélemény akkor aggódna joggal, ha most itt még hónapok ig vitáznánk a különböző jogi megoldásokon és közben az érdemi döntéseket nem tudná meghozni a Kormány, mert nem is lenne Kormánya az országnak. Nyilvánvaló, hogy az alkotmánymódosítást, tüzetes megvizsgálást követően meg kell vitatni minden részletét, és a lehető legjobb megoldást kell elfogadnia az Országgyűlésnek. Azonban ezeket a kérdéseket külön kénytelenek voltunk kiemelni, soron kívül kellett megvitatni, bizonyos gyorsasággal, ami magában rejti az esetleges fogalmazásbeli pontatlanságokat is, hogy ne m a nem kiérleltebb szöveg került talán a végén elfogadásra, de azt hiszem, hogy erre most szükség volt, szükség volt ahhoz, hogy az országnak kormánya lehessen. Mindazonáltal meg kell jegyeznem, hogy amikor úgy tekintem, hogy ez egy régi reflexből eredő a ggodalom, ami a megállapodással kapcsolatos, ugyancsak régi reflexből folyó aggodalomnak értem azt is, amely az Országgyűlésnek a Kormány által történő háttérbe szorítását fölveti, mintegy jogosnak látszó aggodalmat. Vastagh Pál, aki egyébként az alkotmány okban járatos ember, nagyon jól tudja, hogy a parlamentáris demokráciákban természetes az, hogy egy végrehajtó tevékenység, és egy törvényhozó tevékenység a lehető legteljesebb mértékben egymástól el legyen választva. És ez nem formai
