Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. május 31. csütörtök, az Országgyűlés 9. ülésnapja - Az ülésnap tárgysorozatának ismertetése - A földről szóló 1987. évi I. törvény módosításáról, illetve kiegészítéséről szóló törvényjavaslat vitájának folytatása - TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ) - ELNÖK (Szabad György): - SZENTÁGOTHAI JÁNOS (MDF) - ELNÖK (Szabad György):
366 A bonyolult e ljárásban nyilván nem kerülte el tisztelt képviselőtársaim figyelmét az, hogy most Lukács Tamás nem az eredetileg külön benyújtott törvényjavaslat dolgában nyilatkozott, hanem a jelenlegi alapjavaslathoz benyújtott módosítását tartja fenn. Ez most a mi elj árásunk szempontjából a lényeges. Mivel megadtam a szót a vitatott módosító javaslatok kérdéskörében Lukács Tamásnak, felteszem a kérdést, hogy kíváne hasonló joggal élni Török Ferenc. (Igen!) Tessék parancsolni! Felszólaló: Dr. Török Ferenc (SZDSZ) TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ) Bár tulajdonképpen nem kívántam hozzászólni ehhez a dologhoz, mert azt hittem, Lukács Tamás visszavonja ezt a javaslatát. Az én javaslatom tulajdonképpen abból indul ki - és ezt hangsúlyoztam tegnap is , hogy az önkormányzati bizotts ág is beletette ezt az 5. szakaszt, s beletette Lukács Tamás is ebbe a jogszabálytervezetbe. Az én javaslatom kizárólag arra vonatkozott, hogy ha már benne van mind a kettőben, jó szöveggel kerüljön bele. Az én részemről minden további nélkül visszavonnám most is, mert én nem szorgalmazom ezt a kérdést; egyetértek az önkormányzati bizottság álláspontjával. Kész is vagyok minden további nélkül visszavonni, amennyiben az emberi jogi bizottság visszavonja ezt a javaslatát, tehát ez az én részemről akadály nem lehet. Abban Lukács Tamásnak igaza van, én is ott voltam azon a bizottsági ülésen, amikor ez már nem az ő véleménye volt, hanem tulajdonképpen magáé a bizottságé. Én azért megfontolás tárgyává tenném azt, hogy ha ez a bizottság akár egy tí z percre is összeülne és nagyon röviden … (élénk tiltakozás) nem ülhet össze. Akkor meg sok választás ebben nincs, mert az egyházak érdekeit másképp is lehet biztosítani. ELNÖK (Szabad György) : Megköszönöm Török Ferenc álláspontjának megvilágítását, é s megkérdezem - noha elhangzott álláspontja a délelőtti ülés folyamán, hogy a részletes vita során kíván felszólalni - Szentágothai János képviselőtársunkat, hogy kíváne most, az általános vita lezárása előtt nyilatkozni? Módja van a részletes vita során, de ha kíván, készséggel meghallgatjuk! Felszólaló: Szentágothai János (MDF) SZENTÁGOTHAI JÁNOS (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Az én javaslatom egy alternatív szövegjavaslat, ami a tegnapi megbeszélés, az Elnök és köztem lezajlott purparl é eredményeként létrejött alternatív szövegjavaslat lett volna az 5. ponthoz. Amennyiben ezt az 5. pontot visszavonják, vagy amennyiben ezt leszavazzák, akkor ez természetesen tárgytalanná válik. Ám abszolút nem ragaszkodom ahhoz, hogy ezt és az ehhez elmo ndandó vagy elmondható részletes gondolataimat feltétlenül most fejtsem ki, hogyha az egyház vagy az egyházakhoz hasonló vagy ahhoz kapcsolódó intézményeknek vagy szervezeteknek a vagyoni kérdései egy külön törvényalkotás tárgya lesznek. Akkor, majd akkor fogok fölszólalni! Tehát amennyiben itt világossá válik, hogy egy külön törvényalkotásba kerül ez be, akkor fölösleges ehhez ragaszkodnom, úgyhogy ez esetben visszavonnám természetesen a javaslatomat. ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm szépen. Szabad akkor úg y értelmeznem Szentágothai képviselőtársunk állásfoglalását, hogy a további fejleményektől teszi függővé … (Igen.) Köszönöm. Akkor most visszatérek eredeti javaslatomhoz.