Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. május 31. csütörtök, az Országgyűlés 9. ülésnapja - Az ülésnap tárgysorozatának ismertetése - A földről szóló 1987. évi I. törvény módosításáról, illetve kiegészítéséről szóló törvényjavaslat vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - UNGÁR KLÁRA (FIDESZ)
350 az előjele. Ennek ellenére én azt mondom, hogy ez a kialakult helyzet, tehát hogy a földdel és az egyházakkal kicsit többet foglalkozunk, egy alapvető emberi szükségletre veze thető vissza, ez pedig a táplálkozás szükséglete. Kenyérrel élünk, de nemcsak kenyérrel él az ember és ez a lelki és szellemi táplálék, amely mindenképpen nagyon szükséges. Nekem eszembe jutott Sztálinnak az a megjegyzése, hogy vajon hány hadosztállyal ren delkezik a pápa. A pápának olyan hadosztályai valóban nem voltak, amilyenekre Sztálin gondolt, de mégis voltak hadosztályai, és ezek a hadosztályok valamiképpen mégiscsak legyőzték ezt a fajta, kollektivitáson alapuló diktatúrát. És ennek utolsó nagy fegyv ertéteménye volt a közelünkben fennálló utolsó, legerősebb diktatúra megdöntése, amely tulajdonképpen kifejezetten a szellem oldaláról indult el, és ennek a képviselőjét tegnap itt az emelvényről Tőkés László személyében hallhattuk. A parasztsággal kapcsol atban megjegyezném, hogy a 40 éves kommunista hatalomnak tulajdonképpen az egyik legnagyobb ellenfele volt, és nem véletlenül 56 bukása után az 57es időkben az erőszakos kollektivizálás volt az egyik legfontosabb programpont. Mindezek ellenére az én vélem ényem szerint ennek a két kérdésnek a kicsit előtérbe tolulása egyáltalán nem jelenti azt, hogy valamiféle privilégium lenne itt születőben. Visszatérek alapgondolatomra: két alapvető emberi szükséglet van, a kenyér és az ezzel majdnem egyenértékű, ebből l evezethető, sőt ezt meg is haladó szellemi táplálék. Akkor, amikor a kisgazdák a földért, a parasztságért harcolnak, tulajdonképpen minden ember szükségletéért harcolnak. (Taps.) Ugyanez vonatkozik a hagyományos egyházak tevékenységére is, mert akkor, amik or a szellemet kiemeljük, soha ne feledjük el, hogy a szellemnek a hagyományos alapokon álló legfőbb letéteményesei az egyházak. Konkrétan a földtörvény módosítási javaslatához ezeknek az alapján, amiket eddig elmondottam, azt a megjegyzést szeretném fűzni , hogy itt ezekben szó sincs valamiféle prejudíciumról, hiszen mindössze arról van szó, hogy két igen káros és kóros jelenséget kellene gyorsan megállítani. És ennek a megállítása még nem jelenti azt, hogy amennyiben a Parlament ezeket a javaslatokat elfog adja, akkor itt már megszületik valamiféle olyan ítélet és helyzet, amely visszahozhatatlan és megelőzi azt a bizonyos kormánykoncepciót, amelyet többen hiányoltak, hogy még nem jelent meg. Tehát nem ennek a megelőzéséről van szó, nem ennek a már most törv énybe iktatásáról, hanem kizárólag arról, hogy megakadályozzunk olyan káros folyamatokat, amelyek a tegnapi hasonlatok szerint esetleg már valóban lehetetlenné tennék később az érdemi tárgyalást. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) A Valerio Zanone vezette olasz parlamenti küldöttség köszöntése ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm szépen. Engedjék meg, hogy a tárgyalást megszakítva köszöntsem a vendégpáholyban megjelent olasz parlamenti küldöttséget, amely Valerio Zanone vezetésével (hosszantartó lelkes taps, a képvis elők felállnak) meglátogatta Parlamentünket. Gyümölcsöző tárgyalásai során biztosította országunkat az olaszmagyar együttműködés erősítésére irányuló szándékáról, az olasz parlament honvédelmi bizottságának részéről közvetlen tárgyalásokat folytatott a ma gyar Parlament és a magyar Kormány illetékeseivel. Még egyszer köszöntöm az olasz delegációt. (Taps.) Tisztelt Képviselőtársaim! Folytatjuk az általános vitát. Szólásra jelentkezett Ungár Klára képviselőtársunk. Felszólaló: Ungár Klára (Fidesz) UNGÁR KLÁRA (FIDESZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Én ugyan az általános vitához szeretnék hozzászólni, ennek ellenére Csépe Bélánál egy kicsit konkrétabb leszek.